Tovább a leinni úton! 2011/1

Élményeim a 2011-es Wekerlei Borúton, két részben. Első felvonás.


Rupperték korán érkeztek, náluk kezdtem a kóstolgatást. Muskotályt nem hoztak, mert már elfogyott (nem csodálkozom).
A friss chardonnay könnyed felfogásban készült, nincs mit elelmezni rajta, de megvannak az értékei (itt nem csak arra gondolok, hogy sokat lehet belőle meginni, habár ez történt kedves ismerősök körében, közöttük a másnapi sütibajnokkal).
A '9-es chardonnay hordós tétel. Az értékei az adott hőmérsékleten számomra sajnos nem mutatkoztak meg.
A '8-as pinot noir amolyan villányis volt, számomra kevésbé szerethető.


Váli kínálata is szűkebb volt a szokásosnál. Ennek oka a tavalyi szűkös esztendő. (Örömünkre ez a szűkösség tehát nem a minőségen érezhető. A másik ok pedig a növekvő népszerűség lehet.) Minden bor 2010-ből származik.
Az olaszrizling, bár kevésbé illatos, most is nagy örömet okoz. A már ismert receptúra - fele hordós, fele tartályos - nagyon jól működik.
A kéknyelű most először érintett meg igazán. Az illata egyszerűen orrbavágó volt (a megérintést nem erre értettem), a savai erőteljesek, izgalmasak, a lecsengése üdítő volt.
A szürkebarát a lassan divatossá váló héjon áztatásból itt, Válinál többet kapott. A színe határozott, így kétsége sem támadhat a vevőnek, hogy ez szándékos (Válinál egyébként sem gond ez, mert a bor színében csillogó címke egyértelmű jelzés.) Az íze a hosszú áztatás miatt szokatlan, de ez mind többlettartalom - a fajta felismerhető. Jól érzékelhető minden borában a termőhely is, de ezt már megszoktuk, tulajdonképpen elvárjuk.
A kéknyelű későn szüretelt változata nagyon érdekes. Egyrészt - természetesen - nem itatja úgy magát, mint a többi. Másrészt nekem önmagában is gond egy kései szüret, édes benyomást keltő illatával, szárazra kierjesztve, de itt még jönnek a kéknyelű nem hétköznapi savai is.



A Planina Mohácsról érkezett, de nem vészes, sőt! A birtok kicsi, a kínálat négy tételből állt.
A rozé már nem volt túl üde, de végülis szeptember van, nem?
A siller egy házasítás, sokkal ropogósabb. Az volt az érzésem, hogy ideális hőmérsékleten ritka kellemes ital lenne.
A kékfrankosuk nagyon megtetszett, mert szokatlanul lágy és kerek volt. Nem a meggy volt az, amit azonnal éreztem, hanem egy sokal kifinomultabb gyümölcsösség, később is visszatértem hozzá.



A Jackfall kínálatában mindjárt feltűnt egy érdekesség. Nem mintha nem találkoztunk volna még jó borral 1,5 l-es palackban, de itt a második legjobb házasítás összetevőinek válogatását töltötték a magnumba. A fent említett társasággal nagyjából tíz méterre ültünk az ő sátruktól, amikor felvetődött a Bukottjancsi - Kisjakabfalva téma, de egyikünk inkább a mobilján nézte meg a honlapot (a borutat tehát isszák, nem pedig járják). Egy hete, amikor egy lagziban Dzsekfól rozét kínáltak, voltam oly bátor, és javítottam az illetőt (hálából fröccsként tálalták).



A Fekete Cseresznye társasjátéka idén is mulattató volt (de női hatásra felpuhultak kissé a szabályok). Úgy terveztem, mindkét nap megkóstolok valamit tőlük, mert egyszerre úgysem tudnám feldolgozni még azt az élményt sem, amelyet az itteni, jócskán leszűkített kínálat nyújt. Elképesztő élményekben volt részem, még olyanban is, ami talán nem hivatalos (a talán pedig túlzás), de mindössze annyi a teendő, hogy az ember érett szőlőt szüreteljen. Ezt megtudva Sirázott a hideg, és dobtam egy újat a kockával - feleslegesen, mert valami közben már került a poharamba. Gyorsan egy pincelátogatást is megejtettem (mert szakmás vagyok), de hordóból most nem volt alkalmam kóstolni. Másnap vettem tőlük egy palack bort, de nagyon nehéz volt választani. Végül, hogy a sok kóstolgatás után ne átkozzák a fejemet, Turáni álmokkal tértem nyugovóra.

Megjegyzések