Bejegyzések

Ismét egy illós, finom bor

Kép
Csak egy gyors bejegyzés egy burgenlandi, organikus zweigeltről, ami Sepp Mosertől származik. A címkén csak annyi áll, hogy a szőlő Pannóniából származik és hogy tésztákhoz, halakhoz lehet jó választás, az alkohol 12%-ot tesz ki.  Elsőre is érzékelhető volt, de most, hogy a negyedik kóstolásnál tartok, az illósság a zavaró szintig jutott. Ezen túllendülve viszont egy nagyon finom zweigeltet kapunk. Olyat, amely ritkaság (igaz, csak azért, mert nem sokan vágnak bele).

Sándor Zsolt zweigeltjei

Kép
Szeretem a zweigeltet, és ez egy olyan sor, amit kötelező volt megkóstolni végre. Eleve szimpatikus a borász ars poeticája, amelynek egyik részlete, hogy olyan fajtákból készítsen csúcsborokat, amelyekből nem szokás (a másik fajta a cserszegi fűszeres ), ezen kívül organikusan termel és kevés kénnel operál. Olyannyira, hogy a vöröseket derítés, szűrés és kén hozzáadása nélkül palackozza (bár ezt csak a hordóválogatásnál említi). A kevés kén használata mind a négy bornál érezhető, és ugyan csekély, de egyértelmű illósodásban testesül meg. Ez az a szint, amelynél még úgy érzem, az eljárás hozadéka nagyobb a veszteségnél, de nem mennék tovább. A borok annyira élők, hogy gyakorlatilag az első kortytól az utolsóig hozták ugyanazt az élményt. A rozé (2018.) is spontán erjedt - egy része hordóban, másik része tartályban - és finomseprőn érlelődött. Az illatában málnát érzek, de ez is, és az íze is összetett. Egyszer könnyű (vagyis könnyebb), máskor komoly rozénak érzem, de bármely

Traminik

Kép
Ismét egy megerőltető munkáról kell beszámolnom, mert egyedül lévén nem kis falat hat bort összekóstolni, márpedig ezeket ezért gyűjtöttem. Egyik alkalommal hárman kóstoltuk, de még így is jutott nekem további hét kör. De miért iszik az ember traminit? Az, hogy ez a sor összeállt, Hummel borának köszönhető, mert a 2019-es, szokásos bortúránkon nála is jártunk, és elképedtem, hogy egy tramini milyen tartalmas tud lenni. Mikorra végeztem a magam részéről nyolc körrel, odáig mindenképp eljutottam, hogy örülök ennek a fajtának, de hogy miért termeszti bárki is, az még titok előttem.  Feltételeztem egy sorrendet és ez alapján haladtam.  1. kör - Kreinbacher 2018. Somlói illat, de az íz nagyon lassan jön. Talán hidegebb a kelleténél, de egy kicsit vékonynak érzem.  - Pálffy 2017. Édes, sós illatú. Az egy korty alapján azt mondom, több íze van, mint az előzőnek.  - Györgykovács 2018. Van valami büdöskéje (talán a hely és a fajta együttese), ami mustárra emlékeztet.  - Hummel 2016. Tehát a bor

Vylyan zweigelt 1999.

Kép
De rég láttam már az MSZ logót (magyar szabvány)! Persze nem emiatt éreztem kényszert arra, hogy megkóstoljam ezt az ezer évvel ezelőtti (hiszen múlt évezredbeli) zweigeltet, hanem mert kíváncsi voltam. A címkék régiek, de amikor a szintén régi kapszulától megfosztom a palackot, mindjárt látom, hogy ez bizony Diam dugó. Ha jól gondolom, a dugó 2018. végén készült, vagyis a pincénél időnként újradugózzák (remélem, kóstolják is!) a palackokat.  Az íz a kor divatjának megfelelően (ettől a szófordulattól nagyon öregnek érzem magam) barikkos, sőt inkább csak barikk. Érződik ugyan a gyümölcs, de felesleges a szellőztetésben reménykedni, ez a bélyeg mélyen beégett. Azért az dicséretes, hogy - eltekintve a hordókezelés stílusától - a bor még mindig egyben van. Egy jó kis nosztalgiázás ez, és mennyivel hitelesebb, mint a más termésből és csak állítólagosan azonos receptúrával készülő csokoládék kóstolása. 

Taschner: zweigelt 2009., Gauer dűlő

Kép
 A nyári kiruccanásaim során útba ejtettem a Taschner pincét is Sopronban. Mindig is szimpatikus volt Taschner Kurt, a borász, ugyanakkor érzek benne némi hűvös távolságtartást (ez azonban nem zavar). Olyannyira így volt ez most is, hogy végül elköltöttem nála negyvenezer forintot, amiben még törkölypálinka is volt, pedig az ritkán izgat. Erről a borról annyit, hogy ember nem mondaná meg a 2009-es születést. A Gauer dűlő nem a legnevesebb a Soproni borvidéken, de már az is jót ígér, hogy a Fertő-tóra néz, most pedig találtam egy 2013-as riportot, amiben a borász éppen arról beszél, hogy hamarosan forgalomba kerül majd a 2009-es Gauer zweigelt. A szőlő ekkor volt 15 éves, a borász szerint nagy benne a potenciál - a csúcsot akkor 2015-re jósolta (ez a címkén is olvasható). Valószínűleg nagyjából így lehetett, mert ahogyan melegszik, az illatába mégiscsak bejön egy kis öregség. A szellőzést szándékosan nem írtam, mert nagyjából egy hónapja nyitva van a palack. Az áránál (3900

Édes élet?

Kép
Egy olyan bor van a kezem ügyében, ami valóban teljes élményt nyújt. Szép a megjelenése, káprázatos az illata és az íze olyan mélységű, hogy az elemzéséhez egy hordónyi kellene (áldott tudatlanság - mondom most, hiszen az, aki képben van, megelégszik egyetlen kortynyi mennyiség kiköpésével). Azután ott van még az ötszáz. Édes teher elemezgetni ezt a bort, de kérdőjeles a cím, mert Gábor vis maiort jelentett, ezért a játékunk ilyen módon mégsem folytatható. Nem emlékszem, mikor ültem neki utoljára egy aszúnak, de talán még sosem volt, hogy koncentrálva tegyem ezt. Nem tökéletes, mert az oxidáció hatása - érzésem szerint - erőteljesebb már a kelleténél, de olyan összetett, hogy inkább azt sorolnám, milyen gyümölcs nincsen benne, a sav és a cukor pedig olyan egyensúlyban van, mint utoljára Arany Misivel volt a libikóka még az általánosban. Meg is született bennem az elhatározás: ezután édes borokat is kóstolok. Ez a tétel tíz éves volt, amikor megvásároltam, és azóta eltelt ma

Weninger Steiner kékfrankos 2015.

Kép
Hat nappal ezelőtt bontottuk ki ezt a bort egy hamburgersütős estén. Hogy szűretlen, az a pohárban is jól észrevehető. Hogy kékfrankos, az már az illatából is érezhető. Rengeteg gyümölcs, és a nyelven is érezhető „rosttartalom”, mint a szűretlen gyümölcsleveknél. Annyira azért mégsem hatódtunk meg. Még két nappal ezelőtt sem éreztem változást, viszont ma estére új testet öltött, és a szaporodó, de még midig ritka magasságokba emelkedett mint kékfrankos. Legközelebb tovább kell várnom a fogyasztással, mert a tízezer körüli ár csak a végén volt elfogadható számomra (igaz, a pincében olcsóbban megkaptam). Továbbá azért is, mert ekkorra kezdett megmutatkozni a mélysége (nyilvánvaló volt a szűretlenség, valószínű a spontán erjedés és a derítés kihagyása, de a seprőn érlelés felfedezéséhez kellett volna még néhány korty).