St. Andrea borvacsora az Abszintban

Hétfőn Krisztával vacsorázni mentünk az Abszintba, ahol St. Andreáék borait ittuk.
Kellemes este volt.



A hárslevelű (2007.) kitűnő volt, illatos, olajos, nagyon zamatos. A szintén 2007-es olaszrizlingjük (Szóláti) is korrekt, finom - fahordós, ami itt még nem is meglepő, de hogy a rozéjuk is az ...


Örülök, hogy a fahordós rozénak is van piaca, és, hogy valaki(k) úgy áll hozzá, a bornak fahordóban a helye (pontosabban fogalmazva: hordóban, a hordó pedig fa, ugyebár), de nekem a hordóadta többlettartalom ellenére is hiányzik valami.


Az a frissesség, amiért ezt inni szoktuk. (Nem tudom, mennyire számít az, hogy ez is 2007-es évjáratú volt, tehát semmiképpen nem friss. Bárhogyan is, semmiképpen sem egyenlő ez a bor azzal a korábban bejegyzett háromszáz forintossal.)


Pinot noirt (2006.) kaptunk a bárányfiléhez, de már csak arra emlékszem, hogy jól passzoltak egymáshoz. A desszerthez (barackos mille foile) kínált Merengő (2006-ban 50% kékfrankos, 20% syrah, 20% cabernet franc és 10% merlot házasítása) túl erőteljes, markáns volt, de ez megoldhatatlan probléma, ha az édeséget, és a legjelentősebb bort akarjuk a végére hagyni.
Szerencsére a kiürült poharakat mindig újratöltötték az aktuális borral, így mindegyiket megízlelhettük az ételek "zavaró" hatása nélkül is. Pozitív (bár ma talán már elvárható lenne mindenkitől), hogy minden léhez tiszta (és szép) poharat kaptunk.


A menü a következő volt az üdvözlő pezsgő után:
- Morbier sajt (nagyon zsíros, vajszerű sajt, finom zamattal, középen egy lehelletnyi szénréteggel), kandirozott narancs, mézes-mustáros szószban-nal - Hárslevelű;
- Avokádó rákkal, és bodzás grapefruittal - Szóláti olaszrizling;
- Kacsamell cukorborsóval, és kakukkfüves meggyel - Rosé;
- Kir royal sorbet;- Bárányfilé szarvasgombás fügepürével, és juharszirupos kelbimbóval - Pinot noir;
- Gesztenye-alma-csokoládé mille feuille - Merengő

Megjegyzések