Bejegyzések

Taschner: zweigelt 2009., Gauer dűlő

Kép
 A nyári kiruccanásaim során útba ejtettem a Taschner pincét is Sopronban. Mindig is szimpatikus volt Taschner Kurt, a borász, ugyanakkor érzek benne némi hűvös távolságtartást (ez azonban nem zavar). Olyannyira így volt ez most is, hogy végül elköltöttem nála negyvenezer forintot, amiben még törkölypálinka is volt, pedig az ritkán izgat. Erről a borról annyit, hogy ember nem mondaná meg a 2009-es születést. A Gauer dűlő nem a legnevesebb a Soproni borvidéken, de már az is jót ígér, hogy a Fertő-tóra néz, most pedig találtam egy 2013-as riportot, amiben a borász éppen arról beszél, hogy hamarosan forgalomba kerül majd a 2009-es Gauer zweigelt. A szőlő ekkor volt 15 éves, a borász szerint nagy benne a potenciál - a csúcsot akkor 2015-re jósolta (ez a címkén is olvasható). Valószínűleg nagyjából így lehetett, mert ahogyan melegszik, az illatába mégiscsak bejön egy kis öregség. A szellőzést szándékosan nem írtam, mert nagyjából egy hónapja nyitva van a palack. Az áránál (3900

Édes élet?

Kép
Egy olyan bor van a kezem ügyében, ami valóban teljes élményt nyújt. Szép a megjelenése, káprázatos az illata és az íze olyan mélységű, hogy az elemzéséhez egy hordónyi kellene (áldott tudatlanság - mondom most, hiszen az, aki képben van, megelégszik egyetlen kortynyi mennyiség kiköpésével). Azután ott van még az ötszáz. Édes teher elemezgetni ezt a bort, de kérdőjeles a cím, mert Gábor vis maiort jelentett, ezért a játékunk ilyen módon mégsem folytatható. Nem emlékszem, mikor ültem neki utoljára egy aszúnak, de talán még sosem volt, hogy koncentrálva tegyem ezt. Nem tökéletes, mert az oxidáció hatása - érzésem szerint - erőteljesebb már a kelleténél, de olyan összetett, hogy inkább azt sorolnám, milyen gyümölcs nincsen benne, a sav és a cukor pedig olyan egyensúlyban van, mint utoljára Arany Misivel volt a libikóka még az általánosban. Meg is született bennem az elhatározás: ezután édes borokat is kóstolok. Ez a tétel tíz éves volt, amikor megvásároltam, és azóta eltelt ma

Weninger Steiner kékfrankos 2015.

Kép
Hat nappal ezelőtt bontottuk ki ezt a bort egy hamburgersütős estén. Hogy szűretlen, az a pohárban is jól észrevehető. Hogy kékfrankos, az már az illatából is érezhető. Rengeteg gyümölcs, és a nyelven is érezhető „rosttartalom”, mint a szűretlen gyümölcsleveknél. Annyira azért mégsem hatódtunk meg. Még két nappal ezelőtt sem éreztem változást, viszont ma estére új testet öltött, és a szaporodó, de még midig ritka magasságokba emelkedett mint kékfrankos. Legközelebb tovább kell várnom a fogyasztással, mert a tízezer körüli ár csak a végén volt elfogadható számomra (igaz, a pincében olcsóbban megkaptam). Továbbá azért is, mert ekkorra kezdett megmutatkozni a mélysége (nyilvánvaló volt a szűretlenség, valószínű a spontán erjedés és a derítés kihagyása, de a seprőn érlelés felfedezéséhez kellett volna még néhány korty). 

