Kvassay: portugieser 2011.

Állatias jegyek vágnak orrba, midőn lecsavarom a kupakot, ez jó jel. Valami virágillat is van benne, de nem sikerült rájönnöm, mi lenne az. Üde lila színű - alig hiszem, így augusztusban -, a mozgása is könnyed, csupa jót ígér. Nem is csalódom. Vagyis, de, hiszen nem számítottam ilyen jóra a nyitás előtt. Olyan friss, nyers, mintha visszamentem volna az időben nyolc-kilenc hónapot. Zamatos, tartalmas (nyilván "ludasak" ebben a dűlők is, ahol a szőlő termett), a lecsengése enyhén kesernyés
A visszakóstoláskor is ugyanolyan örömmel kortyolgatom, ennek ellenére hagyok mutatóba a többieknek ma estére. Sőt behűtöttem Kvassay rozéját is.

G: Az ízelítőt megköszönve erősíthetem meg a frissességét gyümölcsössége folytán.




Alkohol: 12,5%
Ára kb.: 1300 forint

Megjegyzések

  1. Sajnos a kékfrankos rozé adta élmény meg sem közelítette a fentiét. Legalábbis fáradt volt, amely tulajdonságát csak kevéssé tudta tompítani a szén-dioxid, nekem ráadásul zavaróan édeskésnek tűnt. Nem is találtam sehol a címkén, hogy száraz lenne-e, vagy valami más.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig száraz, azt hiszem a classicus kategóriában a rozék nem is lehetnek mások, de azért ennek utána kellene néznem...
      mondjuk abban egyetértek, hogy mostanra kissé elfáradt.

      Törlés
    2. Köszönjük!
      A 2012-est mindenesetre korábban fogjuk megkóstolni.

      Törlés

Megjegyzés küldése