Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2010

Csobánci kooperáció

Kép
A Beöthy János és Tóth Sándor nevével fémjelzett együttműködés nem kap különösebb sajtót az elektronikus médiában, mi (K+Gy) is a VinCE-n találkoztunk velük először. A badacsonyi terroir kötelező nyári köreibe beiktattunk (Gy+G) hát egy ismerkedést a pincészettel, mert a Csobánc (szerencsére) egyébként sem számít a borvidék agyonmarketingelt tanújának. Maga Beöthy úr volt a vendéglátónk, aki azzal is megerősítette e bejegyzés első gondolatát, hogy kizárólag előzetes bejelentkezéssel fogad látogatókat, mert nem szeretné útszéli betérőnek tudni a pincéjét. Ez egyébként ugyancsak nehéz feladat lenne, mert a hegyoldalon majdnem a lakott terület felső határáig kell gyalogolnia a kíváncsi borbarátnak. A 40 fokos hőségben, kerékpárokkal nehezített mászás után a pince előtérének hűvösében ásványvízzel próbáltunk akklimatizálódni, miközben a borászat rövid történetét hallgattuk. Megtudtuk, hogy az idegenbe szakadt hazánkfia, 30 év elteltével és meglehetős nemzetközi gasztronómiai-kereskedelmi t

54

Kép
Ennyi volt a nevezett tételek száma a mai ábrahámhegyi borversenyen. Ha minden igaz, ebből 15 lett aranyérmes. Ilyen élményben eddig nem volt részem, érdekes és tanulságos volt. Hamarosan lajstromba veszem a kóstolt fajtákat. UPDATE: Nem cifrázom a felsorolást, csak bemásolom alább a helyszíni jegyzetemet. Szükség szerint az értelmezésben szívesen segítek. 54 tetel 9ol -, 9ol -, 9ol, 9ol kis+, 5. 9ol +friss, 9ol, 9ol, 9ol, 9ol, 9ol, 11. 9ol +hordo, 12. 9ol +sav, 8ol -, 8ol, 15. 4ol +, 9szb, 9szb, 9szb, 9szb -, 9szb, 9szb, 9pg + (a szunetben belestem a palackokhoz, vlsz ez egy orban, a zsuri megtippelte a finomseprot is) 9 zv, 9ch, 9ch, 8jf, 7jf, 28. 9kny +, 9kny, 30. 9savbl +, 9irsai, 9ezerfurtu(ol klon), 9rizszil-ch, 9ol felszaraz 10g koruli maradek, 35. 8rr-ol +, 36. 6ol kesei +, 9szb feledes, 9szb feledes, 9szb feledes, 8szb feledes, 9rizszil feledes, 9irsai feledes, 9szb feledes kesei, 9ol kesei edes, 8szb kesei edes (feledes?) 9 szlanka rose, 9merlot fsz rose, 9? fsz rose, 9kf, 9k

Szikrai Borászat - nyárlőrinci cserszegi fűszeres 2009.

Kép
Oltsó borok 3. Ez a harmadik szereplője annak a csapatnak , amely tagjainak egyébként nem sok sikert jósoltam. Ez a kunsági bor igen illatos, mondtam az első szagláskor, de vissza kellet vonnom, hiszen a fajtától elvárható intenzitást meg sem közelítette az élmény. Azt kell mondjam, ennél mindenképp több savat, testet, illatot kell tudni produkálni még ezen a borvidéken is. Alkohol: 11,5% Ár: 800 Ft körül

Tovább erősödik a Font

Kép
Alaposan font olja meg mindenki, akar-e a ma oly bizonytalan piacokon valutával kereskedni. Ne csodálkozzunk, ha akár ezer forintot is oda kell adnunk egyetlen Font ért! Ez persze még nem baj. Font os, hogy friss, ropogós, még font osabb, hogy jó is legyen! A kékfrankos siller (igen, itt már keverednek a pénznemek) – korára nézvést – eleve nem tűnt túl üdének, és, ha nem egy jól takaró színes üvegben lett volna, nem is vettem volna meg. Font olgattam én, hogy egy 2007-es siller egyáltalán iható-e még, de olyan jól mutatott egymás mellett a borüzlet font kosarában a rozé, és ez, hogy a vásárlás mellett döntöttem. Már csak egy körmön font tervre volt szükségem, egy olyanra, amellyel Zeninát, és Gábort rábírom a borozgatásra. (Sejthető, hogy ez nem volt olyan könnyű, elbeszélése túl sok időt igényelne, ezért mellőzöm.) Amikor tehát a boltos letette a tele font , és végre rám figyelt, én már a két kiválasztottal a kezemben tettem fel az egyébként egyáltalán nem lét font osságú kérdéseime

Bersan & Fils Chablis 2005

Kép
Magyar viszonylatban egy 5 éves száraz fehérbor általában a matuzsálem kategóriát súrolja, azonban - mondják - Franciaországban egyáltalán nem meglepőek az ennél jóval idősebb fehérek sem, főleg ha Chardonnay-ról van szó. Chablis lévén valószínűleg ez a fajta adja ennek, a hosszan palackban (és előtte vélhetően hordóban) érlelt bornak az alapanyagát is. Már az illatával szertefoszlott minden előítéletünk, meglepő frissességet mutatott, öregségnek semmi nyoma. Citrusos, majd mogyorós illat- és zamatanyagával elbűvölt bennünket.

Orbán a borban

Kép
Orbán Gergely látott vendégül kettőnket a kerekesdombi pincészetnél. Az első egy-másfél órában főként a vállalkozás gyökereiről, szakmai hátteréről beszélt, már-már azt hittük, szárazon maradunk - mindazonáltal nagyon sok érdekeset hallottunk a hazai borszakma elmúlt 20-25 évéről. Kiderült, hogy a tavalyi volt a második szezonjuk, de az első palackérett év. A kóstolható, összesen ötféle bor kétféle szőlőből származik: egy nagyobb Chardonnay ültetvény található a Káli-medencében (innen a Kőtenger elnevezés) a szentbékkállai Farkastetőn, egy kisebb Szürkebarát-tag pedig a pincészet mellett elterülő birtokon, balatoni panorámával. A borkészítés technológiai alapjait hűthető acéltartályok, illetve (már nem teljesen) új tölgyfahordók képezik. Ezekkel az összetevőkkel sok mindent lehet csinálni, ez meg is látszik a szortimenten. Kóstolt borok: - Kőtenger Chardonnay tartályminta (01) - Chardonnay tartályminta, 3 hónapos fahordós érlelés * - Szürkebarát tartályminta, a palackozott 02-es számú

St. Ilona Syrah rozé 2009 - a nagyágyú

Kép
Kreinbacher Pince 2009-es Szent Ilona Syrah rozéja Somlóról egy igen meglepő rozéélmény. Narancsos rózsaszín, szép látvány a pohárban. Illatos, gyönyörű. Ízében vörösboros jellegű, enyhén jelen vannak a tanninok, mégis rozés az érzet. Különleges kísérő íze van, nem találjuk a jelzőt. Endre a kék szőlő, mint gyümölcs aromáját emlegeti. És tényleg. Bombasztikus!

Németh Pince száraz muskotály

Kép
Némethék Badacsonyi pincéjéből egy 2008-as száraz Muskotály került az asztalunkra. A pincében nagyon ízlett. Endre bodza illatot szimatol, kicsit később (merénylet ilyet leírni?) ízében húslevesben főtt májat érez. Tényleg nagyon illatos, szőlős a bor, de a máj nekem is halványan vissza köszön az illatában. Gyula az ásványosságot emlegeti, majd Endrével egyetértésben édeskés-kontyosnak titulálja. Gábor szerint szikár, száraz, igencsak gerinces, amivel egyetértek, de egy kis kesernyét és vasat is érzek (talán a máj... :), de neki kifejezetten tetszik. Az én kontyos gondolataim el-elkalandoznak abba az irányba, hogy az ennyire szőlős, illatos bor bizony kíván egy kis cukrot (na nem szörpig, csak épp amennyi még belefér a száraz vagy félszáraz kategóriába), mert ez már bizony túl szárazra sikerült. Úgy látszik nekem mégsem elég kontyos.

Barangolás senkiföldjén

Kép
Weninger Terra Nemo néven "pofás cimkével" (valamelyik fiú jelzője) hozott ki soproni kékfrankost. Néhány hete kóstoltuk, már kissé ködös az emlék. Jelző halmaz a jegyzetpapíromon: gyömölcsös, finom, fajtás, fahordós, kiegyensúlyozott. Továbbá: elején zöldes, Endre szerint enyhén öreges, Gyula szerint kenyér illatú, tompított savú, jó. Gábor szerint szép, kerek. Gyula és Gábor szerint valami mégis kissé furcsává teszi, talán a kor (az évjárat nem derült ki). Én valamiért hallgattam. Mindenesetre megállapítjuk, hogy nem az a "savanykás" vonalú frankos.

Szekszárdi rozé házasítás 2009.

Kép
Oltsó borok 2. A Spar csoport Pincemester szériájának e tagját Mészáros Pál jegyzi, amely tényt elégséges indoknak tartottam a beválogatáshoz abba a körbe, ahol a csekély fogyasztási élményt még nem tartom olyan nagy bűnnek. Kellemes illattal üdvözöl ez a bor, azután ... ... azután a legnagyobb pozitívuma számomra a visszaváltható palack. Hiányos savak, fáradt, öreges íz. A Nagyrédei jobb volt. Alkohol: 12% Ára: 600 Ft körül

VinAgora 2010.

Kép
Tapasztalataim: Itt sincs sokkal hűvösebb, mint kinn (Iparmúvészeti Múzeum, aula)! Felnézve a kupolára: ennek sem így kellene kinéznie, de azért kellemes. (Jó, hogy mindig más helyszínt választanak.) A nagyjából 500 palack megkapó látvány a fehér terítős asztalokon. Általában is nagyon jó váratlanul összefutni valakivel. Esetünkben különösen érdekes volt, hogy egy borásszal, Dániel Zsolttal és feleségével, mint borfogyasztóval találkoztunk. Itt sem várható el egy kiscsajtól, hogy felismerje Szepsy Istvánt, még akkor sem, ha éppen egy szűk körben tartandó előadására érkezik a kijelölt terem ajtajához (Szabad kérnem a jegyét?!). A chardonnay is jó bor. Az e szőlőfajtával foglalkozó Pók Tamás előadásból kiderült az is, hogy kereklevelű néven már vagy 150 éve termesztjük mi is, ezzel elszállt az elsődleges idegenkedésem. Igazán jól sikerült ez a tematikus kóstoló, jó volt az előadás, amelyre ráadásul igen nagy kedvezménnyel jutottunk be, aktív volt a hallgatóság. Hallhattuk Maya Ernő hozzá

Roll Soproni Kékfrankos Rosé 2009

Kép
Pakkot kaptunk sopronból. Mindig izgalmas olyan pincétől kóstolni, amelyet eddig nem ismertünk, ezért nagy kíváncsisággal estem neki a jól behűtött palack tartalmának. Csalódás egyáltalán nem ért, tisztes kis bor: van sava, savanykája, frissessége, de nem is egy nagyívű csodarozé. Egyszerű, nyári frissítőnek megállja a helyét.

Szoktatom szívemet a csendhez

Kép
Oltsó borok 1. Talán nem sportszerű József Attilával szemben, hogy Ódájának egy sorát így használom fel, de bizony ez jutott eszembe (a kitekeredett, száraz, anyagiasult gondolkodású eszembe), amint nézegettem a borokat a szokásos boltban a bevásárlás végén. Olyan szomjas voltam, hogy úgy éreztem, azonnal vennem kell valamilyen friss fehéret, rozét, vagy mindkettőt. Gondoltam, azért spórolni kellene! A jövőre nézve fontos változás, hogy kevesebb, vagy olcsóbb (vagy mindkettő) borokat kell választanom. A következő gondolatom volt a józsefi sor. A drámai feszültség néminemű feloldásaként azért megjegyzem, végül három palack bor került a kosárba 600-850 forintig. A fotózás, mint kötelező előjáték után ez a nagyrédei Nagyrédei vetette be magát leggyorsabban a hűtőbe. Kissé sápadt hagymáhéj színe nem hozott tűzbe, de az édeskés, virágos illata annál inkább. Kellemesen frissítő, és az az érzésem, tényleg jobban le kellene hűteni, de lefagyasztani sem szeretném. 10-12 fokosan ajánlják ugyanis

Ebner 3-as hordó küvé 2006.

Kép
Ez a házasítás most is kellemes élményt nyújtott, mint 2007-ben . Persze, mint minden bor, vágyna ez is a nagyobb társaságra, vagyis nem tudok oly lelkesítően írni, mint annak idején Gyula. Már az első töltésnél, vagyis frissen szabadulva, hidegen is egy illatbomba. Bogyós gyümölcsök csinos fa dobozban, és ez csak mélyül, mélyül, ahogy az idő fogy. Arra eszmélek végül, hogy a bor és az idő kézenfogva járnak. Ez a 2006-os pécsi küvé cabernet sauvignonból, és merlotból készült, valamint barrik hordóban is megfordult. Alkohol: 13% Ár: 3500 Ft körül

Tisli merlot rozé 2009.

Kép
Igen, egy kicsit giccsesre sikeredett a kép. Nem is baj, gondoltam, hátha a tartalom is ilyen. Szerintem rozéból az elmélyülést nem igénylő, közhelyes, látványos (szemnek, orrnak és szájnak), vagyis a giccses a legjobb; egy gyors felüdülést adó menet (egy vessző talán beleférne), amelynél jó, hogy van komolyabb is azért. Ez a piros rozé nem ilyen, sőt nem tudom milyen, mert az első pohártól az utolsóig határozott fűszerpaprika illatot éreztem a pohárból. A korty friss, tartalmas, de megint csak paprikás, amitől sajnos nem tudtam elvonatkoztatni. Nekem nem jött be, de valószínűleg csak többet vártam a termelőtől. Az ára alapján rendben van, már, ha ízlik valakinek. Alkohol: 13,5% Ára: 900 Ft körül

Szent Gaál Kastély fehér kadarka 2008

Kép
Tavaszra visszautalva került elő a jól behűtött nyári frissítő. A kora nem feltétlen erre utal, de jól esett. A fényén megcsillan valami az eredetéből, és Sándor szerint jellegzetesen más fehérbor ez. Mélysárga színű. Nekem kissé érződik a feltételezhetően reduktív eljárás. Illatában széles spektrumú, ez persze adódik is a fent említett másságból. Mindenképpen megfogható az ízében a szokásosnál testesebb jellege.

Sipos Borház Kéknyelű és Szürkebarát 2009

Kép
Siposék nemrég belakott kunyhójából került ki ez a két palack, ízléses címkegrafikával. A kéknyelűvel én már a Bországgyűlésen is találkoztam, ahol tagadhatatlan bodzavirág lengedezett a pohárból. Érdekes módon ezt most nem éreztük. A két bor hasonlóan finom, friss, fajtás és terroáros volt, azonban számunkra valami hiányzott belőlük ahhoz, hogy örömujjongással emlékezzünk vissza rájuk.

Horvátországi kitekintés

Kép
Egy hosszú hétvégén tengernyi örömben volt részünk, amelynek természetesen elengedhetetlen része volt néhány palack (és egyéb csomagolásba burkolt) bor. Az üzletben próbáltuk a közép kategóriát belőni, és első blikkre csak annyit láttunk, hogy Horvátországban a borok jóval (2x-3x) drágábbak, mint nálunk. Az alábbiakat tudtuk megkóstolni: Zlatna 2009: A Krk-ről származó bor eleve különös, mert a táborunkkal szemben lévő szigetet elnézve az leginkább egy kietlen karrmező, nem pedig burjánzó szőlővidék. A választásunk azért rá esett, mert mégiscsak onnan származik, ahol épp nyaraltunk. A 2009-es fehérbornak oly annyira nem volt intenzív illata és íze, hogy egyesek a vízzel tartották egyenértékűnek. Én nem húzom le, egy kellemes, nagyon könnyű, tájjellegű borként tudnám leírni, amije van, az egyensúlyban van, beleértve az alkohol szintet, ami 10-11% körüli volt. Babić 2009: Ez a szőlő Észak-Dalmácia legelterjedtebb fajtái közül való. Az évjáratra és a csavarzárra csak később lettem figyel

Somlói furmint 2007.

Kép
Mivel elfelejtettem lefényképezni, vennem kell még egy palackkal. Az elfogyasztásával nem lesz gond, mert ez egy jól sikerült furmint, olyan, ami a hovatartozását sem tagadhatná le. Mivel jobbat nem tudok, idézek: Furmint - Illata fiatalon az érett almára, ászokolás után mézre és dióra emlékeztet. Egy magyar úr. Extrakt-gazdag, tüzes, néha robusztus, kifejezetten savhangsúlyos, igényli az érlelést (ez Somlón 3 év), viszont jól eltartható. Igazi hungaricum! A szöveg a Tornai Pincészet honlapjáról való. Miért innen? A bort ugyanott vettem, mint a tegnapi bejegyzés alanyát. Az ára jó volt (jónak tűnt - hiszen ebből csak utólag lehet bizonyosság), és Tornaiék palackozták. (Az ilyen láncoknak szánt borok címkéin ritkán van feltüntetve más, mint a forgalmazó, vagyis a bolt, ahol éppen járunk, ami engem bosszant is. Szerintem nem az a ciki, ha egy-egy láncban nyomott áron megjelenik egy ismert borász, borászat, hanem, ha a minőség nem vállalható. Lehet, hogy általában nem is az?) Egyszer élü