Borkóstoló

Szent, vagy boszorkány? Előbbiről nem is nagyon hallunk, pedig volt egy szent Lúcia, akit a pogányok nem tudtak megbecsteleníteni, ezért megtettük mi, és kitaláltuk, hogy a nevének köze van a lux (világosság, fényesség) szóhoz, így védőszentje lett a vakoknak, mert "fényhozó" (ez még rendben van), továbbá a párnakészítőknek, varrónőknek, mert hegyes szerszámmal dolgoznak ... (!) Hogy fényhozó, azért van rendben, mert Luca után hosszabbodnak a nappalok (persze, ez még a julián naptár korában volt így), tehát ez a "legsötétebb" nap. Innen Luca másik énje, a boszorkányos. Luca széke nem másra való, mint meglátni a boszorkányokat a gyülekezetben, azután menekülni és elpocsékolni a mákos bejglibe valót. Hogy azért borról is essék szó: két rozét kóstoltam. Frittmann 2013-as és 2014-es kékfrankosát. Párhuzamra Lucával most nem telik tőlem, mert legfeljebb izgalmasnak nevezhetem a frisset (csak kellett valami névnapi köszöntő), és úgy alakult, hogy egy tavalyi is akad...

"Na, ettől sem várok sokat" - éltem az előítélettel a palackban keletkezett dupla buborék láttán felbontás előtt. Tűnődtem, vajon a franciáknak haza kell-e vinniük az utóerjedt tételt, majd kárpótolni az áruházláncot, vagy szimplán ezért akciózzák. A csalódás azonban csak optikai volt, a pohárban már nincs semmi zavaró szénsav (max. egy kevéske, de az kifejezetten jól áll majd neki ízben). Ellenben pompás, lilásvörös, tükrös tiszta szín igen. Illata, ahogy kell, új és kicsit vad, igazi borünnepi hangulatot áraszt. Kökény és cigánymeggy jut eszembe. És egy praktikum mellesleg: hűtve tárolom a borokat, vörösök esetén az "azonnal bort nekem ide" típusú impulzus-bornyitás a túlhűtöttség és a szellőztetés igénye miatt sokszor nehézkes, ezért nálam a mindennapok bora inkább a fehérek (meg nyáron a rozék és mindenféle gyöngyözők) felé tolódik. Meg is jegyeztem a minap, hogy alig van itthon fehér. Persze, azért, mert az fogy, a vörös meg gyűlik. Ez viszont vörös létére beh...

Günzer Tamás friss irsaija szén-dioxiddal alaposan felturbózva (tehát gyöngyözőként) került terítékre a hétvégén. Már majdnem megszólaltam, hogy nekem még elférne benne egy kis cukor, amikor Zenina és Gábor szinte egyszerre mondta ki, hogy túl édes nekik. Abban azért kiegyeztünk, hogy kellemes italról van szó, amely villányisan nem parfümös (nagy örömünkre), és még tartalma is van.

A múlt szombaton meg is ünnepeltük Mártont minden hozadékával együtt. A sor kihagyhatatlan része a Bogyólé, amely hol jobb , hol kevésbé jó élményt ad, de az, hogy kihagyhatatlannak gondoljuk, mégiscsak jelenthet valamit. Már megkóstoltam az esténk előtt, de nem mertem megírni a véleményemet, és nem azért, hogy ne befolyásoljam a többieket, hanem, hogy ne vegyem el a kedvüket. Azt hiszem, jól is tettem, mert igazságtalan lett volna a Vylyannal szemben, hogy egyedül az ő borukról jut eszembe ezt a címet adni egy bejegyzésnek (ami nyelvtanilag vagy helyes, vagy nem). Nekünk, magyaroknak kevésbé okozhatna törést az (ha okozna bárkinek is egyáltalán), ha a vinum szó "eredetvédetté" válna, mert azt nevezünk bornak, amit akarunk (voltunk oly ügyesek (akkoriban), hogy pl. a champagne kifejezésre is alkottunk magyar szót). Tudniillik, a vinum vizezett bort jelent eredetileg, elsősorban ezt fogyasztották (érthető, hiszen ez volt a normális folyadékbevitel eszköze), a tiszta bort ped...

Márton nap előtt újabb két primőr tételt kóstoltunk. Egy vöröset és egy fehéret. Előbb a Bock-féle Szent Márton bort, amely PortaGéza névre hallgat. Az idei eresztés hozza az elvárt jegyeket, de nem nyűgözött le. Nekem ugyan tetszett a jellegzetes, szagos, friss, tipikusan vad jelleg, de Zeninát taszította. Meg is maradt a fele másnapra, addigra viszont megfáradt vákuumdugó nélkül. Koch Csaba (általam talált) első idei bora viszont meggyőzőbb volt, mint a múlt heti soproni fajtársa. Minden a helyén, nem túl magas alkohol, átütő, de mégsem parfümös illat és zamat, kellő savérzet, kis kesernye a lecsengésben. Talán nem véletlen lett a 2014. év pincészete.

"- Adi-e? Már hogy a tőke a fürtöt. - Adi - felel a másik, állva a homokban. - Löhetősen? - kérdezi ismét amaz. - Hát tudja, kend - mondja elgondolkozva -, ahun van rajta, ott nem jó, ahun mög jó van rajta, ott nincs rajta." Akár ez a párbeszéd is elhangozhatott volna, amikor a fiúk beszerezték a szőlőt - meglehetősen rosszul sikerült év az idei. A múlt pénteken azért volt szerencsém a mátrai pincében megkóstolni a murcit a tartályból és a hordóból is. Igazán kellemes, illatos folyadék (eszembe ötlött mindkét látogatás a nyúli Hangyál pincénél), és - tekintettel a hőmérsékletre - egy ideig még ilyen is lesz (kissé hűvös van ott). Meglepő, hogy máris érződik a hordó, és annak ellenére, hogy szinte biztosan ez tart előrébb a forrásban, édesebb érzetű. Megszomjaztam. Ránézek, mit produkált Gyula és Gábor tizenkettőben. Az idézet Tömörkény Istvántól származik (Szüreten).

Boldog Újévet Mindekinek! Ugyan szeptemberben már megvolt "az év első bora" (a szakmások tudják), de mégis: számunkra most indul a magyar bor-újév.