Borkóstoló

És akkor egy újabb, de ezúttal jogilag is védett primőr: Pannon Primőr ® Húúú, de komoly... Bocs, csak ez egy kicsit söréttel-verébre jellegű - nekem. Máris megkövetem Polgárékat, mert az előző, visszafogott rosé-élményeimet végre felülmúlta valami. No, azért ez sem lesz évekig emlékezetes, de legalább kezd hasonlítani a bevésődött elődök által mutatott formára. A pohárban kissé narancsos árnyalatot, és gomolygó szénsavfelhőt mutat. Ez ígéretes. Az illata reménytkeltő, Zenina által visszaigazoltan málnás (vagy pirosribiszkés?). Kezdek izgulni: végre rátaláltam régi múzsámra? A szájüregben bizsergető, gyümölcsös, de miután eggyé válsz vele, ebben is megvan a Gyula által is említett kesernye. Kicsit ugyan, talán a legkevésbé idén, de mégis. Nem baj, ez még belefér, finom frissítő. Van, aki kevés enyhe ásványvízzel szelidíti, így kevésbé zavaró a lecsengése. Kíváncsian várom a kontroll csoport külön bejegyzésben rögzített véleményét!

Itt a kontra az előző poszthoz: ezt a palackot akkor vettem, amikor Endrééknek a Telekit. Azt hiszem nekem nagyobb szerencsém volt, mert ez fele annyiért, a leírás alapján legalább kétszer olyan jó volt. Az általam korábban nem ismert burgenlandi ifjú borász, Leo Hillinger modern, trendi üzemének egyik terméke ez. Mátraaljáról származik a pinot noir, amelyből T. sógorunk készíti a levet. (Szintén ebbe a brand-be tartozik még egy mátrai sauvignon blanc is.) Érdekes, hogy a kedvezőnek tartott határon túli bortermő területen kívül, máshová is kitekint Leo barátunk, jelesül a Mátráig ellát. Néhány évvel ezelőtt Köszegen és környékén töltöttünk néhány napot, egyúttal a fentebb nevezett területre is átruccantunk. Azóta is fennálló restancia a szélesebb körű ismerkedés a vidékkel és ízeivel. A borról mindenéppen csak jókat tudok írni, mert a viszonyítási alap a félezer (!) forintos ára. Persze nem egy hatalmas tétel, de az "alsópolcos" kategóriát messze felülmúlja. Fontos megemlíten...

No, de ez a bor ... ... minden, amit egy pinot noirtól elvárok (elvárhatok) az nincs benne ebben.

Réges régen, amikor ezt a területet is meghódította a szőlő, a levétől megittasult embereket gyakran találta a felkelő nap, no meg a rend őrei, a lankák tövében, akik munkára szólították őket. "Hagyjon, kend!" - mondta a molesztált, azaz mondta volna, mert az valahogy így bukott ki a száján: "Taggyon, hegy!" Rövid időn belül, már csak így emlegették a környékbeliek ezt a borivókról elhíresült helyet, majd a térképek is így, Tagyon-hegyként jelölték meg azt. Rég ittunk ilyen jó olaszrizlinget (lásd fenn), Kriszta is, és én is elégedettek vagyuk vele. Augusztusban vettük, azután, hogy a Füredi napokon volt alkalmunk megkóstolni, de már el is felejtettem, hogy 2006-os. Már nem emlékszem, ki volt, aki a bort kínálta akkor, de megmaradt bennem, amit mesélt, hogy egyszer egy vevő felháborodottan adta vissza már a második palackot a szakadt - nekem tetsző, folytonossági hiányával a Balatont ábrázoló - címke miatt. A lényeg: érezni, hogy nem ifjú bor, érezni a fahordót, de ...

Belehúztunk a primőrök véleményezésébe, folytatom a sort az első szekszárdi alanyunkkal. Bevallom, Gábor bejegyzése inspirált, igazából a W&G-t akartam megkóstolni, de azt nem, Takler ezévi rozéját viszont megtaláltam a közeli kisboltban. OFF: Felfigyeltem arra, hogy rosszabb fajta kommersz közértekben is egyre jobb - és aktuálisan primőr - borokra lehet akadni, nemrég ez szerintem másképp volt. ON. A narancsos árnyalatú ital nem kifejezetten exhibicionista, illata grapefruitot és polleneket idéz. Nem tolakodó, de szívesen elidőzöm a szaglászásával. Később egy kis eper is kibújuk. Belekortyolva gyors lefolyással a legkülönfélébb ízjegyek jelennek meg sorra, de továbbra is illedelmesen, nem erőszakkal: kezdődik a szörpösség és a szénsav enyhe bizsergésével, majd kibontakozik egy finom gyümölcsded árnyalat, ezt pedig kesernyés utóíz váltja. Ahogy Gábor megkérdőjelezte saját ízlelőképességét, én is ezt teszem: nem értem, mi a baj, mostanában sok bornak kesernyés maradványai vannak, d...

Igen. A jól ismert favorit. Nem kétséges, prekoncepcióval várja a gyakorlott rozézó az első fecskék között. Így is lett, már a Márton napot megelőző utolsó bevásárlásnál bele került a kosárba. Csak néhány napot kellett várni, hogy csillapítsuk (tudás)szomjunkat. Amikor jónéhány évvel ezelőtt először találkoztunk, még fordított néven mutatkozott be - mióta is hívják W&G-nek? A színe halványabb az átlagnál, de mégis élénk, mert fényes és rózsaszín. Az illata idézi a megszokott gyümölcsösséget, de valami nem engedi teljesen kibontakozni. A szájban kellemesen bizsergető a jelzés értékű szénsav, de a frissességét nem támogatja kirobbanó "frutalítás". Zamatai sem teljesek, itt is érzek bizonyos rejtőzködést. Valamiért az a benyomásom, hogy olyan bort iszom, amely egy családi-háztáji, nem forgalmazásra szánt tételnek becsületére válna, de ez itt és most kevés. Némi szellőzés után enyhülnek a másodlagos zavaró tényezők, de mégsem kapom azt az élményt, amiért megszerettem, és idén...

Tegnap megkóstoltuk azt a híres-neves villányi újbort, amely oly nagy hatással volt többünkre is a legutóbbi torkos csütörtökön. Ime a termelő bemutatása: "Újborunk a franciaországi Beaujolais Noveau [bozsolé] borkészítési hagyományait követve készül, melynek lényege, hogy az erjesztés egész fürttel, oxigén kizárásával történik. Maga a bor a bogyón belül születik, majd robban életre. Erre utal a „Bogyólé” elnevezés is. Az eredmény friss, illatos, gyümölcsös (banán, meggy, ribizli), ahogyan az egy igazi újborhoz illik. Hidegebben fogyasszuk, mint a vörösborokat általában, 12-13 ºC-on." A tegnapi kóstolás után azt gondoljuk, hogy ennek a bornak még pihennie kell a palackban! Eléggé vad, még széteső, a fajtákra (Portugieser és Zweigelt) egyáltalán nem jellemző szénsavtartalommal. Közel sem hozza azt a meghatározó élményt, mint a múlt évi. Persze ez lehet évjárat kérdése is, de mégis... Adjuk meg neki a lehetőséget, hogy ne okozzon csalódást!

Tetszetős - színes, de egyszerű (egyik sem túlzottan) csomagolású. A három szín utal(hat) a három különböző szőlőfajtára. Összetétele: 60% kékfrankos, 30% pinot noir, 10% cabernet(?). Kóstolgatva az is világossá vált előttünk, hogy részben a célközönség miatt van a trikolór: nagyon illatos, az ember meg sem akarja kóstolni, de végül rászánjuk magunkat, és az sem okoz csalódást: könnyed, de csöppet sem komolytalan; gyümölcsös, játékos, de fahordós súlyú. Jól eltalált arányok (én több pinot-t tettem volna bele, de biztos, hogy így a jobb), és gyönyörű szín jellemzik ezt a bort. Ezt a körülbelül 2000 Ft-os lét mindenkinek őszintén ajánlom (10%-ért cserébe).

Kíváncsi voltam-e, vagy sznob (az elfogadható jelzőt még keresem), nem tudom, de legyűrve idegenkedésem (miért innék külföldit?), vettem egy Rose D'Anjou nevű, Depardieu fémjelezte bort. Nem tudom, mekkora a jelentősége annak, hogy "Rose", és nem rosé, az importeur (Szeremley Birtok kft.) mindenesetre nem foglalkozott ezzel, rosét írt a magyar címkére. Annyit sikerült még kiderítenem erről a valamikori Anjou-birtokról (így mégsem teljesen idegen), hogy most Depardieu-é, ráadásul szakmailag is. Ő alapállásában hagyománytisztelő, de "például tangenciális szűrő alkalmazását indokoltnak tartja, amennyiben a frissesség és a minőség teljességének megőrzését szolgálják". Halovány piros színű (húslé), kellemes, de nem igazán gyümölcsös illatú bor. Vagy olyan szőlőből készült, amit nem ismerek (a palackról sem derül ki), vagy a terroir nyomja rá a bélyegét, az biztos, hogy még nem éreztem ilyen nehézkes (vagy írjam: súlyos - az pozitívabb?), nyelvgyöksújtó ízt. A harma...

Az Etyeki Kúria régi-új szortimentje idén sem hozott csalódást, a 2008-as tétel reduktív szellemben a korábbi évek során megszokott zamatos frissességet pezsdít a nyelvünkre. A szürkebarát és a leányka idén is örvendeztető házasságra léptek, bár az idei felhozatal szerény véleményem szerint a tavalyihoz képest némileg, de csakis némileg visszafogottabb környezeti adottságokról ad tájékoztatást. Vagy lehet, hogy az üde világ mellett az egyes küvé idén komolykásabb és egyben nagyobbacskább bort eredményezett? Kóstolni kell ezt még!

Újra itt a szezon! Jöhetnek megint a primőrök. Bár ez lehet, hogy csak nekünk "művelteknek" egyértelmű dolog: Tegnap, amikor a hipermarketben érdeklődtem az eladótól, aki raklapról, kartonokból pakolta ki a boros polcokra az árut, kicsit tanácstalanul nézett, majd széttárta a kezét mondván, hozzájuk bizony még nem érkeztek ilyenek. Már majdnem csalódottan fordultam ki a sorból, amikor - természetesen - a fejpolcon megláttam Bock Uram friss palackozású kékoportóját. Dekantálni nem volt esélyünk, mert terített asztal várt otthon, de talán nem is baj. Később kiderül, miért. A színe meggyes-fényes, nem túl áttetsző. Az illata azonnal le vett a lábamról, mert felidézte azt az egyedülálló zamatot, amelyet eddig csak ilyen típusú boroknál tapasztaltam. Az íze is visszaigazolta a várakozásomat, ugyanis gazdag, gyümölcsös, igazán jellegzetes benjáminja a fajtának. A vacsora után még kétszer töltöttem, és mindahányszor elégedetten hümmögtem, forgattam a kortyot a számban. Úgy alakult, ...

A cimke tanúsága szerint Szederkényből származik a bor, amelyet Keller György forgalmaz (ezek szerint nem termel?) . A Mecsekaljai borvidéken általában ajánlott fajta, a villányi pincészet gondoskodása folytán meglehetősen erős barrikolást kapott, amely nem biztos, hogy előnyére válik, hacsak nem azért, mert anélkül még ezt a szintet sem ütné meg. Ez persze már akkor derült ki, miután megkóstoltuk. A pohárban mély, aranysárga, fényes színt mutatott, mintha legalábbis jóval idősebb lenne. Az elvileg chardonnay-nál még frissnek számító 2007-es eredet egyáltalán nem érződött rajta. Egyedül csak a savai bújtak elő a hatalmas tölgyfa árnyékából. Érdekes, nekem a fehér, átlagosnál erősebben "füstölt" boroknál gyakran feltűnik egy jellemző, olajos magra (talán mogyoró?) emlékeztető kísérőíz, amely ebben is jelen volt. Azon gondolkodtam, hogy összegzésül mit írjak, de semmi nem jutott eszembe. Talán ez az összegzés...

Bár a IX. országos rosé borversenyen (2007.12.06.-án) aranyérmes lett ez a bor, mára talán csak a IX. helyet kapná. A színe szép (ez változik a legkevésbé) málnaszörp szerű (no, nem az én hígítási arányommal), de az illata már csak nyomokban gyümölcsös, és az ízében semmi üdeség, semmi gyümölcsösség sincsen. A nagy adag széndioxid sem tudta már a tavasz illózióját kelteni, így csak hiszem, hogy 11 hónappal ezelőtt megérdemelte azt az érmet.

Még el sem érkezett Szent Márton napja, néhány primőr máris kint van a polcokon. Persze megörültem neki, mégis furcsa érzés, hogy a borászok meg sem várják az újbor ünnepét. Kicsit illúzióromboló, olyan, mintha a családi Karácsonyt valaki december 18-án tartaná. Úgy gondolom, Franciaországban hathatós botrány kerekedne, ha a Beaujolais Nouveau a kijelölt és mindenki által izgatottan várt nap (november harmadik csütörtöke) előtt kerülne forgalomba. De félre az ideológiával, meg aztán már késő, mire ezek a gondolatok kialakultak bennem, fél üveggel már elfogyott az idei borból. Első benyomásom: furcsállom a préselt parafadugót egy szénsavas reduktív primőr lezárására. Néhány év alatt annyira hozzászoktunk a műanyag dugókhoz és csavarzárakhoz, hogy egy ilyen jellegű bor esetén már-már abnormális, ha parafát használ a borász. A kicsapódó szén-dioxidtól a ribizlilé színű folyadék áttetszetlen, opálos. A szénsav az ízben is erőteljes, gyöngyözőbornak is elmenne zokszó nélkül. Ez a pinot noir...