Hilltop újbor triász /1

Hilltop Portugieser Szekszárdról. Gyula erre azt mondta, hogy három egymástól távol álló fogalom. Így ebben az értelmezési egységben mindenképpen, bár pl. Dúzsitól sem idegen a primőr, de azért adjuk meg Gyulának a pontot. Irsai, Pinot rosé, és Oportó: zöld, piros, és bíbor színekben reprezentálják a korszerű, manapság felkapott újbor-hullámot. A csavarzáras megoldás - a főleg exportra dolgozó borászatnak kiváltképp - nem újdonság, lassan már a magunkfajta fogyasztó is megszokja, sőt, részemről maximálisan támogatom ezeknél a frissiben fogyasztandó típusú boroknál.

Bontás és első töltés után, de még később is Pinot Noir-os illata van. Ez meglepő, de örvendetes. A színe majdnem olyan mint a cimke, a világosabb árnyalatok persze csak a vékonyabb rétegeken keresztül ilyenek, dominál a mélybíbor. Könnyű szerkezetű, mégsem átlátszó, karakteres savak, játékos ízek, némi primőr vadság, mégsem egyöntetű élmény. Várom az esetleges kommenteket, vagy egy közös kóstolás eredményeit. Ajánlott tétel.

Megjegyzések