Érden érdemes

Jó, jó. Tudom, elcsépelt a cím. De tényleg így van. Egyik csoporttársnőm orcátlan nyomulásom eredményeképp megajándékozott az első önálló készítésű borából egy palackkal. Tehát érdi háztáji fehér küvé a téma.

(Kis kitérőt tennék. Okos könyveink szerint küvé avagy cuvée az, amely két vagy több szőlőfajta BORának házasítás utáni eredménye. Viszont nem tudom, milyen szakkifejezés illeti azon borokat, amelyek már a szüret során, azaz szőlő és must formátumban összebarátkoznak és egységbe forrnak, mert jelen esetben ez utóbbiról van szó, miként a háztáji borok esetében általában.)

Vissza a tárgyhoz. Annyi tudható a borról, hogy többféle fehérszőlő leve alkotja, feltehetőleg a gerince olaszrizling. Üvegballonban érte a borrá válás és a második hónap után palackozásra került. Minimális ként kapott csak, gyors fogyasztásra ajánlott. A gazda(sszony) jelezte, hogy a palackba nem teljesen letisztult bor került. Ez az első tény, ami a kitöltés után azonnal kiderül. Külsejéről épp emiatt nem igen tudok mit írni, hacsak nem a fehér szénsavhab karikát poharaink szélén. Komolyan pezseg. Nekem tetszik az illata, Gábornak lassan bontakozott ki. Vacsora mellé szúrtuk meg a palackot, talán azért is. Friss, finom, üdítő jellegű bor. A szénsav segíti a gyümölcsöket kibontakozni. Ugyanakkor a szénsav elillanása után is kellemes, élvezetes bor marad. Gábor az ábrahámhegyi szintén háztáji "Rizling" élményre asszociál. Jó évjáratra. És tényleg. Persze szénsav nélkül. Az enyhe kesernyés lecsengés is megvan a korty után. Mondom: Érden érdemes próbálkozni.

Nagyon köszönjük és további sok sikert kívánunk a gazdának a további kísérletezéshez.

Megjegyzések