2014. november 19., szerda

Merus vini

A múlt szombaton meg is ünnepeltük Mártont minden hozadékával együtt. A sor kihagyhatatlan része a Bogyólé, amely hol jobb, hol kevésbé jó élményt ad, de az, hogy kihagyhatatlannak gondoljuk, mégiscsak jelenthet valamit. Már megkóstoltam az esténk előtt, de nem mertem megírni a véleményemet, és nem azért, hogy ne befolyásoljam a többieket, hanem, hogy ne vegyem el a kedvüket. Azt hiszem, jól is tettem, mert igazságtalan lett volna a Vylyannal szemben, hogy egyedül az ő borukról jut eszembe ezt a címet adni egy bejegyzésnek (ami nyelvtanilag vagy helyes, vagy nem).
Nekünk, magyaroknak kevésbé okozhatna törést az (ha okozna bárkinek is egyáltalán), ha a vinum szó "eredetvédetté" válna, mert azt nevezünk bornak, amit akarunk (voltunk oly ügyesek (akkoriban), hogy pl. a champagne kifejezésre is alkottunk magyar szót). Tudniillik, a vinum vizezett bort jelent eredetileg, elsősorban ezt fogyasztották (érthető, hiszen ez volt a normális folyadékbevitel eszköze), a tiszta bort pedig merumnak hívták (merus: tiszta, vegyítetlen, hamisítatlan).
Összefoglalva (bár közösen nem elemeztük a borokat): a Vylyannal szemben illetlen lett volna, ha egyedüliként az ő újborukat kritizálom, mert mind vinumnak, azaz vizezett bornak tűnt (a szótáram szerint a merus - mint a magyarban - mind, csupa, összes értelemben is használható). Elég nyilvánvaló, hogy ez a 2014. év hibája inkább, ezért őket sem pocskondiázom.

Érzem én, hogy mégsem lehet ilyen savanyúan befejezni az aktuális újborokról szóló beszámolót, ezért kiegészítem egy mikszáthi gondolattal:
A bor kétféleképpen terem, részint a szőltőn, részint a folyóvizekben, aminő a Duna, Tisza, Rába, Rábca stb. A bor ezen künböző keletkezését veszem bázisul a különféle borivók meghatározásánál. Vannak, akik azért zúgolódnakhogy minek terem a folyóvizekben is, és akadnak olyanok, kik meg nem eléglik azon kontingenst, melyet a folyóvizek nyújtanak, hanem még ők maguk is vizet kevernek a borba. Ez utóbbiak aztán ismét két részre szakadnak, azokra, akiazért vizezik a bort, hogy jobb legyen, és olyanokra, akik azért vizezik, hogy több legyen.
Tisztelet ez utóbbiaknak! Komolyan csakis ezekről és a vízgyűlölő borivókról szólhatunk ...

(A borivók)


2014. november 13., csütörtök

Óbor, vagy újbor? Másvilág

A kérdés az év más szakában (ma már) egyértelműen butaság lenne, ilyenkor esetleg feltehető. Ha másért nem is, mert most elő lehet hozakodni a régi bölcsességgel: biztosan nem az óbor a jobb, mert ha az lenne, már megitták volna.

Egyetlen újbort kóstoltam meg egyelőre, az alapján viszont én az óborra szavaznék. (Ilyen gyenge lábakon álló készítményt még alig ittam.) A szombati Márton napi összejövetelünk végére, remélem, másképpen fogok érezni!


A Szépművészeti Múzeumban időzöm és egy-egy tárlatvezetés, előadás előtt - amelyek tematikája mind a másvilág valamilyen megközelítése, értelmezése - magamhoz veszek egy korty bort. Ezen az estén a Sauska van itt, akik egyáltalán nem segítenek a fenti kérdés eldöntésében - nem is szoktak ilyen korán friss borral előhozakodni. ... maradnak az ó-k. (Ez olykor a vezetéseken is előjön, amikor az ember rácsodálkozik valamire.)

Három ó is lett (kettő pedig francia, de hogy ők mennyit értettek, azt nem tudom).
Egy ritka jó vezetés;
egy egész jó alap furmint, és
egy, kimondottan a Rembrandt kiállításnak szóló, hasonló nevű házasítás (amely eddig nem létezett más néven sem). Annak ellenére, hogy az összetétel végén kullog, a merlot-t éreztem benne egyértelműen.



2014. november 11., kedd

A répa és a bor

Márton napja van.
Hogy mi mindent köszönhetünk neki?

- Habár semmi közünk hozzá, de mégiscsak Pannóniában született (Savaria, Szombathely), így dicsekedhetünk vele. (Érdekes, hogy az általa alapított Marmoutier bencés apátságban születő legenda szerint hun, vagy magyar uralkodók sarja volt.)
- Neki köszönhetjük az ilyenkor szinte kötelező libasültet. Ezt hívták gyertyapecsenyének is, mert a boltokban az egyre korábbi sötétedés miatt ekkor gyújtottak először gyertyát. (Kíváncsi lettem volna, mi történt, ha vasárnapra esett Szent Márton napja - hogyan függött a nyitvatartás az eladótér nagyságától, az üzlet típusától, világökörségtől -, de erről nem szól a kezemben lévő könyv.) Szegény ludak! Tényleg gyűlölhette őket Márton, de ezt meg is lehet érteni. Galliában szolgáló katonaként épp megérkezik egy városba és Amiens szerencséje van, kibe botlik a kapunál? A koldus képében megjelenő Krisztusba, akinek odaadja köpenyének felét. Nyilván nem volt józan, mert csak később jutott eszébe, hogy az a köpeny kincstári tulajdon (az egyenruha része), el kell vele számolnia. Elbújik a ludak közé (egyesek most felszisszennek, mondván, a püspökség terhe elől - szerénységből, persze - bújt el, nem emiatt), hogy rovancskor ne HTK-zzák rá e ruhadarabot, de azok gágogásukkal elárulják őt.
- Mellesleg neki köszönhetjük a kápolna szavunkat, amely a latin capel(l)a-ból jön, ami nem mást jelent, mint a hely, ahol a köpenyt, már mint ereklyét őrzik (cappa: a rómaiak csuklyás katonai köpenye). (Ugye, mondtam, hogy begyűjtötték!)
- Szent Mártonra foghatjuk, hogy ma bort iszunk (lehetőleg újbort), mert aki Márton napján spicces lesz a bortól, az a következő évben megmenekül a gyomor-, és fejfájástól. S hogy lássuk, korábban is létezett negatív kampány, íme egy fenyegetés:
Aki Márton napján csak répát eszik és bort nem iszik, az ágybavizelő lesz.

Szent Márton magyaros ruhában - Pozsony

2014. november 10., hétfő

November elején

Márton nap előtt újabb két primőr tételt kóstoltunk. Egy vöröset és egy fehéret.

Előbb a Bock-féle Szent Márton bort, amely PortaGéza névre hallgat. Az idei eresztés hozza az elvárt jegyeket, de nem nyűgözött le. Nekem ugyan tetszett a jellegzetes, szagos, friss, tipikusan vad jelleg, de Zeninát taszította. Meg is maradt a fele másnapra, addigra viszont megfáradt vákuumdugó nélkül.

Koch Csaba (általam talált) első idei bora viszont meggyőzőbb volt, mint a múlt heti soproni fajtársa. Minden a helyén, nem túl magas alkohol, átütő, de mégsem parfümös illat és zamat, kellő savérzet, kis kesernye a lecsengésben. Talán nem véletlen lett a 2014. év pincészete.

2014. november 7., péntek

Bakó Ambrus olaszrizling 2011

Akkor hát én is elkezdem beváltani a réges-rég rögzített vázlataimat. Idén februárban átemeltem néhány papírra vetett jegyzetet az azt megelőző néhány hónap (felteszem, 2013. közepére visszanyúló) terméséből.

Már nehezen rekonstruálható, hogy amikor ezt az "alap" rizlinget kóstoltuk,  tudatában voltunk-e, hogy Ambrus ugyanarról a vágóról szüreteli az anyagot néhány tételéhez, ahonnan mi is kapjuk. Ez vajon innen való?

G: fiatal, halvány
Gy, Z: nem állítanám
- zöldesszőke
- illata jó fajtás, rizlinges, terroiros
- íze édeskés, szinte félédes
- lecsengése vizenyős, de fajtás: kesernyés
Alk.: 13,5%

UI: Megkerestem az eredeti fotót, 2012. december 29-én történt.

Egyszerű, mint az ...

Miért ír az ember?

Ez a bejegyzés csupa idézet, alig akad saját gondolatom (ha kijózanodom, talán átírom).
"Van egy olyan szorongató érzésem, hogy írni csak egészen kivételes esetben lenne szabad. (A kivételes eset - úgymond - játszik. ie) Balzac - úgy mondják - túlságosan rövidnek érezte az ember életét, mert az szerinte csak mintegy harmincezer könyv elolvasására elegendő. Sajnos ez naiv optimizmus. Ennyi könyvet ugyanis gyorsolvasási technikával, napi huszonnégy órán át szakadatlanul olvasva is csak közel 140 év alatt lehetne fölfalni. Szándékosan használom ezt a csúf szót, mert hiszen ilyen tempó mellett elmélyülésről, megértésről, átgondolásról, rendszerezésről, s az olvasottak felhasználásával egyéni világkép kialakításáról - egyszóval az olvasottak asszimilálásáról - szó sem lehet. ... Miért ír tehát mégis valamely, magát több-kevesebb joggal tisztességesnek tartó ember?
Descartes szerint "az, amit józan értelemnek, vagy észnek nevezünk, természettől fogva egyenlő minden emberben; úgyhogy véleményeink nem azért különbözőek, mert egyesek okosabbak másoknál, hanem azért, mert gondolataink különböző utakon járnak, s nem ugyanazokat a dolgokat nézzük." Ez - úgy érzem - az íráskényszertől szenvedők önigazolásának egyik fő alapja. Mindnyájan boldogan elhisszük Descartes-nak, hogy a mi józan eszünk sem kevesebb a másokénál, s hogy bizonyára mások számára is érdekesek lehetnek azok az utak, amelyeken a mi gondolataink járnak, s a dolgok, amelyeket (és ahogyan) mi nézünk.
... Az ember agya - kellő környezeti és belső motiváció mellett - igen sokáig képes új információt befogadni, tudását, tapasztalatát, képességeit szüntelenül frissen tartani, sőt növelni. Így potenciális képességeink nyilván egyéniek és egyediek, aktuálissá válásuknak, azaz megvalósulásuknak mértéke (lehetősége) és mintázata" (miből mennyi, milyen kombinációban) azonban már igen jelentős mértékben függ fizikai, biológiai és történelmi (földrajzi, társadalmi, politikai stb.) környezetünktöl. Itt nemcsak a római légionárius által bárgyú önkénnyel leszúrt Arkhimédészre, a „bölcs" athéni bírák kezéből méregpohárral kínált Szókratészre, Lavoisier 1794. május 8-án lehullott fejére gondolok, amelyről Lagrange azt mondta: egy pillanat volt a testtől elválasztani - de egy évszázad sem lesz elég még egy hasonló fejet találni", sem Evariste Galois-ra, a 20 évesen párbajban elesett matematikus zsenire és nem Radnóti tarkólövésére, hanem gondolok Misztótfalusi Kis Miklósra, a gályarab prédikátorokra, Bolyai Jánosra, József Attilára, Juhász Gyulára, Csontváryra, hogy csak néhányat említsek a sok közül. Mert szellemet ölni nemcsak a hóhérok és gyilkosok tudnak, de tud a tudatfullasztó, sivár, perspektíva nélküli, a szellem értékei iránt közömbös, bután pöffeszkedö környezet is." Koch Sándor

... Amikor elkezdtem, még tudtam a végét is, de hogyan is volt?
Á, igen! Az ok, amiért írok.
Talán ez:
- hogy valami legyen már ezen az oldalon?
- jutalomért? (a szerkesztőtársak tudják)
- valami másért? (ezt is tudja valaki)
- mert megittam egy üveg bort, és megfeledkeztem magamról ...?




Egyszeregy a Ferenczi szőlőbirtokról, 2013-ból.
Közös kóstolásra is vettünk egy palackot ebből a borból még a tavasszal, és határozottan emlékszem, hogy nem nyűgözött le bennünket. Érdekes, hogy nekem most - mondhatni óborként (hiszen újbornak szánták) - hozza, amit várok egy könnyű zweigelttől. Volt már szerencsém komolyabbhoz, de ez a bor nem is azt célozta meg. Három héten keresztül az ép fürtök szén-dioxid köpeny alatt erjedtek, vagyis ez egy beaujolais, magyarul bozsolé (arra az esetre, ha le lenne védve e kifejezés: szén-dioxidos maceráció).
Áttetsző, könnyű - Szekszárdhoz mérten különösen. Ha pedig még azt is figyelembe veszem, hogy a címkén azt írják: ... az idén szépen beérett a zweigelt, már-már csabagyöngyés. Viszont illatos, jól csúszik és éppen a kritizált gyengeségnek (11%) köszönhetően írástudó maradtam. Jó volt. Ezeré' pláne, de ez már áthallás.




2014. november 4., kedd

Adi

"- Adi-e?
Már hogy a tőke a fürtöt.
- Adi - felel a másik, állva a homokban.
- Löhetősen? - kérdezi ismét amaz.
- Hát tudja, kend - mondja elgondolkozva -, ahun van rajta, ott nem jó, ahun mög jó van rajta, ott nincs rajta."
Akár ez a párbeszéd is elhangozhatott volna, amikor a fiúk beszerezték a szőlőt - meglehetősen rosszul sikerült év az idei.
A múlt pénteken azért volt szerencsém a mátrai pincében megkóstolni a murcit a tartályból és a hordóból is. Igazán kellemes, illatos folyadék (eszembe ötlött mindkét látogatás a nyúli Hangyál pincénél), és - tekintettel a hőmérsékletre - egy ideig még ilyen is lesz (kissé hűvös van ott). Meglepő, hogy máris érződik a hordó, és annak ellenére, hogy szinte biztosan ez tart előrébb a forrásban, édesebb érzetű.

Megszomjaztam. Ránézek, mit produkált Gyula és Gábor tizenkettőben.
Az idézet Tömörkény Istvántól származik (Szüreten).

2014. november 3., hétfő

Böjt Egri Csillag 2013

Első ízben találkoztam az ostorosi Böjt pince boraival, amelyek közül egy bikavér még otthon várja, hogy kikerüljön belőle a dugó, de a csillagról a minap letekeredett a csavarzár. Nekem személy szerint nagyon tetszik a címke és a logó, de a lényeg, mint mindig, a palackban van. És úgy tűnik, Böjtéknél tényleg ott van a lényeg. Első töltéskor kicsit meglepődtem a halvány árnyalatán, könnyű mozgású, fényes csillag került a poharamba. A kortyban először a frissesség és a sav ugrik ki, amely kellően behűtve kifejezetten lendületessé teszi. Ahogy szellőzik és kissé melegszik a pohárban, az intenzív gyümölcsös aromákat ásványos vonulat kezdi körülvenni, és szerintem ez a kettősség teszi igazán széppé. A fajtaösszetételre kíváncsi lennék, valami illatos biztos van benne, minden esetre egy sokszínű, játékos, jól eltalált házasításról van szó. Netán egy gramm maradék cukor segít a hízelgésben?
Talán most éreztem először a bikavér fehér megfelelőjének a létjogosultságát, ezúttal nem egy szimpla küvéről van szó, nem érezhető ki hangsúlyos fajtajelleg, nem nyomja el semmilyen jellemző a másikat, helyette egy gazdag, színes, gyümölcsös, illatos, ásványos, könnyed, de mégis szép szerkezetű itallá állt össze. Most már nagyon kíváncsi vagyok a vörös megfelelőjére is.

2014. november 2., vasárnap

Nők ...

Tegnap Zenina és Gábor már az új évet - pontosabban évadot - köszöntötte egy bejegyzésben, nekem viszont nosztalgiázós, méla hangulatom volt.
Az elmúlt fél évben egy egri leánykának hódoltam, de - mint rendesen - ennek is vége lett. Arra gondoltam, megnézek valami mást. Jöhetne, mondjuk, egy olasz! Még jobb, ha keverék. A Vylyan Boszorkánya pont ilyen (rajnai rizling és olaszrizling házasítása). Talán korosabb már a kelleténél (nem most kellett volna hozzányúlnom, hanem cseresznyevirágzás idején), de még mindig izgalmas, pajkos. Mondhatni, boszorkányos (de semmiképp nem kivénhedt) és jó társ egy magányos vasárnap délutánon.