A sátor próbája

Ez a bejegyzés jó pár hete piszkozatként várt a sorára, most összerakom az emlékeimből:

Ha már az imént szállóigét idéztem, akkor álljon itt is egy a cím alapján: a sátor próbája az ivás. Bocs.

A Léránt-rizling tavaly még Gyula fődíjasa volt a badacsonyi borhéten, ám sajnos azóta meggyengült, nem mutatott semmit, nem hogy átütőt. A Laposa friss sorozat harmadik tagja illatos szőlőkből készült és ugyanilyen néven kínálja magát. Az összetétel nem derült ki. Ugyan valóban illatos, de ettől még nem tetszett nekünk, lapos a mondanivalója.

Szőke Mátyás magasan nyert a másik két versenyző előtt. Tartalmas, korához képest lendületes, jó ivású, de semmiképpen sem könnyed bor volt. Élvezetes, mert ízletes, zamatos, testes. Nem tudom, hogy áll az életpályája, de az biztos, még nem leáldozóban.

Megjegyzések

  1. A Laposa Illatos Hárslevelű-Muskotály, de attól sajnos tényleg nem lett jobb.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése