Szászi ízelítő

A nyár elején megrendezett Badacsonyi Borfesztiválon nem jutottunk el Szászi Endre standjáig, de művelt szaktársaink dícsérő szókkal illették őket. Ezen felbuzdulva, a környéken járva személyesen meglátogattuk a hegymagasi vendégfogadót, ahol meglepően széles és sokszínű szortimentet találtunk. Ugyan csak vásárolni szerettünk volna, mégis egy rögtönzött kóstoló lett belőle, mert a bőség zavarában valahogy választani kellett. Utólag nem is bánom, hogy így alakult. Nagyságrendileg 6-8 fajtát ízletünk, de még így is csak a felét a teljes skálának. Ebből számomra egyértelműen a következő két tétel látszott bemutatásra érdemesnek, úgyhogy hoztam is a díszes társaságnak.

2008. november 14. Megtaláltuk a kóstoláskor készült jegyzeteket (szó szerinti idézet):

Szent György-hegyi Olaszrizling 2006
Öreges, friss, öreges.
Fahordónak gondolnám, de a helyiek szerint acéltartályos. Nem hiszem. Öreges.
Később: komoly rizling. Egész jó.
Később: ez jó!
Elfogyott.
Zen: Öreges. Majdnem tokajis. Nem rossz, bár nem az esetem.

Szent György-hegyi Pinot Noir - Kékfrankos - Cabernet Sauvignon
Komoly, nem mondanám badacsonyinak.
Gyönyörű, harmonikus, kerek, semmihez nem fogható. Még!
Fenomenális illat, majd ugyanolyan íz. Lenyűgöző.
Zen: Marha jó. (mogyoróra...)

A jegyzet tanúsága szerint, akadt még egy kísérő-levezető tétel is:

Simon Síkhegy Pinot Noir 2005
Vizenyős rubint.
Nem vizenyős, de messze nem olyan, mint az előző.
Szádba veszed - azonnal üt. 15%.
Portugieser-es frissesség, holott 2005-ös.
Tanninos, összehúzós savak ... benne, viszont a bor komoly.

Megjegyzések