Wekerlei Borút - belülről
Először azt akartam írni címnek, hogy 3. Wekerelei Borút. Nem vagyok híve a számmisztikának, de három alkalom már egy hagyomány kezdete lehet. Arra büszke lennék.
Toldy Miklós képe a Wekerlei Borútról (Forrás: wekerletelep.hu)
Három éve ötöltem ki, hogy wekerlei önkéntesként megszervezem ezt a mini borfesztivált nálunk a Wekerletelepen a Társaskör Egyesület őszi nagy rendezvényének, a Wekerlei Napoknak a keretén belül, amelyhez a pénzt (poharak, engedélyek) és a paripát (sátrak, asztalok, padok, az azokat hordozó többi önkéntes, áram, stb.) az egyesület adta. Akkor még a Bortár segített az ötletelésben, a borászokkal való egyeztetésben. Egyből nagy siker volt a programelem, az emberek leültek nálunk, beszélgettek a borászokkal, egymással, és ami a fő: finom magyar borokat kóstoltak. Akkor is, mint azóta minden alkalommal a várban lévő nagy fesztivállal vagyunk egy időben. Ez utóbbi tény nehezíti a kiállítók és a mazochista önkéntes szervező, azaz a saját magam életét. A magamét azért, mert annak ellenére, hogy van több kiállítónk, aki minden évben jön hozzánk, vagy az előző évben jelezte, hogy idén is jönne, így rájuk számíthatunk (Wekerlei Bortár, Lenkey Pincészet, Váli Bor, Lindmayer György) és egy ismerősét beajánlotta a WTE elnöke is Szomolyáról Varga János személyében, néhány területtel nagyon meggyűlt a bajom. Amikor tanakodtunk, hogy kiket is hívjak, mi legyen a koncepció, azt szerettük volna, ha minden régióból egy-egy borászt sikerülne megnyernünk. De szüret- és "vár"-időben ez nem egyszerű. Mór, mint Wekerle Sándor szülőhelye a kezdetektől izgatja a fantáziámat, de idén sem sikerült elcsábítani senkit hozzánk. A villányi illetve a pécsi borvidékről tucatnyi borásszal tárgyaltam, míg végül nagy szerencsénkre a Jackfall Bormanufaktúra igent mondott a osztódásos megjelenésre (hiszen a várat sem szabad kihagyni). Hasonlóan sok telefonomba és e-mailembe került Szekszárd, míg bevillant az isteni szikra, hogy hát márciusban volt alkalmunk együtt iszogatni Dániel Zsolttal és feleségével, így már meg is ragadtam a telefont: Szekszárd is letudva. A mátrai borvidékkel is a kezdetek óta kacérkodom. Első éveben a Bortár segítségével léptünk kapcsolatba Losonci Bálinttal és Szecskő Tamással, de még sose sikerült kiállítóként megjelenniük. Idén egy tőkéstársat sikerült megnyerni: Karner Gábor egy napra, vasárnapra bevállalta az ismeretlent. Váli Péternél megismertük a Magyarbólyi Pálinkamestert, így összeállt a kiállítók listája. Utolsó pillanatban a wekerlei illetőségű, de Szomolyán borászkodó Tóth István is bejelentkezett (úgy tudtam, hogy a várban lesz, ezért nem kerestem, holott az első évben már volt nálunk), így a Fekete Cseresznye pince felkerekítette a számot tíz kiállítóra.
Az időjárás, nos khm biztosan lehetett volna rosszabb is, de azért szombaton reggel kilenckor a Borút kijelölt helyén bokáig süllyedtem a mesés virágos gumicsizmámban. Tehát gyors helyszínmódosítás. Majd én jobbra el a szintén általam elkövetett másnapi süteménysütő versenyre bevásárolni. Mikor kora délután megjelentem, hogy fogadjam a borászokat, égnek álló hajjal vettem tudomásul, hogy a sátorállító önkéntesek az eredeti helyre állították a tíz sátrat. Mély lélegzetek, kedves mosoly (na jó, ezt nem biztos, hogy alátámasztanák ők) és tanakodni kezdtünk. Hú, de jó, hogy a borászok ritkán pontosak. A módosított tervünk sem vált be, mert a könnyed déli eső és a rossz szemmértékünk nyomán oda sem fértünk be. Fel-alá róttam a téren szabadon maradt füves részeket a csizmámban, hogy hol van lápmentes terület. Közben a vásározók is terjeszkedni kezdtek. Befut a Jackfall és Lenkey. Ciki. Lenkey Csabát (Géza a várban állt helyt) "hazaküldöm", még szerencse, hogy kispestiek és rugalmasak. Ekkor már vagy nyolcan tanakodunk és balettozunk a mellesleg gyönyörűen felújított Kós Károly téren sörsátrakkal a kezünkben. Végre kisakkoztuk a dolgot, áttelepítettünk egy gyöngyfűző és egy fajátékos hölgyet pavilonostul. Apróság. Ripsz-ropsz felállítottuk a padokat asztalokat (külön köszönet a Jackfall képviselőinek a segítő kezekért). Megnyugszom. Lassan befutnak a borászok, kipakolnak. Megismerkedek Varga Jánossal. A Jackfall képviselőivel már közös asztal és pad cipelésen is túl vagyunk. Váli Péter kedves, mint mindig. Dániel Zsolt nem ismer meg, szerencse, hogy a felesége igen. A Bortárból Fábián okosan bringás kulival érkezik (a parkba ui. nem lehetett autóval beállni). Többen lecsapnak rá. Megtaláljuk az áramvételi lehetőséget is, kiküszöböljük az otthon felejtett hosszabbítókat, hurrá, lassan sínen vagyunk. Szusszanok egyet. Viszonylag kevés a látogató a trutymák időben, pedig amúgy meleg van. Kicsit még felbosszantom magamat a poharak árán (drága), mert annak megállapítása nem az én hatásköröm. Ezután hazamegyek a lányokat őrizni (a kicsi taknyos, így a vasárnapi forgatagra gyúrunk orrcseppel és teával, hogy ki tudjuk őket is hozni). A fiúké az első körös kóstoló. (Majd beszámolnak a kóstolt borokról, ez az írás most inkább szervezői ömlengés a részemről.) Este kilencre hazarendeltem őket, de legalábbis a gyermekeim apját, aki ezt zordan vette tudomásul. Ekkor finoman jeleztem, hogy én még semmit sem ittam, míg otthon már kibomlott egy palack... Kilencre becsülettel hazaérnek Endrével, Gyula kinn vár engem, hogy legyen társaságom. Már széles jó kedve vagyon. Ötletelő társam, Szilvi a Jackfallnál fogad. Lecsúszik nekem is az első korty bor. Kellemes. Szerencsére már emberek is vannak, isznak, beszélgetnek. Sajnos dagonya kezd lenni. Ezen nem tudok segíteni. De ennek ellenére a hangulat jó, a háttérben elég meditatív zene szól. A fénypont az volt, amikor kis lampionok alá gyújtottak valami módon lángot, azok pedig felszálltak az éjszakai égre. 11 óra körül már csak kevesen vagyunk. Dánielék körül sereglünk, iszunk, beszélgetünk. Jól érezzük magunkat. Egész családias. Nem stresszelem magamat a másnappal.
Vasárnap a "nagy durranás" a 19. Wekerlei Napok programjában koncertekkel, gyerekfoglalkozásokkal, érdekes kiállítókkal. Ilyenkor sok ember van a téren, futóversenyt, családi pontgyűjtő versenyt szervez az egyesület. Ezen a napon jobb forgalmat remél mindenki. A borosoknál kitartóan dagonya van, de mindenki rezignáltan veszi tudomásul, Karner Gábor csatlakozásával teljes létszámban. Lassan indul a fogyasztás is. Közben mi családilag bolyongunk a téren, gyerekkoncerten és táncházon időzünk. Miután szegény családomat hazazavarom csendes pihenőzni és F1-et nézni, megkezdem a Sodrófadíj néven futó sós sütemény sütő verseny végső előkészületeit. Egész közel rendeződünk a borosokhoz. Lefigyelem, hogy két korosodó úriember már nem az első palack bor mellett diskurál. Emlékszem rájuk tavalyról is. Pár óra kiesik, amíg tart a sütis verseny néha elviharzok a boros sátrak mellett. Menet közben iszom végre egy kis vizet, majd meghívnak egy kávéra, amit én fizetek. De jól esett tíz perc szünet. Ötkor átadjuk a díjakat (többek között a borászok által felajánlott borokat és egy pálinkát is) a legjobban sütő hölgyeknek, lányoknak. Közben a család is előkerül, irány a játszótér és a programok. Éhes vagyok és szomjas. Ezalatt a Borúton zajlik a Bortár és Tóth Szilvi által elkövetett borfelismerő mini verseny. Érdekelne az eredmény, meg a tapasztalat, remélem kerül majd ide egy komment róla. Fél hétkor hazairányítom kis famíliámat. Karner Gábor felhív, hogy elmegy, mert mérsékelt az érdeklődés iránta. (Nem biztos, hogy jól látom, de talán egy kicsit figyelem-felhívóbb stand segíthetett volna, vagy ha jobban "ráugrik" a látogatókra, de láthatólag az nem az ő stílusa. Többen drágállották is a borokat, ezt nem tudom.) Meglehet, hogy a dagonya is hibás, ami az ő asztala előtt a szokásosnál nagyobb volt. Nagyon sajnálom. Én nem is tudtam kóstolni nála, mert napközben nem mertem inni. A fiúk ismét lelépnek kóstolni. Én vacsi után ágyba dugom a gyerkőcöket. Aztán kicsit lemerültem. Csak nézek ki a fejemből. Sírhatnékom van, nem tudom, miért. Fél tízkor jön a felmentő sereg Gábor személyében, Endre őrzi a poharamat. Ólomléptekkel haladok a tér felé. Aludni vóna jó. De kiérve már mosolygok: pergés van, nagy az élet a színpad körül és a borosoknál is. A Jackfall Bormanufaktúránál helycserés támadás következett be. Bemutatkozom. Jandrasics Gábor kedvesen szorongatja a kezem és dicséri a rendezvényt. Jól esik, hízik a májam. Járok egy kört, felmarkolom a wekerlés poharamat (amit persze közben többen finoman fikáznak, hiszen csak egy átlagos fesztivál pohár, nem épp "szakmás", sőt a vörösborokhoz kimondottan rossz. Tudomásul veszem a kritikát, már agyalok a megoldáson, hogy olcsó is, minőségi is és tartós is legyen. Lehet kommentben küldeni a segítséget.) Úgy érzem, hogy a nehezén túl vagyok. Bár csábító a pálinka, nem merem bevállalni, maradok a bornál. A teljes kínálatot sehol sem kockáztatom, de mindenhol kipróbáltam valamit. Jó nézni az embereket. (Na jó, akadnak fárasztóak is, erről a borászok biztosan tudnak regélni. Konkrétan mellettem kértek egy láthatólag csak vörös borral érkező kiállítótól édes fehér bort. Majd közölte az illető, hogy neki az egri és a badacsonyi bor nem jön be - hozzáteszem épp egy Eger környéki borásszal állt szemben - végül továbbállt. Amúgy ismerem az illetőt és kedves ember. Ennek ellenére.) 11-körül már lecsökken a látogatószám, több borász pakolni kezd, de van néhány mindenre elszánt csoportosulás. Az önkéntes sátorépítő brigád megjelenik, bontani kezd. Csak nem szívódnak fel a népek. Ez jó. De az önkéntesek holnap dolgozni mennek reggel és fáradtak. Ez nem jó. Már csak néhányan maradnak a legeslegvégére. Utolsónak Dániel Zsolt és a Jackfall kezd pakolni. Miután tőlük is búcsút veszünk (Zsoltnak ezúton köszönjük a ránk hagyományozott majdnem teli "végeket", volt akinél lélekmentő volt a még hátralévő munkában.) Még némi feszültség adódott a szemétszállítás menete kapcsán, de szerencsére nem voltam konkrét részese. Alig fél kettőkor már ágyban is voltam. Most így pár nap után is úgy érzem, hogy a Borút megszervezése a szabadidőmben, a saját telefonszámlámra megérte. Bár jövőre nem osztom meg két program szervezése és a család között az energiáimat, összességében nagyon jó volt. Végre először az egyesület is normális hasznot realizált a Borúton (azt, hogy maga a nagy rendezvény mit eredményezett, még nem tudni). A legnagyobb haszon mégis a hangulat maga és az hogy minőségi hazai borokat ihattak a wekerleiek (köztük mi magunk!) úgy, hogy "házhoz jöttek" a borvidékek, a borászok.
További képek itt!
Toldy Miklós képe a Wekerlei Borútról (Forrás: wekerletelep.hu)
Három éve ötöltem ki, hogy wekerlei önkéntesként megszervezem ezt a mini borfesztivált nálunk a Wekerletelepen a Társaskör Egyesület őszi nagy rendezvényének, a Wekerlei Napoknak a keretén belül, amelyhez a pénzt (poharak, engedélyek) és a paripát (sátrak, asztalok, padok, az azokat hordozó többi önkéntes, áram, stb.) az egyesület adta. Akkor még a Bortár segített az ötletelésben, a borászokkal való egyeztetésben. Egyből nagy siker volt a programelem, az emberek leültek nálunk, beszélgettek a borászokkal, egymással, és ami a fő: finom magyar borokat kóstoltak. Akkor is, mint azóta minden alkalommal a várban lévő nagy fesztivállal vagyunk egy időben. Ez utóbbi tény nehezíti a kiállítók és a mazochista önkéntes szervező, azaz a saját magam életét. A magamét azért, mert annak ellenére, hogy van több kiállítónk, aki minden évben jön hozzánk, vagy az előző évben jelezte, hogy idén is jönne, így rájuk számíthatunk (Wekerlei Bortár, Lenkey Pincészet, Váli Bor, Lindmayer György) és egy ismerősét beajánlotta a WTE elnöke is Szomolyáról Varga János személyében, néhány területtel nagyon meggyűlt a bajom. Amikor tanakodtunk, hogy kiket is hívjak, mi legyen a koncepció, azt szerettük volna, ha minden régióból egy-egy borászt sikerülne megnyernünk. De szüret- és "vár"-időben ez nem egyszerű. Mór, mint Wekerle Sándor szülőhelye a kezdetektől izgatja a fantáziámat, de idén sem sikerült elcsábítani senkit hozzánk. A villányi illetve a pécsi borvidékről tucatnyi borásszal tárgyaltam, míg végül nagy szerencsénkre a Jackfall Bormanufaktúra igent mondott a osztódásos megjelenésre (hiszen a várat sem szabad kihagyni). Hasonlóan sok telefonomba és e-mailembe került Szekszárd, míg bevillant az isteni szikra, hogy hát márciusban volt alkalmunk együtt iszogatni Dániel Zsolttal és feleségével, így már meg is ragadtam a telefont: Szekszárd is letudva. A mátrai borvidékkel is a kezdetek óta kacérkodom. Első éveben a Bortár segítségével léptünk kapcsolatba Losonci Bálinttal és Szecskő Tamással, de még sose sikerült kiállítóként megjelenniük. Idén egy tőkéstársat sikerült megnyerni: Karner Gábor egy napra, vasárnapra bevállalta az ismeretlent. Váli Péternél megismertük a Magyarbólyi Pálinkamestert, így összeállt a kiállítók listája. Utolsó pillanatban a wekerlei illetőségű, de Szomolyán borászkodó Tóth István is bejelentkezett (úgy tudtam, hogy a várban lesz, ezért nem kerestem, holott az első évben már volt nálunk), így a Fekete Cseresznye pince felkerekítette a számot tíz kiállítóra.
Az időjárás, nos khm biztosan lehetett volna rosszabb is, de azért szombaton reggel kilenckor a Borút kijelölt helyén bokáig süllyedtem a mesés virágos gumicsizmámban. Tehát gyors helyszínmódosítás. Majd én jobbra el a szintén általam elkövetett másnapi süteménysütő versenyre bevásárolni. Mikor kora délután megjelentem, hogy fogadjam a borászokat, égnek álló hajjal vettem tudomásul, hogy a sátorállító önkéntesek az eredeti helyre állították a tíz sátrat. Mély lélegzetek, kedves mosoly (na jó, ezt nem biztos, hogy alátámasztanák ők) és tanakodni kezdtünk. Hú, de jó, hogy a borászok ritkán pontosak. A módosított tervünk sem vált be, mert a könnyed déli eső és a rossz szemmértékünk nyomán oda sem fértünk be. Fel-alá róttam a téren szabadon maradt füves részeket a csizmámban, hogy hol van lápmentes terület. Közben a vásározók is terjeszkedni kezdtek. Befut a Jackfall és Lenkey. Ciki. Lenkey Csabát (Géza a várban állt helyt) "hazaküldöm", még szerencse, hogy kispestiek és rugalmasak. Ekkor már vagy nyolcan tanakodunk és balettozunk a mellesleg gyönyörűen felújított Kós Károly téren sörsátrakkal a kezünkben. Végre kisakkoztuk a dolgot, áttelepítettünk egy gyöngyfűző és egy fajátékos hölgyet pavilonostul. Apróság. Ripsz-ropsz felállítottuk a padokat asztalokat (külön köszönet a Jackfall képviselőinek a segítő kezekért). Megnyugszom. Lassan befutnak a borászok, kipakolnak. Megismerkedek Varga Jánossal. A Jackfall képviselőivel már közös asztal és pad cipelésen is túl vagyunk. Váli Péter kedves, mint mindig. Dániel Zsolt nem ismer meg, szerencse, hogy a felesége igen. A Bortárból Fábián okosan bringás kulival érkezik (a parkba ui. nem lehetett autóval beállni). Többen lecsapnak rá. Megtaláljuk az áramvételi lehetőséget is, kiküszöböljük az otthon felejtett hosszabbítókat, hurrá, lassan sínen vagyunk. Szusszanok egyet. Viszonylag kevés a látogató a trutymák időben, pedig amúgy meleg van. Kicsit még felbosszantom magamat a poharak árán (drága), mert annak megállapítása nem az én hatásköröm. Ezután hazamegyek a lányokat őrizni (a kicsi taknyos, így a vasárnapi forgatagra gyúrunk orrcseppel és teával, hogy ki tudjuk őket is hozni). A fiúké az első körös kóstoló. (Majd beszámolnak a kóstolt borokról, ez az írás most inkább szervezői ömlengés a részemről.) Este kilencre hazarendeltem őket, de legalábbis a gyermekeim apját, aki ezt zordan vette tudomásul. Ekkor finoman jeleztem, hogy én még semmit sem ittam, míg otthon már kibomlott egy palack... Kilencre becsülettel hazaérnek Endrével, Gyula kinn vár engem, hogy legyen társaságom. Már széles jó kedve vagyon. Ötletelő társam, Szilvi a Jackfallnál fogad. Lecsúszik nekem is az első korty bor. Kellemes. Szerencsére már emberek is vannak, isznak, beszélgetnek. Sajnos dagonya kezd lenni. Ezen nem tudok segíteni. De ennek ellenére a hangulat jó, a háttérben elég meditatív zene szól. A fénypont az volt, amikor kis lampionok alá gyújtottak valami módon lángot, azok pedig felszálltak az éjszakai égre. 11 óra körül már csak kevesen vagyunk. Dánielék körül sereglünk, iszunk, beszélgetünk. Jól érezzük magunkat. Egész családias. Nem stresszelem magamat a másnappal.
Vasárnap a "nagy durranás" a 19. Wekerlei Napok programjában koncertekkel, gyerekfoglalkozásokkal, érdekes kiállítókkal. Ilyenkor sok ember van a téren, futóversenyt, családi pontgyűjtő versenyt szervez az egyesület. Ezen a napon jobb forgalmat remél mindenki. A borosoknál kitartóan dagonya van, de mindenki rezignáltan veszi tudomásul, Karner Gábor csatlakozásával teljes létszámban. Lassan indul a fogyasztás is. Közben mi családilag bolyongunk a téren, gyerekkoncerten és táncházon időzünk. Miután szegény családomat hazazavarom csendes pihenőzni és F1-et nézni, megkezdem a Sodrófadíj néven futó sós sütemény sütő verseny végső előkészületeit. Egész közel rendeződünk a borosokhoz. Lefigyelem, hogy két korosodó úriember már nem az első palack bor mellett diskurál. Emlékszem rájuk tavalyról is. Pár óra kiesik, amíg tart a sütis verseny néha elviharzok a boros sátrak mellett. Menet közben iszom végre egy kis vizet, majd meghívnak egy kávéra, amit én fizetek. De jól esett tíz perc szünet. Ötkor átadjuk a díjakat (többek között a borászok által felajánlott borokat és egy pálinkát is) a legjobban sütő hölgyeknek, lányoknak. Közben a család is előkerül, irány a játszótér és a programok. Éhes vagyok és szomjas. Ezalatt a Borúton zajlik a Bortár és Tóth Szilvi által elkövetett borfelismerő mini verseny. Érdekelne az eredmény, meg a tapasztalat, remélem kerül majd ide egy komment róla. Fél hétkor hazairányítom kis famíliámat. Karner Gábor felhív, hogy elmegy, mert mérsékelt az érdeklődés iránta. (Nem biztos, hogy jól látom, de talán egy kicsit figyelem-felhívóbb stand segíthetett volna, vagy ha jobban "ráugrik" a látogatókra, de láthatólag az nem az ő stílusa. Többen drágállották is a borokat, ezt nem tudom.) Meglehet, hogy a dagonya is hibás, ami az ő asztala előtt a szokásosnál nagyobb volt. Nagyon sajnálom. Én nem is tudtam kóstolni nála, mert napközben nem mertem inni. A fiúk ismét lelépnek kóstolni. Én vacsi után ágyba dugom a gyerkőcöket. Aztán kicsit lemerültem. Csak nézek ki a fejemből. Sírhatnékom van, nem tudom, miért. Fél tízkor jön a felmentő sereg Gábor személyében, Endre őrzi a poharamat. Ólomléptekkel haladok a tér felé. Aludni vóna jó. De kiérve már mosolygok: pergés van, nagy az élet a színpad körül és a borosoknál is. A Jackfall Bormanufaktúránál helycserés támadás következett be. Bemutatkozom. Jandrasics Gábor kedvesen szorongatja a kezem és dicséri a rendezvényt. Jól esik, hízik a májam. Járok egy kört, felmarkolom a wekerlés poharamat (amit persze közben többen finoman fikáznak, hiszen csak egy átlagos fesztivál pohár, nem épp "szakmás", sőt a vörösborokhoz kimondottan rossz. Tudomásul veszem a kritikát, már agyalok a megoldáson, hogy olcsó is, minőségi is és tartós is legyen. Lehet kommentben küldeni a segítséget.) Úgy érzem, hogy a nehezén túl vagyok. Bár csábító a pálinka, nem merem bevállalni, maradok a bornál. A teljes kínálatot sehol sem kockáztatom, de mindenhol kipróbáltam valamit. Jó nézni az embereket. (Na jó, akadnak fárasztóak is, erről a borászok biztosan tudnak regélni. Konkrétan mellettem kértek egy láthatólag csak vörös borral érkező kiállítótól édes fehér bort. Majd közölte az illető, hogy neki az egri és a badacsonyi bor nem jön be - hozzáteszem épp egy Eger környéki borásszal állt szemben - végül továbbállt. Amúgy ismerem az illetőt és kedves ember. Ennek ellenére.) 11-körül már lecsökken a látogatószám, több borász pakolni kezd, de van néhány mindenre elszánt csoportosulás. Az önkéntes sátorépítő brigád megjelenik, bontani kezd. Csak nem szívódnak fel a népek. Ez jó. De az önkéntesek holnap dolgozni mennek reggel és fáradtak. Ez nem jó. Már csak néhányan maradnak a legeslegvégére. Utolsónak Dániel Zsolt és a Jackfall kezd pakolni. Miután tőlük is búcsút veszünk (Zsoltnak ezúton köszönjük a ránk hagyományozott majdnem teli "végeket", volt akinél lélekmentő volt a még hátralévő munkában.) Még némi feszültség adódott a szemétszállítás menete kapcsán, de szerencsére nem voltam konkrét részese. Alig fél kettőkor már ágyban is voltam. Most így pár nap után is úgy érzem, hogy a Borút megszervezése a szabadidőmben, a saját telefonszámlámra megérte. Bár jövőre nem osztom meg két program szervezése és a család között az energiáimat, összességében nagyon jó volt. Végre először az egyesület is normális hasznot realizált a Borúton (azt, hogy maga a nagy rendezvény mit eredményezett, még nem tudni). A legnagyobb haszon mégis a hangulat maga és az hogy minőségi hazai borokat ihattak a wekerleiek (köztük mi magunk!) úgy, hogy "házhoz jöttek" a borvidékek, a borászok.
További képek itt!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése