Néhány megelőző rosé után került az asztalra Taschner Kurt idei kékfrankos-pinot noir cuvéeje. A színe nem az a tipikus pinkes, inkább halovány, nekem nagyon világos hagymahéj szín, a címke szerint barackvirág. Hát legyen neki. A kibontást követően nagy brainstorming következett: mindenkinek más jutott az eszébe az illatáról (eleinte mondhatni szagáról). A dugó kihúzása után kiszabaduló gázokról Gyula "cloaca" szagra asszociált, és hangoztatta, hogy ez nem feltétlen negatív jelző. Gábor ezt zokon vette, mert szerinte érdemesebb a bor ennél. Endre viszont kitart amellett, hogy kimondhatjuk, az eleje igenis büdöskés volt, de utána jött a kibontakozás. Az illata utána Gyula szerint vágott fűvé avanzsált. Gábor szabad asszociációban szálldos a totál plasztik tuttifrutti és a dinnyés rágó között, bár jelzi, hogy egyik sem 100%-ig. Kriszta kitartóan hajtogatja mindeki ellenében, hogy egy teli tál feketeribizli, amely szerinte a büdöskésségre is magyarázat, hiszen a feketeribizli ellentmondásos gyümölcs. Endre hezitál, de megvan neki a ribizli. Én érzem, hogy valami nagyon, de mi is? És akkor Gábornak bevillan a szikra: MANGÓ. És tényleg. De nagyon. Főleg a magközeli részen. Szerintem többet szaglásztuk, mint kóstoltuk. Az íze fedi az illatot. A címkére vésetteknek közelében sem jártunk. Vagy ők a mi közelünkben. (De merre járhat a bor?) A fiúk fekszenek ettől a rosétól, hosszú ideje a legizgalmasabb bornak tartják. Érdekesnek érdekes, de nem az én rosé ideálom. Na most jön
egy másik palack Taschner Kurttól: egy Kékfrankos.
Néhány megelőző rosé után került az asztalra Taschner Kurt idei kékfrankos-pinot noir cuvéeje. A színe nem az a tipikus pinkes, inkább halovány, nekem nagyon világos hagymahéj szín, a címke szerint barackvirág. Hát legyen neki. A kibontást követően nagy brainstorming következett: mindenkinek más jutott az eszébe az illatáról (eleinte mondhatni szagáról). A dugó kihúzása után kiszabaduló gázokról Gyula "cloaca" szagra asszociált, és hangoztatta, hogy ez nem feltétlen negatív jelző. Gábor ezt zokon vette, mert szerinte érdemesebb a bor ennél. Endre viszont kitart amellett, hogy kimondhatjuk, az eleje igenis büdöskés volt, de utána jött a kibontakozás. Az illata utána Gyula szerint vágott fűvé avanzsált. Gábor szabad asszociációban szálldos a totál plasztik tuttifrutti és a dinnyés rágó között, bár jelzi, hogy egyik sem 100%-ig. Kriszta kitartóan hajtogatja mindeki ellenében, hogy egy teli tál feketeribizli, amely szerinte a büdöskésségre is magyarázat, hiszen a feketeribizli ellentmondásos gyümölcs. Endre hezitál, de megvan neki a ribizli. Én érzem, hogy valami nagyon, de mi is? És akkor Gábornak bevillan a szikra: MANGÓ. És tényleg. De nagyon. Főleg a magközeli részen. Szerintem többet szaglásztuk, mint kóstoltuk. Az íze fedi az illatot. A címkére vésetteknek közelében sem jártunk. Vagy ők a mi közelünkben. (De merre járhat a bor?) A fiúk fekszenek ettől a rosétól, hosszú ideje a legizgalmasabb bornak tartják. Érdekesnek érdekes, de nem az én rosé ideálom. Na most jön egy másik palack Taschner Kurttól: egy Kékfrankos.
Megtörtént, amitől tartottam (de miért is vártam négy hónapot az újrakóstolással?): elvirágzott.
VálaszTörlésA mostani állapotából ítélve talán hétről hétre érezhető lehetett volna az elmúlása - azt is figyelembe véve, hogy a nagycsoportos tesztjeink mindig emelkedettebbek.
Taschner talán alkalmaz valamilyen tartóstalanítót, súlyozva az idő nevű dimenziót a bor életében. (?)