Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2020

Taschner: zweigelt 2009., Gauer dűlő

Kép
 A nyári kiruccanásaim során útba ejtettem a Taschner pincét is Sopronban. Mindig is szimpatikus volt Taschner Kurt, a borász, ugyanakkor érzek benne némi hűvös távolságtartást (ez azonban nem zavar). Olyannyira így volt ez most is, hogy végül elköltöttem nála negyvenezer forintot, amiben még törkölypálinka is volt, pedig az ritkán izgat. Erről a borról annyit, hogy ember nem mondaná meg a 2009-es születést. A Gauer dűlő nem a legnevesebb a Soproni borvidéken, de már az is jót ígér, hogy a Fertő-tóra néz, most pedig találtam egy 2013-as riportot, amiben a borász éppen arról beszél, hogy hamarosan forgalomba kerül majd a 2009-es Gauer zweigelt. A szőlő ekkor volt 15 éves, a borász szerint nagy benne a potenciál - a csúcsot akkor 2015-re jósolta (ez a címkén is olvasható). Valószínűleg nagyjából így lehetett, mert ahogyan melegszik, az illatába mégiscsak bejön egy kis öregség. A szellőzést szándékosan nem írtam, mert nagyjából egy hónapja nyitva van a palack. Az áránál (3900

Édes élet?

Kép
Egy olyan bor van a kezem ügyében, ami valóban teljes élményt nyújt. Szép a megjelenése, káprázatos az illata és az íze olyan mélységű, hogy az elemzéséhez egy hordónyi kellene (áldott tudatlanság - mondom most, hiszen az, aki képben van, megelégszik egyetlen kortynyi mennyiség kiköpésével). Azután ott van még az ötszáz. Édes teher elemezgetni ezt a bort, de kérdőjeles a cím, mert Gábor vis maiort jelentett, ezért a játékunk ilyen módon mégsem folytatható. Nem emlékszem, mikor ültem neki utoljára egy aszúnak, de talán még sosem volt, hogy koncentrálva tegyem ezt. Nem tökéletes, mert az oxidáció hatása - érzésem szerint - erőteljesebb már a kelleténél, de olyan összetett, hogy inkább azt sorolnám, milyen gyümölcs nincsen benne, a sav és a cukor pedig olyan egyensúlyban van, mint utoljára Arany Misivel volt a libikóka még az általánosban. Meg is született bennem az elhatározás: ezután édes borokat is kóstolok. Ez a tétel tíz éves volt, amikor megvásároltam, és azóta eltelt ma