HungaroHill Pinot Noir 2005

Itt a kontra az előző poszthoz: ezt a palackot akkor vettem, amikor Endrééknek a Telekit. Azt hiszem nekem nagyobb szerencsém volt, mert ez fele annyiért, a leírás alapján legalább kétszer olyan jó volt.

Az általam korábban nem ismert burgenlandi ifjú borász, Leo Hillinger modern, trendi üzemének egyik terméke ez. Mátraaljáról származik a pinot noir, amelyből T. sógorunk készíti a levet. (Szintén ebbe a brand-be tartozik még egy mátrai sauvignon blanc is.) Érdekes, hogy a kedvezőnek tartott határon túli bortermő területen kívül, máshová is kitekint Leo barátunk, jelesül a Mátráig ellát. Néhány évvel ezelőtt Köszegen és környékén töltöttünk néhány napot, egyúttal a fentebb nevezett területre is átruccantunk. Azóta is fennálló restancia a szélesebb körű ismerkedés a vidékkel és ízeivel.

A borról mindenéppen csak jókat tudok írni, mert a viszonyítási alap a félezer (!) forintos ára. Persze nem egy hatalmas tétel, de az "alsópolcos" kategóriát messze felülmúlja. Fontos megemlíteni, hogy a termelő honlapján 8 € van feltüntetve ellenértékként, amely még csak köszönőviszonyban sincs az itthoni mértékkel.
Szóval, a manapság divatos csavarzár eltávolítása után, a pohár kelyhében nagyon szép, meggyes-bíbor árnyalatban játszott a kitöltött mennyiség. A fajtától elvárható módon enyhén áttetsző, szép tükrös. Az illata meglepően gyümölcsös és oportósan friss, ahhoz képest, hogy 2005-ös évjárat, vakon nem mondanám 1-2 évnél öregebbnek. Az ízében is megvannak ugyanezek a jellemzők, de ebben már a pinot édessége is jelentkezik. Azért ha jobban belegondol az ember, ügyesen megkomponált termék ez, mert minden összevág benne, amivel el lehet adni. Talán még tölgyfahordóban is megfordult, hogy jól itassa magát.

Sok gasztrosznobnak biztos nem tetszene - főleg az első-magyarországi-nagyker-hálózat nyomott ára miatt. Ne is várjatok tőle katarzist, de ha úgy alakul, szerzek még belőle néhány palackot a köz javára is, mert a hazai szub-kétezres kategóriába szerintem kényelmesen belefér.

Megjegyzések

  1. Javaslom, hogy vegyünk egy kartonnal (fejenként), mielőtt rájönnek, hogy valamit elírtak és 8 euróért kezdik árulni. :)

    VálaszTörlés
  2. Miután megvettük az áruház fennmaradó készletét, hamar fel is bontottunk egyet. Rubin szín, elegáns illatok, közepesen telt zamatok, az összhanggal minden rendben. Olyan, amilyennek egy pinónak lennie kell. Habár nincs rendkívüli komplexitása, sokáig el tudnám kóstolgatni.
    És nem utolsó sorban: best buy.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése