Polgár Chardonnay félédes 1982

A Hölgyeké az elsőbbség, ugyanis ők intézték ezt a Bországgyűlésen!

Z.: Akkor először a sztori. Már sokadikként a sorban (lényeges információ a beszámolónk homályosságára nézve) megálltunk a Polgár-Babits közös standnál kóstolni. Már nem is emlékszem mit kértünk első nekifutásra, talán valami érdekességet Babitséktól, aztán Kriszta javaslatára Polgárék Kadarász névre keresztelt édes kadarkájába botlottunk, ami majdnem aszús, szamorodnis jegyeket hordoz. Krisztának a portói jutott eszébe róla. Szó szót követett, majd a fiatalemeber villantotta az oldalt látható palackot 1982-ben szüretelt félédes Chardonnayval teli. Ettől leesett az állunk persze, bár néhány kétkedő kérdés is elhagyta, leginkább az én gyanakvó számat. (Merthogy számomra meghökkentő, hogy 1982-ben, még a TSz időkben Chardonnay fajtából valaki ilyen bort készítsen, és azt ennyi ideig eltartsa kereskedelmi forgalomba hozható mennyiségben. Próbáltam utána keresni, de sajnos Polgárék honlapján a pincészet történetéről nem sokat tudunk meg, de annyi azért kiderült, hogy élenjártak az önálló borászatok megalakításában.) A horribilis palackár miatt csak sóvárgó tekintetünket vetettük az üvegre. A fiatalember egyszer csak közölte, hogy pár óra múlva úgyis kibomlik a tétel... Természetesen mi ott voltunk!

Feketepont nekem - nem készítettem jegyzeteket. Arra emlékszem csupán, hogy hihetetlen módon nem öreges ez a bor. A palack alján kis borkő gyöngyöcskék jelezték csak a korát. Édessége mellett sava is van. Kellemes összhatású volt. Nagyon sajnálom, hogy már a sokadik kóstoló után, nem a kellő tiszteletet megadva ízleltük meg ezt a 28(!) éves bort.

K.:

Megjegyzések

  1. - A Kadarász nem egy majdnem aszús, szamorodnis bor, hiszen ténylegesen aszúsodott kadarkából készült: "Vörös aszús borritkaság. Az évjárat igazi különlegessége, páratlan ajándéka volt a pincészet számára. Színe világos, érlelt konyakra emlékeztet (ilyen volt). Illata rendkívül változatos, gyönyörködtető, vaníliára, ribizlire, mákra, dohányra, szilvára, szamócára emlékeztet (ennyi mindenből biztosan stimmel valami). Kóstolva édes, lendületes savú, olajos érzettel örvendeztet meg (igaz). Csak a 2005-ös év különleges időjárásának köszönhetően maradtak meg a botritisz-es szemek egészségesen, amelyből ritkaságnak számító vörös „aszús” desszertbort kaptunk."
    - A '82-es chardonnay palackára a kóstoltató srác szerint húszezer forint, én ezt találtam (ami természetesen nem csökkenti a bor - egyéb módon kifejezett - értékét): "Chardonnay 1982. 10.000 Ft
    Lányunk, Kata születésekor került a palackba a bor. Csak rendkívüli családi eseményeken kóstoljuk meg ezt a számunkra igen értékes palackot. Ez volt egyben Polgár Kata menyegzői bora is."
    Ahol ráleltem ezekre az információkra (az aszúsodott kadarkát a helyszínen is említették):
    http://www.pecsiborozo.hu/blog/jotekonysagi_borlicit#more
    A chardonnay tehát nincs is tényleges kereskedelmi forgalomban.

    VálaszTörlés
  2. A srác azt mondta, hogy még 2-300 palack van belőle.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése