Egyszerű, mint az ...
Miért ír az ember?
Ez a bejegyzés csupa idézet, alig akad saját gondolatom (ha kijózanodom, talán átírom).
"Van egy olyan szorongató érzésem, hogy írni csak egészen kivételes esetben lenne szabad. (A kivételes eset - úgymond - játszik. ie) Balzac - úgy mondják - túlságosan rövidnek érezte az ember életét, mert az szerinte csak mintegy harmincezer könyv elolvasására elegendő. Sajnos ez naiv optimizmus. Ennyi könyvet ugyanis gyorsolvasási technikával, napi huszonnégy órán át szakadatlanul olvasva is csak közel 140 év alatt lehetne fölfalni. Szándékosan használom ezt a csúf szót, mert hiszen ilyen tempó mellett elmélyülésről, megértésről, átgondolásról, rendszerezésről, s az olvasottak felhasználásával egyéni világkép kialakításáról - egyszóval az olvasottak asszimilálásáról - szó sem lehet. ... Miért ír tehát mégis valamely, magát több-kevesebb joggal tisztességesnek tartó ember?
Descartes szerint "az, amit józan értelemnek, vagy észnek nevezünk, természettől fogva egyenlő minden emberben; úgyhogy véleményeink nem azért különbözőek, mert egyesek okosabbak másoknál, hanem azért, mert gondolataink különböző utakon járnak, s nem ugyanazokat a dolgokat nézzük." Ez - úgy érzem - az íráskényszertől szenvedők önigazolásának egyik fő alapja. Mindnyájan boldogan elhisszük Descartes-nak, hogy a mi józan eszünk sem kevesebb a másokénál, s hogy bizonyára mások számára is érdekesek lehetnek azok az utak, amelyeken a mi gondolataink járnak, s a dolgok, amelyeket (és ahogyan) mi nézünk.
... Az ember agya - kellő környezeti és belső motiváció mellett - igen sokáig képes új információt befogadni, tudását, tapasztalatát, képességeit szüntelenül frissen tartani, sőt növelni. Így potenciális képességeink nyilván egyéniek és egyediek, aktuálissá válásuknak, azaz megvalósulásuknak mértéke (lehetősége) és „mintázata" (miből mennyi, milyen kombinációban) azonban már igen jelentős mértékben függ fizikai, biológiai és történelmi (földrajzi, társadalmi, politikai stb.) környezetünktöl. Itt nemcsak a római légionárius által bárgyú önkénnyel leszúrt Arkhimédészre, a „bölcs" athéni bírák kezéből méregpohárral kínált Szókratészre, Lavoisier 1794. május 8-án lehullott fejére gondolok, amelyről Lagrange azt mondta: „egy pillanat volt a testtől elválasztani - de egy évszázad sem lesz elég még egy hasonló fejet találni", sem Evariste Galois-ra, a 20 évesen párbajban elesett matematikus zsenire és nem Radnóti tarkólövésére, hanem gondolok Misztótfalusi Kis Miklósra, a gályarab prédikátorokra, Bolyai Jánosra, József Attilára, Juhász Gyulára, Csontváryra, hogy csak néhányat említsek a sok közül. Mert szellemet ölni nemcsak a hóhérok és gyilkosok tudnak, de tud a tudatfullasztó, sivár, perspektíva nélküli, a szellem értékei iránt közömbös, bután pöffeszkedö környezet is." Koch Sándor
... Amikor elkezdtem, még tudtam a végét is, de hogyan is volt?
Á, igen! Az ok, amiért írok.
Talán ez:
- hogy valami legyen már ezen az oldalon?
- jutalomért? (a szerkesztőtársak tudják)
- valami másért? (ezt is tudja valaki)
- mert megittam egy üveg bort, és megfeledkeztem magamról ...?
Egyszeregy a Ferenczi szőlőbirtokról, 2013-ból.
Közös kóstolásra is vettünk egy palackot ebből a borból még a tavasszal, és határozottan emlékszem, hogy nem nyűgözött le bennünket. Érdekes, hogy nekem most - mondhatni óborként (hiszen újbornak szánták) - hozza, amit várok egy könnyű zweigelttől. Volt már szerencsém komolyabbhoz, de ez a bor nem is azt célozta meg. Három héten keresztül az ép fürtök szén-dioxid köpeny alatt erjedtek, vagyis ez egy beaujolais, magyarul bozsolé (arra az esetre, ha le lenne védve e kifejezés: szén-dioxidos maceráció).
Áttetsző, könnyű - Szekszárdhoz mérten különösen. Ha pedig még azt is figyelembe veszem, hogy a címkén azt írják: ... az idén szépen beérett a zweigelt, már-már csabagyöngyés. Viszont illatos, jól csúszik és éppen a kritizált gyengeségnek (11%) köszönhetően írástudó maradtam. Jó volt. Ezeré' pláne, de ez már áthallás.
Ez a bejegyzés csupa idézet, alig akad saját gondolatom (ha kijózanodom, talán átírom).
"Van egy olyan szorongató érzésem, hogy írni csak egészen kivételes esetben lenne szabad. (A kivételes eset - úgymond - játszik. ie) Balzac - úgy mondják - túlságosan rövidnek érezte az ember életét, mert az szerinte csak mintegy harmincezer könyv elolvasására elegendő. Sajnos ez naiv optimizmus. Ennyi könyvet ugyanis gyorsolvasási technikával, napi huszonnégy órán át szakadatlanul olvasva is csak közel 140 év alatt lehetne fölfalni. Szándékosan használom ezt a csúf szót, mert hiszen ilyen tempó mellett elmélyülésről, megértésről, átgondolásról, rendszerezésről, s az olvasottak felhasználásával egyéni világkép kialakításáról - egyszóval az olvasottak asszimilálásáról - szó sem lehet. ... Miért ír tehát mégis valamely, magát több-kevesebb joggal tisztességesnek tartó ember?
Descartes szerint "az, amit józan értelemnek, vagy észnek nevezünk, természettől fogva egyenlő minden emberben; úgyhogy véleményeink nem azért különbözőek, mert egyesek okosabbak másoknál, hanem azért, mert gondolataink különböző utakon járnak, s nem ugyanazokat a dolgokat nézzük." Ez - úgy érzem - az íráskényszertől szenvedők önigazolásának egyik fő alapja. Mindnyájan boldogan elhisszük Descartes-nak, hogy a mi józan eszünk sem kevesebb a másokénál, s hogy bizonyára mások számára is érdekesek lehetnek azok az utak, amelyeken a mi gondolataink járnak, s a dolgok, amelyeket (és ahogyan) mi nézünk.
... Az ember agya - kellő környezeti és belső motiváció mellett - igen sokáig képes új információt befogadni, tudását, tapasztalatát, képességeit szüntelenül frissen tartani, sőt növelni. Így potenciális képességeink nyilván egyéniek és egyediek, aktuálissá válásuknak, azaz megvalósulásuknak mértéke (lehetősége) és „mintázata" (miből mennyi, milyen kombinációban) azonban már igen jelentős mértékben függ fizikai, biológiai és történelmi (földrajzi, társadalmi, politikai stb.) környezetünktöl. Itt nemcsak a római légionárius által bárgyú önkénnyel leszúrt Arkhimédészre, a „bölcs" athéni bírák kezéből méregpohárral kínált Szókratészre, Lavoisier 1794. május 8-án lehullott fejére gondolok, amelyről Lagrange azt mondta: „egy pillanat volt a testtől elválasztani - de egy évszázad sem lesz elég még egy hasonló fejet találni", sem Evariste Galois-ra, a 20 évesen párbajban elesett matematikus zsenire és nem Radnóti tarkólövésére, hanem gondolok Misztótfalusi Kis Miklósra, a gályarab prédikátorokra, Bolyai Jánosra, József Attilára, Juhász Gyulára, Csontváryra, hogy csak néhányat említsek a sok közül. Mert szellemet ölni nemcsak a hóhérok és gyilkosok tudnak, de tud a tudatfullasztó, sivár, perspektíva nélküli, a szellem értékei iránt közömbös, bután pöffeszkedö környezet is." Koch Sándor
... Amikor elkezdtem, még tudtam a végét is, de hogyan is volt?
Á, igen! Az ok, amiért írok.
Talán ez:
- hogy valami legyen már ezen az oldalon?
- jutalomért? (a szerkesztőtársak tudják)
- valami másért? (ezt is tudja valaki)
- mert megittam egy üveg bort, és megfeledkeztem magamról ...?
Egyszeregy a Ferenczi szőlőbirtokról, 2013-ból.
Közös kóstolásra is vettünk egy palackot ebből a borból még a tavasszal, és határozottan emlékszem, hogy nem nyűgözött le bennünket. Érdekes, hogy nekem most - mondhatni óborként (hiszen újbornak szánták) - hozza, amit várok egy könnyű zweigelttől. Volt már szerencsém komolyabbhoz, de ez a bor nem is azt célozta meg. Három héten keresztül az ép fürtök szén-dioxid köpeny alatt erjedtek, vagyis ez egy beaujolais, magyarul bozsolé (arra az esetre, ha le lenne védve e kifejezés: szén-dioxidos maceráció).
Áttetsző, könnyű - Szekszárdhoz mérten különösen. Ha pedig még azt is figyelembe veszem, hogy a címkén azt írják: ... az idén szépen beérett a zweigelt, már-már csabagyöngyés. Viszont illatos, jól csúszik és éppen a kritizált gyengeségnek (11%) köszönhetően írástudó maradtam. Jó volt. Ezeré' pláne, de ez már áthallás.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése