Bejegyzések

Cserépfalu vigasza

Kép
Bükki bortúránk szervezésekor az utolsó pillanatban egyes borászok lemondták a vasárnapi borkóstolónkat, kárpótlásként viszont a sors összehozott bennünket az ízes nevű Ősi Bortermelő Családból Származó Amatőr Borászok Első Cserépi Egyesületének tagjaival. Honlapjukon akadtunk rájuk és nagyon megörültünk, hogy a borászok nyitottak voltak arra, hogy fogadjanak bennünket. Elutaztunk hát Cserépfalura, ahol Dósa K. László, az egyesület elnöke egész napon át vezetett bennünket pincéről pincére, bemutatva a tagokat, akiknél jobbnál jobb borokat kóstoltunk. A Cserépfalu határaiban lévő dombok négyszáz darab riolit tufába vágott pincét rejtenek, a szőlőt pedig a környező hegyekről szüretelik a gazdák, zömében a TSZ-től visszakapott területekről. Van itt leányka, chardonnay, zweigelt, egy kevés cabernet sauvignon és ki tudja, még mennyi fajta. A tagok összejárnak kóstolni, eszmét cserélni és a környező vidékekről neves borászokat, szőlészeket fogadnak vendégül, hogy folyamatosan fejlesszék sza...

Luca

Kép
Szent, vagy boszorkány? Előbbiről nem is nagyon hallunk, pedig volt egy szent Lúcia, akit a pogányok nem tudtak megbecsteleníteni, ezért megtettük mi, és kitaláltuk, hogy a nevének köze van a lux (világosság, fényesség) szóhoz, így védőszentje lett a vakoknak, mert "fényhozó" (ez még rendben van), továbbá a párnakészítőknek, varrónőknek, mert hegyes szerszámmal dolgoznak ... (!) Hogy fényhozó, azért van rendben, mert Luca után hosszabbodnak a nappalok (persze, ez még a julián naptár korában volt így), tehát ez a "legsötétebb" nap. Innen Luca másik énje, a boszorkányos. Luca széke nem másra való, mint meglátni a boszorkányokat a gyülekezetben, azután menekülni és elpocsékolni a mákos bejglibe valót. Hogy azért borról is essék szó: két rozét kóstoltam. Frittmann 2013-as és 2014-es kékfrankosát. Párhuzamra Lucával most nem telik tőlem, mert legfeljebb izgalmasnak nevezhetem a frisset (csak kellett valami névnapi köszöntő), és úgy alakult, hogy egy tavalyi is akad...

Böjt bikavér 2012

Kép
Nemrég kóstoltam a csillagot, most, a kisböjt idején pedig a bikavér került terítékre a Böjt pince borai közül. Amaz magasra tette nálam á mércét. Emez pedig egészen más, jellegüknél fogva a két tétel nem is összevethető. Utóbbi bikavér létére szilárd egységet mutat, egy szépen összeérett küvé képét adja. Nincsenek burjánzó mellékágak, nevetgélő gyümölcsök, hanem egy komolyba hajló, fegyelmezett, mégis könnyen befogadható, abszolút szerethető kis bikuciról van szó. Ha kérdeznék, mi ez, bajban lennék. Van ott tannin, de beleolvad a kortyba, biztosnem nem egy alap kékfrankos+valami házasítás. Azt mondanám, hogy egy könnyű cabernet franc. Vagy sauvignon? Késő, hirtelen elfogyott. Persze, nyilván egyik sem, legalábbis nem önmagában, de majd erre talán később visszatérünk. De tényleg, nagyon gyorsan eltűnt és elsőre függőséget okozott.

Beaujolais Nouveau Robert Debuisson 2014

Kép
"Na, ettől sem várok sokat" - éltem az előítélettel a palackban keletkezett dupla buborék láttán felbontás előtt. Tűnődtem, vajon a franciáknak haza kell-e vinniük az utóerjedt tételt, majd kárpótolni az áruházláncot, vagy szimplán ezért akciózzák. A csalódás azonban csak optikai volt, a pohárban már nincs semmi zavaró szénsav (max. egy kevéske, de az kifejezetten jól áll majd neki ízben). Ellenben pompás, lilásvörös, tükrös tiszta szín igen. Illata, ahogy kell, új és kicsit vad, igazi borünnepi hangulatot áraszt. Kökény és cigánymeggy jut eszembe. És egy praktikum mellesleg: hűtve tárolom a borokat, vörösök esetén az "azonnal bort nekem ide" típusú impulzus-bornyitás a túlhűtöttség és a szellőztetés igénye miatt sokszor nehézkes, ezért nálam a mindennapok bora inkább a fehérek (meg nyáron a rozék és mindenféle gyöngyözők) felé tolódik. Meg is jegyeztem a minap, hogy alig van itthon fehér. Persze, azért, mert az fogy, a vörös meg gyűlik. Ez viszont vörös létére beh...

Broken Hallelujah

Kép
  Advent első gyertyájának meggyújtásához Leonard Cohen Hallelujah-jának Jeff Buckley-féle átiratát, és persze egy vörösbort választottam. "Anjou!" - kiáltottam, amikor megláttam az áruházban ezt a loire-völgyit, ráadásul best buy-gyanús áron. Mellé egy kis Caractère camembert, ez szintén elvileg a bon marché kategória. Minden összecseng, a bor egy közepes kékfrankos külföldi megfelelője, a sajt egy tisztességesen elkészített, de normandiai viszonylatban szintén csak gyenge-közepes minőségű lágysat. Itthon tanulmányozom csak a címkét, semmi chateau, semmi gyártói megjelölés, pusztán annyi, hogy Anjou (AOC) meg egy nagyáruházi "sommelier" aláírása és néhány paraméter a borról, többek között a fajta: nini, ez egy cabernet franc? Erről sokkal többet most nem is említek, volt egy kis szeder meg egy kellemes vízfesték illat, van egy kis savanyka, egyszerű nagyüzemi tétel lehet. A zene viszont feledteti minden ételek, italok és lelkek hibáit. Semmi és senki s...

GT turbó

Kép
Günzer Tamás friss irsaija szén-dioxiddal alaposan felturbózva (tehát gyöngyözőként) került terítékre a hétvégén. Már majdnem megszólaltam, hogy nekem még elférne benne egy kis cukor, amikor Zenina és Gábor szinte egyszerre mondta ki, hogy túl édes nekik. Abban azért kiegyeztünk, hogy kellemes italról van szó, amely villányisan nem parfümös (nagy örömünkre), és még tartalma is van.

Merus vini

A múlt szombaton meg is ünnepeltük Mártont minden hozadékával együtt. A sor kihagyhatatlan része a Bogyólé, amely hol jobb , hol kevésbé jó élményt ad, de az, hogy kihagyhatatlannak gondoljuk, mégiscsak jelenthet valamit. Már megkóstoltam az esténk előtt, de nem mertem megírni a véleményemet, és nem azért, hogy ne befolyásoljam a többieket, hanem, hogy ne vegyem el a kedvüket. Azt hiszem, jól is tettem, mert igazságtalan lett volna a Vylyannal szemben, hogy egyedül az ő borukról jut eszembe ezt a címet adni egy bejegyzésnek (ami nyelvtanilag vagy helyes, vagy nem). Nekünk, magyaroknak kevésbé okozhatna törést az (ha okozna bárkinek is egyáltalán), ha a vinum szó "eredetvédetté" válna, mert azt nevezünk bornak, amit akarunk (voltunk oly ügyesek (akkoriban), hogy pl. a champagne kifejezésre is alkottunk magyar szót). Tudniillik, a vinum vizezett bort jelent eredetileg, elsősorban ezt fogyasztották (érthető, hiszen ez volt a normális folyadékbevitel eszköze), a tiszta bort ped...