Furmintoltunk avagy furmint' toltunk

Tematikus estjeink következő állomása egy karácsonyi ajándék formájában érkezett. Endrétől hárman egy furmint kóstolót kaptunk. Szerintem ennél jobb ajándékot egy boros "családnak" nemigen lehet adni annak ellenére, hogy én nem vagyok nagy furmint rajongó.

Az estre Endre egy mini hűtővel és hét tétellel érkezett. Szokás szerint az első két körben vakon kóstoltunk, majd fellibbent a fátyol és a további kóstolásokat már a terület és a borász ismeretében követtük el. Jó egy héttel később visszakóstoltuk a maradékot.

1. 2008. alk. 13,5%

I. kör: szalmasárga színű, fényes nedű, illatában fás, későis, mézes-virágos jegyekkel, savanykás, friss aromával. Az illata mindenképp izgalmas. Ízében is friss, de kissé túl száraz az illatához és valami hiányzik. Nekem kicsit vizes (nem elég a sava, vagy az illata szénsavas frisseséget ígér?). Túl szikárnak ítéljük, kis kesernye is van a lecsengésében.
II. körben megállapítottuk, hogy a legjobb az illata az összes közül. Gábor és Gyula szerint kimondottan szép lett.
Visszatérőben: "a saván és némi hordón kívül nem sok maradt benne"

(Szarka Pince, Mád - Tokaji Furmint - Juharos dűlő 2008)

2. 2007. alk. 14%

I. kör: színe sötétebb, aranyosabb az előzőnél. Illatában (ha ez annak nevezhető) érett sajtra emlékeztet (nem ennyire diplomatikusan: lábszagú), ami mögött ott bújik, és néha kikukucskál a mézes-virágos illat. Valaki felveti, hogy fás (én hevesen ellenkezem, Endre kuncog, majd később kiderül miért). Íze is lassan bontakozik ki, pláne, hogy eleinte túl hideg. Nyelvhegyen kiérzik az édeske, de elég rendesen száraz és kesernyés. Engem a zöld kacsra emlékeztet. Simán, selymesen csúszik. Idővel javul az összbenyomás valami üdítős, teás, traubis jellege lesz. Nekem egész megtetszik.
II. körben a tornacipős hatások után már jobban kifigyel a gyümölcs. Elhangzanak a herbáriumos, zöldalmás, füstös, alkoholos jelzők. Abban maradunk, hogy ez a tétel mindenképpen kilóg a sorból.
Visszakóstolva: szépen összeállt, enyhült a barrique hatás (lelőve a poén). A fiúk abban maradnak, hogy a szárazabb furmintnak jól áll a barrikolás.
(Nekem határozottan nem tetszett ez a barrik furmint, igaz ugyan, hogy eleve ez volt a véleményem róla, csak azt gondoltam, helye van a sorban. IE)
(Tokajicum Borház, Tarcal - Tokaji Furmint Barrique 2007)

3. 2007. alk. 14,5%

I. körben az illatáról azt jegyeztük le, hogy kellemes, egyszerű furmintos illat, a pohár szárazon a mézes jegyeket rejtegeti. A nyelvhegyet kényeztető édeske után inkább az ásványosság dominál. Sajnos a kesernye elég hosszan, erősen rátelepszik a nyelvünkre. Endre szerint kiegyensúlyozott és határozottan fajtás. Tartalmas és a kesernye mellett mézes lecsengése van. Endrének az első kör "nyertese".
II. körben káposztás (részemről a tésztához párolódó reszelt káposztára gondolok) illata van. Savanykás-savas. Kevésbé arat "sikert", mint először.
Visszakóstolva: keserűmandulás mégis édeskés is. Mézes jegyek továbbra is megvannak, de az alkohol is kifigyel.
(Nálam ez nyert mindhárom körben, szépen összeÁtsolt munka. IE)
(Royal Tokaji, Mád - Furmint 2007)

4. 2007. alk. 13,5%

I. kör: a színe az előzőekhez képest sötétebb, szép tükrös, olajos lefolyású. Illata először még palackos, lassan nyílik, de később sem erőteljes. Haloványan süteményes beütése van. Picit hidegebbek az első kortyok. A szokásos bevezető édeske után nagy izgalom nem születik az ízlelőbimbóinkon. Endre szerint vajas a textúrája, Gábor szerint kilóg az alkohol, Gyula szerint bár egyben van, de "kommerszebb", szerintem kerek, egyben van, sehol sem lóg ki, de ettől nem is olyan érdekes.
II. körben abban egyezünk meg, hogy egyszerű, de jó. Gyula megállapítja, hogy "baja végülis nincs", sőt sült gesztenyét érez benne és visszavonja a "kommerszebb" címkét. Gábor szerint túl hordós. Bár javult az első körhöz képest, azért kesernyés és az alkohol még mindig kilóg.
A leleplezés után Endre és Gyula még hosszasan kóstolgatták, talán a "csak azért is ízleni fog" jegyében. Fiúk, van valami emlék? Mi Gáborral addigra már kidőltünk. Nem találtam jegyzetet a visszakóstolásról se. Emlékszik valaki?
(A "csak azért is ízleni fog" jogos, bár enélkül is jónak találtam/~tuk, csak éppen nem a legjobbnak. Sznobizmusomban eljutottam a következő szintre, és úgy éreztem, még nem értem meg erre a borra. IE)

(Szepsy Nyúlászó dűlő tokaji furmint - Mád, 2007)

5. 2007. alk. 13,5%

I. körben az illatán akadtunk fel. Határozottan eltér az előzőektől. Gyula és Gábor szerint balatoni, Szent-György hegyi jellege van. Vajon az ásványosság, a fahordó, a kor vagy valóban a terroir érződik benne? Gyula még füstös és gyümölcsös aromákat szimatol. Gyula és Gábor elalélnak az ízétől. Él, friss, savanykás, gyönyörű. Endrének nem tetszik, nekem kiugrik belőle az alkohol, a kesernye, de tetszenek az élénk savak. Gyula szerint földimogyorós és citrusos, lendületes bor. Gábor szerint inkább törökmogyoró, fiatal borászat termékének tippeli. Endrének túl savanykás.
II. körben Gyula és Gábor az első helyre teszik, jelzők: üde, komoly. Szerintük ez a Kerka. Kirí a fiatalossága.
Visszakóstolva ennyi áll a jegyzetben: "u.a.".

(Kerkaborum Vörcsöki furmint - 2007.)

6. 2008. alk. 12,5%

I. kör: a színe a jóval halványabb az előzőeknél. Illata, khm inkább szagról kell beszélnünk. Abban maradtunk, hogy "büdösnek büdös" és akkor nem részletezem a jelzőket. Ízében a savanyúság dominál. Vagy szétesett ez a bor vagy sosem állt össze. Valahogy túlzó minden eleme. Kávésan kesernyés, de lehet a pörkölt kakaóbabra is asszociálni. Gábor csokis kekszre.
II. körben is marad a büdös, de Gábornak ennek ellenére összefut tőle a nyál a szájában. Jók a savai, de semmi több. Megfáradt, öreg. Törött?
Visszakóstolós jegyzet: korai töltés (?), nyers, jobb lett. Kommentes segítséget kérek!
(Ez bizony félkész termék. Tornaiék már nem is hírdetik fennen a furmintról, amit tavaly idéztem. Szomorú. IE)

(Tornai Pince Nagy-somlói furmint - 2008.)

7. 2007. alk. 13%

I. kör: színében szép, érett, sötét, olajos. Illata koros, "tokajis", ha ér ilyet írni. Forró nyári napot idézően mézes, virágos, buja illat. Mustos jellegű, a pohár üresen aszalt gyümölcsöket bújtat. Ízében teljesen száraz, sehol az illatában beígért édeske. Gábor a kesernyét említi, bennünket nem zavar. Eléggé savas, kellemes lecsengéssel. Férfias, majdnem tanninos jellege van. Nagyon egyedi. Az alkohol kissé kilóg belőle, Gyula szerint az alkoholos párolgás rumot vagy whiskeyt idéz. A jegyzeten egy Kányádi verssor figyel: "vannak vidékek legbelül". Valami tényleg bújik benne.
II. körben nyomtatott nagy betűkkel ez áll. MASCULIN. Gábor szerint a legoxidatívabb. Kimondottan elegáns illatú. Gyula szerint hiányzik az eleje, széteső, testes. Endrének tetszik, véleménye szerint a borász célja, hogy nagyon elütő "másmilyen" furmintot készítsen. Gábortól jegyeztem fel "szárazából jön a fajta".
Visszakóstolva mintha veszített volna az erejéből. Karakteresen száraz, főleg a hordó és némi furmint.

(Spiegelberg Nagy-somlói furmint - 2007.)

Összességében reveláció: az első olyan fajtakóstolónk, ahol minden boron egységes jegyeket fedezhettünk fel. Endre, ezúton is köszönjük!

Megjegyzések

  1. Sziasztok,

    Szekszárdra készülünk hárman borszeretők kóstolóra. Kit ajánlanátok? Nagyobbakhoz (pl Németh) nem vagyunk kevesen? Ja, és vennénk is, lehetőleg nem palackban, hanem folyóborként. Előre is köszönöm a javaslatokat.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Névtelen!

    Nem épp furmint téma a felvetésed. Nagy kérdés, hogy milyen típusú borokra vagytok nyitottak. Folyóban sztem kevesebbet fogtok találni, legalábbis az utóbbi idő tapasztalata, hogy palackok bomlanak általában. Érdemes egy-egy telefont megereszteni a kiszemelteknek (akár Németh János) és megkérdezni, hogy van-e minimum létszám. Van ahol hárman voltak tettes társaink, többnyire öten, két helyen ennél többen voltunk látogatóban.
    Mi tavaly ezeken a helyeken voltunk:
    http://borkostolo.blogspot.com/2010/03/neiner-pince.html
    http://borkostolo.blogspot.com/2010/03/takler-pince.html
    http://borkostolo.blogspot.com/2010/03/nemeth-janos-pinceszet.html
    http://borkostolo.blogspot.com/2010/03/szent-gaal-pinceszet.html
    http://borkostolo.blogspot.com/2010/03/daniel-pince.html
    http://borkostolo.blogspot.com/2010/03/prantner-pince.html
    http://borkostolo.blogspot.com/2010/03/tuske-pince-halmai-csaba.html
    http://borkostolo.blogspot.com/2010/03/biro-pince.html
    Ezek bármelyikét ajánljuk, és bár voltak hordóminták, de egyik helyen sem volt csak folyóbor. Jó matatást!

    VálaszTörlés
  3. Vörösök, rosék, sillerek mind jöhetnek.
    Alapvetően az olyan helyeket szeretjük, ahol a gazdának nem kellemetlen hármunkért elmondani az igazságot. (Pl Neineréknél így éreztük.) A nagyoktól ezért tartunk. Lehet, hogy nem jogosan?
    Kóstolni kóstolunk palackost, venni viszont barátibb áru hordómintából szeretünk.

    VálaszTörlés
  4. Egyre jobban lelkesít a furmint, hihetetlen mélységei vannak. A Kerka menti pedig épp a könnyedségével meggyőző.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése