2014. december 13., szombat

Luca

Szent, vagy boszorkány?
Előbbiről nem is nagyon hallunk, pedig volt egy szent Lúcia, akit a pogányok nem tudtak megbecsteleníteni, ezért megtettük mi, és kitaláltuk, hogy a nevének köze van a lux (világosság, fényesség) szóhoz, így védőszentje lett a vakoknak, mert "fényhozó" (ez még rendben van), továbbá a párnakészítőknek, varrónőknek, mert hegyes szerszámmal dolgoznak ... (!) Hogy fényhozó, azért van rendben, mert Luca után hosszabbodnak a nappalok (persze, ez még a julián naptár korában volt így), tehát ez a "legsötétebb" nap. Innen Luca másik énje, a boszorkányos.
Luca széke nem másra való, mint meglátni a boszorkányokat a gyülekezetben, azután menekülni és elpocsékolni a mákos bejglibe valót.

Hogy azért borról is essék szó: két rozét kóstoltam. Frittmann 2013-as és 2014-es kékfrankosát. Párhuzamra Lucával most nem telik tőlem, mert legfeljebb izgalmasnak nevezhetem a frisset (csak kellett valami névnapi köszöntő), és úgy alakult, hogy egy tavalyi is akadt itthon ebből a tételből. Jó együtt kóstolni ót és újat, mert szembeötlőbbek a különbségek. A boltok polcain lévő rozékon - durva példáktól eltekintve - sosem veszem észre a változást, amint a kinézetük rózsaszínből narancsosba megy át, viszont ugyanígy nem kell böngésznem a címkéken az évjáratot, amikor jönnek az újak, mert mellettük már minden tavalyi feltűnően lagymatag. Tetszik ez a kékfrankos, mert még a 2013-as is ízletes, értékes, de mekkora élmény szemnek és orrnak az idei! Amint várható volt, a friss gyengébb egy kicsit, ugyanakkor savasabb. Málna is lehetne, ha volna benne cukor. Feltűnt viszont, hogy ez a bor nem OEM, hanem OFJ besorolású, de mivel továbbra sem vagyok tisztában az aktuális bortörvénnyel, egyelőre csak találgatok, mi lehet a tényleges különbség.

A lényeg: hasznos, ha az asszony sokat ül ezen a napon.

2014. december 8., hétfő

Böjt bikavér 2012

Nemrég kóstoltam a csillagot, most, a kisböjt idején pedig a bikavér került terítékre a Böjt pince borai közül. Amaz magasra tette nálam á mércét. Emez pedig egészen más, jellegüknél fogva a két tétel nem is összevethető. Utóbbi bikavér létére szilárd egységet mutat, egy szépen összeérett küvé képét adja. Nincsenek burjánzó mellékágak, nevetgélő gyümölcsök, hanem egy komolyba hajló, fegyelmezett, mégis könnyen befogadható, abszolút szerethető kis bikuciról van szó. Ha kérdeznék, mi ez, bajban lennék. Van ott tannin, de beleolvad a kortyba, biztosnem nem egy alap kékfrankos+valami házasítás. Azt mondanám, hogy egy könnyű cabernet franc. Vagy sauvignon? Késő, hirtelen elfogyott. Persze, nyilván egyik sem, legalábbis nem önmagában, de majd erre talán később visszatérünk. De tényleg, nagyon gyorsan eltűnt és elsőre függőséget okozott.

2014. december 4., csütörtök

Beaujolais Nouveau Robert Debuisson 2014

"Na, ettől sem várok sokat" - éltem az előítélettel a palackban keletkezett dupla buborék láttán felbontás előtt. Tűnődtem, vajon a franciáknak haza kell-e vinniük az utóerjedt tételt, majd kárpótolni az áruházláncot, vagy szimplán ezért akciózzák. A csalódás azonban csak optikai volt, a pohárban már nincs semmi zavaró szénsav (max. egy kevéske, de az kifejezetten jól áll majd neki ízben). Ellenben pompás, lilásvörös, tükrös tiszta szín igen. Illata, ahogy kell, új és kicsit vad, igazi borünnepi hangulatot áraszt. Kökény és cigánymeggy jut eszembe. És egy praktikum mellesleg: hűtve tárolom a borokat, vörösök esetén az "azonnal bort nekem ide" típusú impulzus-bornyitás a túlhűtöttség és a szellőztetés igénye miatt sokszor nehézkes, ezért nálam a mindennapok bora inkább a fehérek (meg nyáron a rozék és mindenféle gyöngyözők) felé tolódik. Meg is jegyeztem a minap, hogy alig van itthon fehér. Persze, azért, mert az fogy, a vörös meg gyűlik. Ez viszont vörös létére behűtve az igazi, ahogy a szénsavasan maceráltakat fogyasztani illik, majd a melegedés során egy egész szép spektrumot kap az ember. Van benne nem is kevés nyers tannin, ami hosszan megtartja a kortyot, de nem bánt, hanem felfrissít (a dupla buborék helyett).

Napokig, sőt hetekig ellennék ezen, ha egy lakatlan szigetre vetődnék és egy ilyen fajta bor lenne az egyetlen táplálékom, természetesen egy mellékelt hűtőszekrénnyel. Szerintem nagyszerű! Főleg egy olyan évben, amikor a mi borászaink sajnos sok esetben nem lőhetnek Márton napra, az egyszeri fogyasztó nagyon örül az ilyen kellemnek. De abszolút értékét tekintve is egyszerűen pazar!



2014. november 30., vasárnap

Broken Hallelujah

 
Advent első gyertyájának meggyújtásához Leonard Cohen Hallelujah-jának Jeff Buckley-féle átiratát, és persze egy vörösbort választottam. "Anjou!" - kiáltottam, amikor megláttam az áruházban ezt a loire-völgyit, ráadásul best buy-gyanús áron. Mellé egy kis Caractère camembert, ez szintén elvileg a bon marché kategória. Minden összecseng, a bor egy közepes kékfrankos külföldi megfelelője, a sajt egy tisztességesen elkészített, de normandiai viszonylatban szintén csak gyenge-közepes minőségű lágysat. Itthon tanulmányozom csak a címkét, semmi chateau, semmi gyártói megjelölés, pusztán annyi, hogy Anjou (AOC) meg egy nagyáruházi "sommelier" aláírása és néhány paraméter a borról, többek között a fajta: nini, ez egy cabernet franc? Erről sokkal többet most nem is említek, volt egy kis szeder meg egy kellemes vízfesték illat, van egy kis savanyka, egyszerű nagyüzemi tétel lehet.

A zene viszont feledteti minden ételek, italok és lelkek hibáit. Semmi és senki sem tökéletes, tessék megbocsájtani! Boldog adventi heteket mindenkinek!


2014. november 24., hétfő

GT turbó

Günzer Tamás friss irsaija szén-dioxiddal alaposan felturbózva (tehát gyöngyözőként) került terítékre a hétvégén. Már majdnem megszólaltam, hogy nekem még elférne benne egy kis cukor, amikor Zenina és Gábor szinte egyszerre mondta ki, hogy túl édes nekik.
Abban azért kiegyeztünk, hogy kellemes italról van szó, amely villányisan nem parfümös (nagy örömünkre), és még tartalma is van.

2014. november 19., szerda

Merus vini

A múlt szombaton meg is ünnepeltük Mártont minden hozadékával együtt. A sor kihagyhatatlan része a Bogyólé, amely hol jobb, hol kevésbé jó élményt ad, de az, hogy kihagyhatatlannak gondoljuk, mégiscsak jelenthet valamit. Már megkóstoltam az esténk előtt, de nem mertem megírni a véleményemet, és nem azért, hogy ne befolyásoljam a többieket, hanem, hogy ne vegyem el a kedvüket. Azt hiszem, jól is tettem, mert igazságtalan lett volna a Vylyannal szemben, hogy egyedül az ő borukról jut eszembe ezt a címet adni egy bejegyzésnek (ami nyelvtanilag vagy helyes, vagy nem).
Nekünk, magyaroknak kevésbé okozhatna törést az (ha okozna bárkinek is egyáltalán), ha a vinum szó "eredetvédetté" válna, mert azt nevezünk bornak, amit akarunk (voltunk oly ügyesek (akkoriban), hogy pl. a champagne kifejezésre is alkottunk magyar szót). Tudniillik, a vinum vizezett bort jelent eredetileg, elsősorban ezt fogyasztották (érthető, hiszen ez volt a normális folyadékbevitel eszköze), a tiszta bort pedig merumnak hívták (merus: tiszta, vegyítetlen, hamisítatlan).
Összefoglalva (bár közösen nem elemeztük a borokat): a Vylyannal szemben illetlen lett volna, ha egyedüliként az ő újborukat kritizálom, mert mind vinumnak, azaz vizezett bornak tűnt (a szótáram szerint a merus - mint a magyarban - mind, csupa, összes értelemben is használható). Elég nyilvánvaló, hogy ez a 2014. év hibája inkább, ezért őket sem pocskondiázom.

Érzem én, hogy mégsem lehet ilyen savanyúan befejezni az aktuális újborokról szóló beszámolót, ezért kiegészítem egy mikszáthi gondolattal:
A bor kétféleképpen terem, részint a szőltőn, részint a folyóvizekben, aminő a Duna, Tisza, Rába, Rábca stb. A bor ezen künböző keletkezését veszem bázisul a különféle borivók meghatározásánál. Vannak, akik azért zúgolódnakhogy minek terem a folyóvizekben is, és akadnak olyanok, kik meg nem eléglik azon kontingenst, melyet a folyóvizek nyújtanak, hanem még ők maguk is vizet kevernek a borba. Ez utóbbiak aztán ismét két részre szakadnak, azokra, akiazért vizezik a bort, hogy jobb legyen, és olyanokra, akik azért vizezik, hogy több legyen.
Tisztelet ez utóbbiaknak! Komolyan csakis ezekről és a vízgyűlölő borivókról szólhatunk ...

(A borivók)


2014. november 13., csütörtök

Óbor, vagy újbor? Másvilág

A kérdés az év más szakában (ma már) egyértelműen butaság lenne, ilyenkor esetleg feltehető. Ha másért nem is, mert most elő lehet hozakodni a régi bölcsességgel: biztosan nem az óbor a jobb, mert ha az lenne, már megitták volna.

Egyetlen újbort kóstoltam meg egyelőre, az alapján viszont én az óborra szavaznék. (Ilyen gyenge lábakon álló készítményt még alig ittam.) A szombati Márton napi összejövetelünk végére, remélem, másképpen fogok érezni!


A Szépművészeti Múzeumban időzöm és egy-egy tárlatvezetés, előadás előtt - amelyek tematikája mind a másvilág valamilyen megközelítése, értelmezése - magamhoz veszek egy korty bort. Ezen az estén a Sauska van itt, akik egyáltalán nem segítenek a fenti kérdés eldöntésében - nem is szoktak ilyen korán friss borral előhozakodni. ... maradnak az ó-k. (Ez olykor a vezetéseken is előjön, amikor az ember rácsodálkozik valamire.)

Három ó is lett (kettő pedig francia, de hogy ők mennyit értettek, azt nem tudom).
Egy ritka jó vezetés;
egy egész jó alap furmint, és
egy, kimondottan a Rembrandt kiállításnak szóló, hasonló nevű házasítás (amely eddig nem létezett más néven sem). Annak ellenére, hogy az összetétel végén kullog, a merlot-t éreztem benne egyértelműen.



2014. november 11., kedd

A répa és a bor

Márton napja van.
Hogy mi mindent köszönhetünk neki?

- Habár semmi közünk hozzá, de mégiscsak Pannóniában született (Savaria, Szombathely), így dicsekedhetünk vele. (Érdekes, hogy az általa alapított Marmoutier bencés apátságban születő legenda szerint hun, vagy magyar uralkodók sarja volt.)
- Neki köszönhetjük az ilyenkor szinte kötelező libasültet. Ezt hívták gyertyapecsenyének is, mert a boltokban az egyre korábbi sötétedés miatt ekkor gyújtottak először gyertyát. (Kíváncsi lettem volna, mi történt, ha vasárnapra esett Szent Márton napja - hogyan függött a nyitvatartás az eladótér nagyságától, az üzlet típusától, világökörségtől -, de erről nem szól a kezemben lévő könyv.) Szegény ludak! Tényleg gyűlölhette őket Márton, de ezt meg is lehet érteni. Galliában szolgáló katonaként épp megérkezik egy városba és Amiens szerencséje van, kibe botlik a kapunál? A koldus képében megjelenő Krisztusba, akinek odaadja köpenyének felét. Nyilván nem volt józan, mert csak később jutott eszébe, hogy az a köpeny kincstári tulajdon (az egyenruha része), el kell vele számolnia. Elbújik a ludak közé (egyesek most felszisszennek, mondván, a püspökség terhe elől - szerénységből, persze - bújt el, nem emiatt), hogy rovancskor ne HTK-zzák rá e ruhadarabot, de azok gágogásukkal elárulják őt.
- Mellesleg neki köszönhetjük a kápolna szavunkat, amely a latin capel(l)a-ból jön, ami nem mást jelent, mint a hely, ahol a köpenyt, már mint ereklyét őrzik (cappa: a rómaiak csuklyás katonai köpenye). (Ugye, mondtam, hogy begyűjtötték!)
- Szent Mártonra foghatjuk, hogy ma bort iszunk (lehetőleg újbort), mert aki Márton napján spicces lesz a bortól, az a következő évben megmenekül a gyomor-, és fejfájástól. S hogy lássuk, korábban is létezett negatív kampány, íme egy fenyegetés:
Aki Márton napján csak répát eszik és bort nem iszik, az ágybavizelő lesz.

Szent Márton magyaros ruhában - Pozsony

2014. november 10., hétfő

November elején

Márton nap előtt újabb két primőr tételt kóstoltunk. Egy vöröset és egy fehéret.

Előbb a Bock-féle Szent Márton bort, amely PortaGéza névre hallgat. Az idei eresztés hozza az elvárt jegyeket, de nem nyűgözött le. Nekem ugyan tetszett a jellegzetes, szagos, friss, tipikusan vad jelleg, de Zeninát taszította. Meg is maradt a fele másnapra, addigra viszont megfáradt vákuumdugó nélkül.

Koch Csaba (általam talált) első idei bora viszont meggyőzőbb volt, mint a múlt heti soproni fajtársa. Minden a helyén, nem túl magas alkohol, átütő, de mégsem parfümös illat és zamat, kellő savérzet, kis kesernye a lecsengésben. Talán nem véletlen lett a 2014. év pincészete.