Borkóstoló

Ez csak egy feljegyzés magamnak, hogy Rupperték merlóját időnként kóstolni kell. Ez a tétel 2020. decemberében nagyon szép volt. (Nem sokkal később, a 2015-ös meg sem közelítette.)

De rég láttam már az MSZ logót (magyar szabvány)! Persze nem emiatt éreztem kényszert arra, hogy megkóstoljam ezt az ezer évvel ezelőtti (hiszen múlt évezredbeli) zweigeltet, hanem mert kíváncsi voltam. A címkék régiek, de amikor a szintén régi kapszulától megfosztom a palackot, mindjárt látom, hogy ez bizony Diam dugó. Ha jól gondolom, a dugó 2018. végén készült, vagyis a pincénél időnként újradugózzák (remélem, kóstolják is!) a palackokat.  Az íz a kor divatjának megfelelően (ettől a szófordulattól nagyon öregnek érzem magam) barikkos, sőt inkább csak barikk. Érződik ugyan a gyümölcs, de felesleges a szellőztetésben reménykedni, ez a bélyeg mélyen beégett. Azért az dicséretes, hogy - eltekintve a hordókezelés stílusától - a bor még mindig egyben van. Egy jó kis nosztalgiázás ez, és mennyivel hitelesebb, mint a más termésből és csak állítólagosan azonos receptúrával készülő csokoládék kóstolása. 

Günzer Tamás friss irsaija szén-dioxiddal alaposan felturbózva (tehát gyöngyözőként) került terítékre a hétvégén. Már majdnem megszólaltam, hogy nekem még elférne benne egy kis cukor, amikor Zenina és Gábor szinte egyszerre mondta ki, hogy túl édes nekik. Abban azért kiegyeztünk, hogy kellemes italról van szó, amely villányisan nem parfümös (nagy örömünkre), és még tartalma is van.

Márton nap előtt újabb két primőr tételt kóstoltunk. Egy vöröset és egy fehéret. Előbb a Bock-féle Szent Márton bort, amely PortaGéza névre hallgat. Az idei eresztés hozza az elvárt jegyeket, de nem nyűgözött le. Nekem ugyan tetszett a jellegzetes, szagos, friss, tipikusan vad jelleg, de Zeninát taszította. Meg is maradt a fele másnapra, addigra viszont megfáradt vákuumdugó nélkül. Koch Csaba (általam talált) első idei bora viszont meggyőzőbb volt, mint a múlt heti soproni fajtársa. Minden a helyén, nem túl magas alkohol, átütő, de mégsem parfümös illat és zamat, kellő savérzet, kis kesernye a lecsengésben. Talán nem véletlen lett a 2014. év pincészete.

Tegnap Zenina és Gábor már az új évet - pontosabban évadot - köszöntötte egy bejegyzésben , nekem viszont nosztalgiázós, méla hangulatom volt. Az elmúlt fél évben egy egri leánykának hódoltam, de - mint rendesen - ennek is vége lett. Arra gondoltam, megnézek valami mást. Jöhetne, mondjuk, egy olasz! Még jobb, ha keverék. A Vylyan Boszorkánya pont ilyen (rajnai rizling és olaszrizling házasítása). Talán korosabb már a kelleténél (nem most kellett volna hozzányúlnom, hanem cseresznyevirágzás idején), de még mindig izgalmas, pajkos. Mondhatni, boszorkányos (de semmiképp nem kivénhedt) és jó társ egy magányos vasárnap délutánon.

Épp bevásároltam, amikor a bor osztályon áthaladva Szent Márton a fülembe súgta, nehogy elfelejtsek újonnan készült bort kóstolni ma. Alávetettem hát magam a szent akaratnak, meg aztán egy bejegyzés is dukált már, legalább így ünnepkor. Elcsüggedtem viszont, amikor újbort csak tavalyit találtam, de hosszas keresgélés után égi útmutatással megleltem az üzlet egyetlen 2013-as tételét, Günzer Tamás rozéját. Hogy miért pont ezt? Egyből érkezett a válsz, miszerint van otthon egy kis maradék Günzer Zoltánom vákuumzár alatt, annak ízét pedig jól ismerem, mert legutóbb Wekerle útvesztőin egyetlen testi táplálékomként szolgált. Adódott hát a jeles alkalom az összehasonlításra, éljünk vele! A jól bevált "egy korty innen - egy korty onnan" módszertannal készítettem mélyinterjút, melynek aktuális eredménye: Tamás: frissebb (persze, hisz ezt most bontottam), de szikárabb, egyöntetűbb és vadabb Zoltán: összetettebb, édesdedebb, harmonikusabb Tamás: Zweigelt + Pinot Zoltán: Pinot ...

fotó: brunyaipince.hu Ismét asztalunkra került egy palack a Wekerlei Napokon megismert és megkedvelt villányi Brunyai Pincészet borai közül. Ez alkalommal egy 14,5% alkohollal bíró cabernet franc-t kóstoltunk. A pohárban szép mély barnás színt mutat. Testes nem vitás, van itt anyag bőven. Hordó édes, fahéj, szegfűszeg befigyel, és még az alkohol is beédesít. Tannin van bőven, mégsem durva. Nekem eléggé bejött, épp úgy, ahogy az Amice (vajon miért kapta épp arről a ruhadarabról a nevét az a cuvée?). Sok rizsát nem akarnék itt szétszórni, emberes, testes, mégis gyümölcsös. Rendben van. A palackon címke kicsit semmit mondó (ezt már a fent említett cuvée esetében is jegyeztem), de ahogy elnéztem, azóta dolgoztak a megjelenésen. Csak az árát találtam kicsit borsosnak (saját webshopban 4.950,- Ft, míg Pannon Borbolt oldalán jelentősen olcsóbban, 3.690,- Ft-ért érhető el).

Egy nyár végéről maradt piszkozat befejezése Volt két 11-es OP-nk egymás után, amelyek már-már óbornak számítanak, ha azokat a tényeket is számításba vesszük, hogy gyakran primőrnek készítik kis hazánkban, valamint az eddigi időjárás korai szüretet sugall idén. Vacsora mellé nyílt az egyik, majd az esti filmhez (Sideways) a másik (nekem a múltkori Bottle shock jobban tetszett). Szóval, mint említettem, mindkettő 2011-ből, ráadásul mindkettő Villányból való. Részletes elemzésbe nem bocsátkoznék, hiszen nem a kóstolás volt az elsődleges cél, inkább a benyomásainkat közlöm. Érdekes volt megfigyelni a különbséget a két felfogás között. Polgár könnyedebb, gyümölcsösebb, Gere tanninosabb, vadabb. A két bor a derékhad képviselői mindkét pincénél. Élnek, lendületesek. Az adatok talán nem is számítanak, nincs is feljegyzés. Lényeg, hogy jól választottuk a sorrendet, mert ízletes kiegészítője volt Zoltán portugiesere a vacsorának, majd Tamás harapósabb oportója kellemes kísérője lett a m...

Bogyólé 2012 Olyan finom volt, hogy mindjárt két palackkal fogyott (bocs, Gyula). Olyan jó élményeket idézett, mint anno a "magzatos", 2007-es első találkozás. Olyan zamatok, amelyek csak újboroknál érezhetők (idei első élményünk, Taklerék pinot roséja is ilyen volt). Olyan lila, mint annak idején az otelló ízű szőlőlé. Olyan kár, hogy nem hallgattál rám ó, te, ló. Csak kettőt vettél. Olyan, aki nem bízik a mecerációban, így jár. Olyan ütős lenne, ha mindezt limerickben írnánk. Elküldi a hírlevelet Endre, oh Kérdé mindjárt: újbor kell, vagy ó Pannóniában folyik a bogyó leve Pilis után jól jön Bogyóleve Mert Kisharsányban tudják, mi a maceráció E-G-Z

Állatias jegyek vágnak orrba, midőn lecsavarom a kupakot, ez jó jel. Valami virágillat is van benne, de nem sikerült rájönnöm, mi lenne az. Üde lila színű - alig hiszem, így augusztusban -, a mozgása is könnyed, csupa jót ígér. Nem is csalódom. Vagyis, de, hiszen nem számítottam ilyen jóra a nyitás előtt. Olyan friss, nyers, mintha visszamentem volna az időben nyolc-kilenc hónapot. Zamatos, tartalmas (nyilván "ludasak" ebben a dűlők is, ahol a szőlő termett), a lecsengése enyhén kesernyés A visszakóstoláskor is ugyanolyan örömmel kortyolgatom, ennek ellenére hagyok mutatóba a többieknek ma estére. Sőt behűtöttem Kvassay rozéját is. G: Az ízelítőt megköszönve erősíthetem meg a frissességét gyümölcsössége folytán. Alkohol: 12,5% Ára kb.: 1300 forint

Egy este összejöttünk Gáborral és kapszuláztuk, címkéztük az esküvőjükre szánt borsort, amelyekről majd még megemlékezünk itt. Utolsó vacsorának tehát csak azért nem hívhatjuk, mert nem ételről van szó (habár enni nem ettünk semmit). Meggyőződésem, hogy ittam már valamit Bakonyitól, de a jelek szerint azt senki ide be nem írta. A Borzsongáson is találkoztunk vele márciusban, és az ott kóstolt borai is kellemes élménnyel ajándékoztak meg bennünket. A praktikus csavarzár oldása után biztosak voltunk benne, hogy illatos fajtákból áll, de legalábbis van benne ilyen. Gábor megjegyzi, hogy nem pancs. Ez az ő szájából - aki az illatos fajtákat nem szíveli különösebben - dicséret, amit én egyből értettem, ráadásul egyetértettem. Tippje: irsai olivér és chardonnay, az enyém: ottonel muskotály és olaszrizling. Megállapodunk abban, hogy kellemes ital, és hozzátesszük (már nem először), hogy egyre több jó cáfolattal találkozunk arra nézve, miszerint Villányban csak vörösborokat lehetne termeln...

Nálam bevált ez az ottonel muskotály, olaszrizling párosítás. Kellemesen (nem túl erősen) illatos az előbbi miatt, de az íze már inkább az utóbbié. Jól csúszik, gyorsan elfogy. Alkohol: 12,5% Ár: 1200 körül

Intenzív illatkavalkáddal indít ez a rozé. Mondunk rá kókuszt, szagos radírt, dinnyét, almát, sőt meggyes joghurtot is. Annak rendje és módja szerint jól behűtöttük, talán ezzel magyarázható, hogy ízében nem váltotta be az illat által tett ígéretet, visszafogott, édeskés, kellemes, de rövid kortyot adott. Kicsit melegedve azonban valóságos átváltozáson ment keresztül, franciásabb vonalba ment át, az illat már nem kirobbanó, az íz karaktere viszont helyrejött, megérkezett az összhang. Továbbra sem egy nagyágyú, a savai hozzák az évjárat csillapodott átlagát, kellemes és fogyasztható.

Finom, illatos, nyers és üde. Nem több, mint az átlag, de érdemes ezt is megkóstolni. Ezer forintért nagyon jó vétel.

Rövid jegyzet archiválásra: Kissé összecseng Műtannin kesergésével : 13% sokat nem tudunk mondani róla friss, új, de sem a fajta nem érződik, sem más nagy értéket nem tud felmutatni G: de a fajta azért érződik a jellegében

Rövid jegyzet archiválásra: chardonnay, ottonel muskotály - nyári illat - vizenyősen öblít - utána azért van sava - később keserű (E: nem is kicsit) Ellentétben Endre kedvcsináló kóstolásával, ez most nem domborít, de azért kellemes. 11,5 %

A közelgő sziveszterre való felkészülés jegyében best-buy ötleteket kerestem. Ebben a szellemben szereztem be Kvassayék három borát, és nem álltam meg, hogy a fehéret ki ne bontsam közülük. Szokatlanul illatos! Ananász, sárgabarack és virágpor köszönt. Mira parfümöt és szalonnahéjat emleget, előbbivel messzemenően egyetértek, utóbbit nem tudom értelmezni. Szénsavas, reduktív üdítő, savai enyhék. A zamatok mögött ott búvik a rizling kesernyéje, nekem az illatok és az íz között rés tátong. Mindent összevetve rendben van, akár buliba, akár blog íráshoz kiváló.

Ekkor (a kép tónusán is látszik :) már pirosabb volt a szemünk. Az is hozzátartozik a történethez, hogy két hullámban történt a kóstolás, mert az előkészítő csapat nyilván megérdemelt időnként egy-egy kortyot a szorgos és odaadó munkájáért, aztán amint befutottak a többiek, mindenki elindult az általunk kijelölt soron. A vacsora egyébként kevés kívánnivalót hagyott maga után, az is csak valami desszert lehetett - de ki bírta volna... Persze, Egyvalaki :) Dúzsi Marci 2011 - tájbor, alk.: 11,5% - G: ízében kadarka (édesség), Gy egyetért (könnyedség) - E: lilán felhabzik, az hinném: zweigelt - Gy: kis enyhe, + üdítő, - nincs tartalma - Sz: a zweigelt egyértelmű, de keveset mond, + krémes a vége - M: nyers (hús) Mayer portugieser 2011 - savanyúkáposzta; lilás, de lilább volt a Marci - Gy: fülledt, nem érződik az újdonság - G: nem rossz, de nem is jó, tanninos (savanykás) - a lányok sem rajongtak érte Bodri Gúnár 2011 - portugieser, kékfrankos, alk.: 12% - eddig ez a le...

A borfejtés előestéjén teszteltük a Lisicza és az előhang után ezeket a primőröket. Lassan egy hónapja volt, de nem akadt vállalkozó a beírásra, úgyhogy: a kakas nem lett olyan ütős, mint a macerás, de még pécsi kollégáját sem éri utol. Friss, az biztos, de nem eléggé roppanós. A Bogyólé az utóbbi évek legjobbja, talán 3 éve volt ehhez fogható. Ami kell ott van, "szaglik" a nyersességtől, félreismerhetetlenül üde, a beaujolais-érzés teljes.

Már a sarki közértben is kezdenek megjelenni az újborok, így a hétvégi családi ünnep alkalmával nem hagyhattam ki a kacsasült mellé az új szerzeményt. Kevésbé borivó családom is díjazta a friss zamatokat, én méginkább. Olyan, amilyennek lennie kell, vad, lilás, egyértelműen oportós, és egyértelműen primőr. Rég áhított ízvilág ez, amelyhez az utóbbi év(ek)ben ritkán volt szerencsénk. E bor hatására gyermeki izgalommal várom a hétvégi Márton-ünnepet, hogy hivatalosan is megmerítkezzünk az új borév első hírvivőinek dionűszoszi bugyraiban.