Kis egri körkép

A múlt hétvégén pár napos romantikus kölökmentes elvonulást valósítottunk meg öt és fél év után. Célunk egy akciós wellness szállodai egri tartózkodás volt. Ha már Eger, akkor az ember előhozakodott azzal, hogy csak kéne egy borkóstolóra valahová bejelentkezni. Mivel ő "szakmás" így rábíztam magam, és majd ő jól meg is írja az élményeinket. Én viszont vállaltam, hogy az előtte való napon esett bemelegítést örökítem meg.

Egy esti belvárosi kószálás során a Bikavér Borházban ültünk le épp csak egy kortyra. Tetszetős, hogy viszonylag széles a borkínálat, számos kisebb és nagyobb termelő 1-5 bora kapható és mindent felszolgálnak kimérve is. Lehet hát garázdálkodni!

Hosszas tűnődés után a két összeállított borsorból választottuk nyitásként az egyiket. A hat bort tartalmazó kóstoló az egri szimbólumokra épül. Első három tagja egy-egy fehér küvé, amelyek mind a kalandos "egri csillag" fantázianevet kapta a keresztségben. Hogy ez a név kialakítás maradandó lesz-e vagy sem, nyilván az idő dönti el, az minden esetre látszott, hogy nagyon eltérő koncepció alapján készültek a házasítások. A borsor felállítóját nem dicsérném, nem igen törődött a sztenderekkel, és sajnos a hőmérséklet határozottan melegebb volt minden általunk kóstolt bor esetében a kelleténél.

1 illatos, vekony
2 illatos, tartalmas
3 testes

Az egri csillagok után következtek a bikavérek.

4 kerek, selymes
5 tanninosabb
6 negro anizs? illat, az izeben is van valami szokatlan

A borsor nem volt igazán meggyőző, ezért további bemelegítéshez voltunk kénytelenek folyamodni. (Bárki beláthatja, hogy egy több órás másnapi kóstolóra felkészületlenül beállítani botorság lett volna...) Nem is cicóztunk, választottunk:

  • KovNim 8 ch batt: komoly hordo, de jo, karamell, jo savak
  • Hagymasi kad 10 rose: tf illat, mintha nem lenne eleg sava, kacs a lecsengesben
  • Dula 3 pn grober: mar nem a regi, kis kesernyes-kaves utoiz
  • Bolyki szuretlen cf 06: tolgy es alkohol - tul meleg!!!

Megjegyzések