Rozéim Dúzsitól

Kép
Ki kellett végre próbálnom! Vagyis meg kellett végre kóstolnom Dúzsi rozé sorát (a karton, ha édességet tartalmazna, nem csodálkoznék - de nem), és mivel az összehasonlítás könnyebb, mint az önálló elemzés, beszereztem egy "sima" kékfrankos rozét is, hogy a komolyabbikkal versenyezhessen. Minden bor 2019-es. Csavarzáras kékfrankos: hiba nélküli és jóízű, hanem a dugós (egész parafa) ehhez képest sokkal illatosabb, tartalmasabb, egy kicsit édeskés hatású. Kadarka (azért ez következik, mert ez a leghaloványabb): ha még világosabb lenne, már fehérbor lenne  (Diam dugóval zárva). Illatos, zamatos. Még csak a második palacknál járok, de szinte máris meggyőztek, hogy ez más. Shiraz - és mivel szándékosan nem követem a protokollt, a negatívummal kezdem. A főcímkén shiraz, a hátcímkén syrah (persze ennek tanító jellege is lehet). Az első körben nem kívánatos az illata. Komoly, de egyensúlyban lévő savak, a tartalom itt sem egy átlagos rozéé (az értelmezést segítendő: magyarul írtam).

Nyári olaszrizling 2017.

Kép
Az utolsó két deciliternél tartva úgy érzem, muszáj jegyzetelnem. Egyrészt, mert valóban nem akármilyen bor ez, másrészt, mert x írását olvasva a 2018-as, 2 literes kiszerelésről, nekem eleve piszkálta a csőrömet valami. A cikket olvasva a népiesch kifejezés jutott eszembe, mert hozta azt a lelekesedést, követelést és mélabút, amit a költészetben az adott, de nekem logikailag nem állt össze. A pincénél egy hölgy szolgált ki, aki amatőrnek semiképpen sem nevezhető, és amikor rákérdeztem a 2 literes kiszerelésre, azt mondta, hogy azért az nem az a szint. Mivel azt talán nem saját élmény alapján kell majd minősítenem, jobb, ha leírom most, hogy mi a feltevésem. Amikor valaki egy nem oly jól sikerült tételt olcsóbban értékesít, én azt tisztességesnek hívom, nem pedig azt elemzem, hogy mennyivel gyengébb borokat lehet mennyivel drágábban megvenni ennél. Lehet ezt még márkavédelemnek is nevezni, de ez egy csupán műszó a marketingeseknek, akiknek az iménti jelző nem mond semmit. (

Söptei olaszrizling

Kép
    Mivel mostanában csak az igazán kellemes borélményeimet írom meg, ez egy kivétel. Azért teszem, mert egy kellemes, kempingezős, biciklizős kiruccanás estéjén kóstoltam meg a Hegyestűnek szinte a hegyén.  Megvan a tartalom ebben a dűlős (Nagykút) tételben, de az igazi nagyság hiányzik belőle. Felismerhető a fajta és egész finom a hordó is, de nem érzem, hogy megérné azt a 3500 forintot. Nem is a kifizetett összeg, inkább az zavar, hogy ez tulajdonképpen a csúcsboruk, és tízenegynéhány éve volt remény a fejlődésre. 

Fényességes Julius

Kép
Július - tehát nem Gyulára célzok, hanem arra, hogy még az utolsó percekben megpróbálok írni valamit (megélhetési bűnözéssé vált az ivászat nálam) e hónapban. A június kimaradt, de tényleg nem is volt szerencsém említésre méltó borhoz. Ez nem azt jelenti, hogy nem ittam jó bort, és pláne nem, hogy nem ittam. Hanem itt van ez! Látom a listán a tételt (a pincé(szet)ben vagyok); már-már átugrom; látja az arcom a borász jobbkeze és megszólal, hogy az pedig jó. Mi több: Higgyek neki, nagyon jó! Hiszek neki (kódolva van belénk, hogy hiszünk a nőknek?) és beszélünk a betontojásról is, ami szép pályát tudhat maga mögött máris. (A máris túlzás, kapok most észbe, hiszen 2014-ben is beszéltünk már róla.) A lényeg, hogy tényleg jó Weningertől ez a syrah rozé 2017-ből. Most tudatosult bennem, hogy az eddig jobban kedvelt, üdítő rozékért miért nyúlok ritkábban már legalább egy éve. Kell az a többlet, amit például ez a bor is képvisel (lemaradásban vagyok a többiekhez képest)! Néhány rész