Hárs Pince, Szajk - Pécsi bortúra 1. nap

Képek: SZ és SzT
E bejegyzés sajtó alá rendezését én (IE) kaptam feladatul, hiszen elsősorban én ragaszkodtam a Hárs fivérek meglátogatásához. Azóta érdekel, miféle emberek ők, amióta egy cikkben találkoztam a nevükkel és a szőlőhöz való hozzáállásukkal. Ahogyan a telefonbeszélgetés közben maga az idősebb testvér (Tibor) is elmondta, elsősorban a szőlő az érdekes náluk (amelynek felfedezését  nagy lendületünkben sajnos elmulasztottuk), mert ott, kinn sokkal nagyobb különbség mutatkozik az ő birtokuk és a többi között. Való igaz, sok borásztól (pontosabban szőlész-borásztól) hallottuk már azt, hogy minden a szőlőben dől el, és a jó termésből már "gyerekjáték" jó bort készíteni. Itt megjegyzem, hogy a biobor esetében azért a pincemunka, a must, később a bor kezelése is nehezebb feladat a szigorúbb szabályok miatt. Ezzel ki is mondtam a lényeget: a Hárs család pincészete biopincészet. Abból, amit a bátytól megtudtunk, kiderült, hogy efféle gazdálkodásba nem is lehet akárhol belevágni, hiszen a modern vegyszerek teljes mellőzése csak akkor jöhet szóba egyáltalán, ha a termőterület klímája erre lehetőséget ad. A jó elhelyezkedés tehát szükséges, de a megfelelő eredmény eléréséhez rengeteg másra is szükség van, amelyek mind-mind többletmunkával járnak. A bio minősítésnek igen sok feltétele van, nagy elhivatottság kell ezek tiszteletben tartásához. Ez az elhivatottság, eltökéltség kiegészítve a Hárs Tibornál megtapasztalt kísérletező kedvvel mellesleg azt is eredményezi, hogy a kutatóintézettel együttműködve új nemesítések, még ismeretlen fajták is helyet kapnak itt, mert csak egy biogazdaságban deríthetők ki gyengék és erősségek, vagyis alkalmasság és érdemesség az elterjedésre.
A pince nem vendégfogadásra van berendezve, sőt már a faluban is feltűnést keltett a mi öt fős csapatunk. A borász finoman le is akart beszélni erről a látogatásról, de végül egy szerény, hét órás kóstolóban volt részünk (mondom, a szőlőt meg sem néztük), és egy komoly élménnyel a tarsolyunkban távoztunk (a vérünkben is volt valami, de ezt most ne firtassuk).

Alább Zenina feljegyzései:
Műszaki ember a gazda. Miért bio? Részben a növényipari lobbi ellenében, részben környezetvédelem (még a korábbi munkahelyén találkozott zöldekkel). Épp vadvirág telepítésre készül. Tradíció és innováció jellemzi. Komoly technológia a pincében, amely két ágú, 200 éves. Szőlők a TSZ-ből kivásárolt földeken új telepítések. "A bor élvezeti cikk" nincs túl misztifikálva "amit ad az év meg a természet" "nem kell mindenáron produkálni", zsákos-dobozos borok is. Biodinamikus művelésnél a hold és csillagállás is számíthat.
  • Juhfark 2010 szokatlan, nem fajtás, savas, de nem túlzottan, hárslevelűre hajaz, illatos
  • Olaszrizling 2011 alk 14% friss, illatos, édeskés, de van vmi kis fülledtes aroma benne, végén enyhe kesernye, tartalmas, nem túl savas, sőt kissé túlérett
  • Zöldveltelini 2011 alk 13% savban nem túl erős, kesernye a végén jelen van, tartalmas, a fajta alapból bőtermő
  • Királyleányka 2011 muskotályos illat, pici szénsav, friss, itt is kis kesernye (vagy már a szám?), tavaszi virágok, de mézesség nélkül, parfüm
  • Chardonnay 2011 alk 14,5% ropogós, de nyelvközépen kicsit lapos, nem lóg ki, kis édeske, zöldes, lecsengésben jön a kesernye
  • Savignon blanc 2011 "Hú, de illatos" bodzavirágosan, ízében inkább savanyú-keserű, zöld kacsos, vmi kaprós hátul idővela  bodza elillant
  • Szürke barát 2010 illata szép, fiúk szerint fajtás
  • Barrique chardonnay 2011 tölgy illat (faforgácsosan) faédes, íze nekem gyantás, 5 hónapot volt benne, erős, de jól áll neki
  • Muscat ottonel 2011 gyönyörű illat, száraz és szép
  • Cserszegi fűszeres 2011 kevésbé illatos, nagyon száraz
  • Tramini ez is nagyon illatos, ízében valami szokatlan aroma, illata szőlő szörp
  • Pannonija 2010 őse részben direkttermű (de lambruszka íz nélkül) Novi Sadról jött az oltvány Rajnai és Kunleányka - de nem t'om mi. Azokkal házasítja? Mert utána azt írtam: minden évben más. Nem jellegzetes bor, kesernye itt is.
  • 54/2 2011 (moldáv vadszőlő + kunleány, bianca és vmi illatos fajta) szénsav, kesernye, félúton van a rizling és vmi illatos szőlő között
  • Bianka ? (egyik őse eger2 a másik Bouvie, ha így kell írni) teljesen olyan az illata, mint a vörös boros vadpörkölté (!?) jó illat, de szokatlan Gy: rókás, Z: de jó Állítólag mustnak nagyon jó
  • Borsmenta (8/52) maradt benne cukor, kísérleti fajta, a gazda szerint potenciális
  • 4/10 Körtés. Félkész? Vmi likőr vagy pálinka, fura, oxidált, van benne vmi külnös, oda nem illő illat
  • Jázmin 2011  "Azta!" parfüm, finom, "megittuk az öblítőt" tramini több keresztezése (?) "rózsavíz"
  • Hárslevelű 2011 ez, ha még fát lát, nagyon jó lesz. kis cukra van, de ok. Hordó és idő kell neki. Tyű. 
  • Cirfandli 2011 betöppedt "vacak" olyan mint egy szamorodni, hú
  • Rosé 2011 (minden bele) T: kicsit csajos Gy: nem csajos az, kellemes kis ital Z: csajos Házig: balerina jellegű. :D Benne van egy adag túl érett merlot
  • Portugieser 2011 illata édes, aromás, íze is. Nagyon jó kis vadóc cucc (borász ellenében)
  • Cabernet franc 2010 vmi zöld illat 2003-ban termett először, lágy kellemes a lecsengése, könnyed
  • Cabernet franc 2011 animális, édeskés, zöldes, ígéretes
  • Cabernet sauvignon 2011 tartály  jó illata van, kicsit szörpös, zöldes, G: tetszik
  • Cabernet sauvignon 2010 Gynek bejön
  • Cabernet sauvignon 2011 nem barrique zöldebb illatú
  • Merlot 2010
  • Merlot 2011
  • Herba Vinum alk 17% fűszerek, győgynövények 22 féle 8-10 napra, must+bor (bár persze ez nem bor)
  • János áldásként egy barrique vörös házasítás

Megjegyzések

  1. Éppen idejében készült el Endre bejegyzése, ugyanis ma a családi ebédhez bontottunk egy Jázmint és egy vörös házasítást. Nekem a fehér túl parfümös (nem is én választottam a hazautazó kartonba), de a társaság többi hölgy tagjai megelégedéssel kortyolgatták. A vörös is kifejezetten illatos, ízletes tétel, a maga szűretlen meggyszörp színével és testével meglepő, mégis hibátlan ital, a barrique csak kiegészíti, nem uralkodik rajta.

    Egyébként is akartuk kommentálni Zeninával a posztot, mert talán nem kellően hangsúlyos: nagyon meggyőző volt mind a hozzáállás, mind a borok. Nagyszerűen éreztük magunkat, igazi kincsre leltünk.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése