Terítéken a kékfrankos

Nem apróztuk el, elöljáróban mondhatom hét féle kékfrankos került az asztalunkra.
Ezúttal Gyula volt a host, ő állította össze a sorrendet, ami szerintem látatlanban igen jól sikerült. Felállás a szokásos: bár tudjuk, hogy miket kóstolunk, azt, hogy mikor mi van a poharunkban nem.

Íme a történet megörökítve:

1. Menczinger, Mohács-Bóly 2007.

Nem túl sötét, meggypiros, vékonyabb kinézetű a pohárban. Az illatára a fiúk huhognak, ami annyit tesz, hogy "hú de jó!". Sajnos kicsit hideg még. Bár nyelvhegyen édeskés az összhatás meggyesen savanykás (szerintem egyenesen savanyú). Gábor szerint enyhén fás. Mi lányok megállapítjuk, hogy nem a mi típusunk (azaz nem ízlik). Enyhén tanninos, Gyula szerint kissé vasas lecsengéssel. Szokatlan. Kimondottan meggylé jellegű.

Második nekifutásra (azaz a teljes kör után) kimondódik: ez bizony igen savanyú. Gyula finomít: vadóc, de jó pofa (!!!). Elég szélsőséges. (Szerintem fehérben is ritka az ilyen savanyú bor). Melegen állítólag jobb. Én nem bátorkodtam. (Emlékszem, amikor először kóstoltam ezt a bort egy borkóstolón, engem akkor is ööö nyelven vágott a savanyúsága.)

alkohol: 13%

2. Kardos Pince, Szent György-hegy, 2002.

Barnás árnyalat, az előzőnél sűrűbb mozgás jellemzi. Nem tökéletesen átlátszó, nem fényes. Illatában rumos (rohadt?) meggy. Nyelvhegyen ez is édeskés, nincs azonban kialakult vonala, hiányzik belőle a harmónia. Én ezt tippeltem Gyula házilag készült borának. Kriszta a kesernyéjét, Gábor a fásságra jellemző édeskét említi. Amúgy ez is kissé savanykás.

Másodikra Kriszta bedurvít:"vacak, ízében is a rohadt meggy érezhető". Gyula a vadságát jegyzi meg. Én itt sem merészkedtem második nekifutásnak. (A címke is megérne néhány szót, de most ebbe nem is megyek bele...)

alkohol: 12%

3. Lindmayer György, Andornaktálya, 2007.

Szép bíboros szín, enyhe barnás beütéssel, lassú mozgással. Herbárium illat. Gyula szerint kifinomult meggyes-csokis, Gábor szerint visszafogott, elegáns. Markánsabban tanninos, savanykás is, enyhén kesernyés is, de még mindig egy könyedebbre hangolt bor. Kriszta szerint selymes, édeskés utóíze vagyon. Én nem érzem nagyon jellegzetesnek, talán még ez is hideg. Azt azért egységesen elismerjük, hogy az előző kettőnél lénygesen jobb. Ja kérem, nem nehéz.

Másodjára az illatában Kriszta konyakos meggyet fedez fel, illetve gyümölcsteát. Valaki szerint fás az illat is. Én is bevallom, hogy tényleg jobb, mint elsőre éreztem. Nekem valami halovány köménymagos íz és illat kandikál ki. Ez nem tudom, hogy jó-e vagy sem. Azért nem az én világom. Endre szerint ez a Feind. Rajtam kívül mindenki rajong. Kéne még venni, amíg van.

alkohol: 12%

4. Gyula háztáji bora a XIII. kerületből (a szőlő származási helye: Csongrád) 2009.

Testületileg megállapítjuk, hogy valami nagyon fura illata van. Hosszasan keresgéljük a jelzőket. Elhangzik a káposzta, a kaka (már bocsánat), valami szúrós műanyagszag, majd Kriszta rátalál az egységesen elfogadható és képviselhető, bár határozottan nem hízelgő hasonlatra: a vázában rothadó virág után maradó víz szaga. Némi bátorságra vall, hogy azért megkóstoltuk. Édeskés íz, erősnek tűnik és sajnos a szaga az ízében is kísért. Amúgy talán az íze egy fokkal tűrhetőbb, mint a szag alapján vártuk. Na ez legalább nem savanykás. Kétségünk sincs afelől, hogy ez Gyuláé.

Másodikat csak Kriszta és a "borász" kér. Perverzió.

5. Feind, Villa Quaiar, Balatonfőkajár, 2006.

Nagyon szép, sötét bordó a színe. Égetten füstös illata van, talán szalonnabőr, vagy inkább avarégetés. Tartalmas, lassú mozgású. Ízében is füstös - túlságosan is - de nincs benne az első háromra jellemző savanykásság. Ez nekem inkább bejön. Taninjai kiegyensúlyozottak, harmónikus. Gábor a gyümölcsösséget hiányolja. Lecsengése kesernyés. A füstön túl kissé semmilyen.

Másodikra Endre szóhoz se jut. Annyira füstösnek érződik, hogy az mindent elnyom. Kár.

alkohol: 13%

6. Pfneiszl Pince, Újra együtt, Sopron, 2007.

Enyhe barnába hajló sötét bordó szín. Engem a kelkáposztára, Krisztát a ribizlire emlékezteti az illat. (Lehet, hogy negatív vagyok?) Gyula lekvárosan gyümölcsösnek érzi. A fiúk halk "Ez jó! Ez jó!" kiáltásokkal élnek és mi csajok is jóváhagyólag bólogatunk. Ez tényleg jó. Szintén nem a savanykás fajta. Erősebb, komolyabbra hangolt. Alkoholosabb is. A hordóban szépen lekerekedett (ezt valamelyik fiú mondta, nem én foglamazok ilyen szakszerűen). Persze azért hátul ott a kis kesernye, de nem kellemetlen. Sehol nem lóg ki, igen harmónikus. Gábor úgy foglamaz, hogy régóta foglalkozhatnak a borral, tudják milyennek kell lennie, ezért Sopronra tippel. Nekem ez a námber van.

A második nekifutás nem változtat a véleményeken Kriszta az egrinek, Endre a Kardosénak vallja.

alkohol. 13,5%

7. Szemes József, Villány, 2007.

Kriszta a pohárhoz jutást követően azonnal méltatni kezdi az illatát: finoman füstös, gyümölcsös, vaníliás. A színe szintén gyönyörű sötét vörös. Gyula szerint ez a bor van leginkább egyben, de nem ez a legfinomabb. Jól megcsinált, kissé egyen bornak tűnik. Gábor az erős tannint emeli ki, de hiányolja a bor egyedi jellegét. Szerintem édeskés, erősen csersavas, ugyanakkor sima, szépen megcsinált vörösbor. Ételhez remek lehet. Semmi extra, de kellemes. Tovább kóstolgatva előtűnik egy kis fűszerpaprika (G és Gy), vagy frissen őrölt színes bors (K).

Másodjára Gyula a következő kritikával illeti: becsapós, mert elsőre szép, nagy, kerek bornak tűnik, de ez elillan, fogynak el az ízek és csak a tannin marad. Nagyobbra hangolt, mint a tartalom.

alkohol: 13%

Összefoglalás: Néha elkeseredem, hogy ezek a tematikus estek nem érik el céljukat. Nem igazán sikerül közelkerülni egy-egy borfajta jellemzőihez. Talán nem jó borokat választunk? Nem is tudom. A fenti kóstolóban az első és az utolsó három bor annyira eltérő típusú volt, mintha nem is ugyanaz a fajta lenne. Valaki mondhatna valami bölcset...