Szászi kontrasztok

Nem gondoltuk, hogy ez lesz a cím, főleg ugyanazon évjárat, hasonló fajtái esetében.

Szigligeti Olaszrizling 2007

Én (G) már tegnap megkezdtem a palackot, mert a tavaly nyári élményeim okán nem bírtam magammal. Ugyan - mint ma kiderült - az egy 2006-os és SztGy-hegyi olasz volt, mégis hasonló testtel és nagysággal szembesültem. (Már ma együtt:) mélyebb tónusú, enyhén olajos szín és állag jellemzi a pohárban, elsődleges illataiban és ízében virágos jegyek és nyomokban az illatos fajtáktól ismert illóanyagokkal (G). A kibontakozó zamatok nagy komplexitást mutatnak, az évjárat és a hordó tagadhatatlan. Nekem (G) egy igazán testes, nagy kaliberű, karakteres borként fog megmaradni, míg kedves kollégámnak (Gy) kétértelmű: a jelzett szépségek mellett az illatában valami kis "öregcse", ami később jórészt kiszellőzött, szájban pedig nem markáns, de határozott keserű kísérő volt jelen.

Szent György-hegyi Rajnai Rizling 2007

És íme itt a kontraszt. Ez a tétel már eleve halványabb színt mutat, ami persze még nem predesztinál. De: sem illatában, sem zamataiban nem vethető össze fent említett rokonával, ugyanis ez akár somlói juhfarknak is elmenne, de ez semmiképpen sem minőségi, inkább talán technológiai különbséget jelent. Nem tudjuk, de reduktívnak tűnik, némi dongával spékelve. Igazi szikár savanyúbor, a kifejezés nemes értelmében. A rajnait talán csak a citrusok hangsúlya idézi, de az viszont erőteljesen. Tökéletes frissítő lehet a forró balatoni nyárban (Zen).

Megjegyzések