2015. augusztus 23., vasárnap

Arad-hegyaljai túra

Terveztük már jó ideje, hogy családilag átmegyünk Ópálosra. Végre sikerült, a cél: Balla Géza pincészete. Előtte sólymosi vártúra, utána világosi és aradi kiruccanás, kerek kis hétvégi programot lehet szervezni a borkóstoló köré. A pincénél szállás, kemencés vagy bográcsos vacsora kíséri a kóstolót, nekünk egy marhapörkölthöz volt szerencsénk. Itt jegyzem meg, hogy szerintem nem a legjobb ötlet a kóstolót agyonütni egy ilyen vacsorával. Az élmény persze nem csak a magunkfajta szakmásoknak szól, mások nyilván nem akadnak fönn ezen, hiszen jól tartják az ide látogatót és minden tekintetben nagyon figyelmesek a vendéglátóink.

Az ültetvények a borászat fölött és a közeli dűlőkben helyezkednek el, nagyjából 100 hektáron. Ehhez a mennyiséghez nyilván kell a technológia, ez meg is van. Hűtőköpenyes cefrevezetékek, egyedi tervezésű fekvő tartályok, saját labor és palackozó sor, az egész alatt pedig fahordós érlelő pince található. A technológia azonban nem uralkodik el a borokon. A fajtajelleg, és még inkább a területi jegyek egyértelműek, főleg a prémium kategóriában. A borok a pincészet nagyon szépen felépített stílusáról és egyöntetű csapásirányáról tanúskodnak. A terroir meghatározó komponense a gránit, amelyből mi itthon igencsak híján vagyunk, ott pedig az Erdélyi-középhegység és a nagy magyar alföld találkozásánál pont kialakult egy kis mélységi magmás vonulat. Ízvilága egyedi, lásd lejjebb a kóstolási jegyzeteknél. A szortiment háromrétegű: a falból benzinkút jelleggel csapolják a folyóbort, amelyben félédes rozé is megfordul, innen egy száraz rizlinget volt szerencsénk kóstolni, az egészen rendben volt, sőt, kifejezetten jó a maga 500 Ft/l kategóriájában és minimálisan 2l megvásárolható mennyiségében. Vannak a klasszikus palackos tételek, amelyekből nem sokat kóstoltunk, de úgy tűnik, ki lehet fogni közülük is szép darabokat, a mustos fehér és a rozé például kiváltképp figyelemre méltóak. És van a prémium sorozat sziklabor néven, amely dűlős vörös tételeket tartalmaz, a kóstolónk főként erre épült (lehetett választani, hogy prémium sort kérünk-e, mi ezt választottuk).



Íme, a kóstoló:

Magyarádi mustos fehér 14: Sós, gránit talaj! Nem nagyon bonyolult, de testes, savas, tökéletes egyensúlyban van minden része, nagyobbacska, de kedves. Utólag: a borászat egyik legjobb fehére. Szerintem.

Furmint 13: Fajtajelleges, komoly és játékos egyszerre, elképesztő. Lenne. De barrikba rakták, miért? A fa uralkodik. Megint sós, ez a vidék!

Kadarka, fekete leányka rozé 14: Rozénak szüretelve (3-4 nappal korábban). Ez az információ csak azért méltó az említésre, mert épp lehetne egy siller is az érett szőlő héjáról leeresztve. Azonnali feldolgozás, alkoholédes, nagy. Só ott figyel. :) Itt könnyűnek mondják, de korántsem az, testes. Szeretem.

Kadarka 12 sziklabor: Dűlő- (azon belül is felső rész) fürt- és hordóválogatás. Nagyszerű! Kadarka, annak legtündöklőbb szépségében. Nem is tudom, mikor ittam ehhez foghatót. Persze, ott a szikla ebben is. Emlékezetes!

Fekete leányka klasszik 13: a marhapöci itt már kezdi elnyomni az ízeket, a vacsorához megfelelt ez a bor.

Kékfrankos - fekete leányka szikla 11: a sziklabor kategória egyértelműen kitüntetett szerepet kap, az alap sorozatban inkább a fehérek és a rozé volt kiemelkedő, a sziklaborok pedig egytől egyig nagyon kerekek, nagyok, egyöntetűek.

Cabernet franc 11 sziklabor: Nagy! Kaja, fáradunk, de nagyon jó. Összekóstoltuk a fekete leánykával, mert a két fajta egészen hasonló zamatokat produkál. Nagyon tetszett, ezt bármikor fogyasztanám, még ha nem is vagyok a fajta nagy rajongója.

Fekete leányka - cabernet franc 12 szikla: Prémium, über. Kár, hogy a pörkölt és a sok tétel után kevéssé tudjuk felfogni a szépségét.

Aradinum cuvée 09: cabernet franc - cabernet sauvignon - kadarka: Végünk. Az előző megállapításhoz  még annyi társul, hogy a szikla vörösök egyöntetűek, nagyon erősen képviselik a pince stílusát, ez is megnehezítette a dolgunkat abban, hogy a borokat külön-külön próbáljuk értékelni. Annyi mégis megmaradt, hogy ez egy fantasztikus, tekintélyt parancsoló, összetett és krémessé érett különlegesség volt.

2015. május 1., péntek

Cserépfalu vigasza

Bükki bortúránk szervezésekor az utolsó pillanatban egyes borászok lemondták a vasárnapi borkóstolónkat, kárpótlásként viszont a sors összehozott bennünket az ízes nevű Ősi Bortermelő Családból Származó Amatőr Borászok Első Cserépi Egyesületének tagjaival. Honlapjukon akadtunk rájuk és nagyon megörültünk, hogy a borászok nyitottak voltak arra, hogy fogadjanak bennünket. Elutaztunk hát Cserépfalura, ahol Dósa K. László, az egyesület elnöke egész napon át vezetett bennünket pincéről pincére, bemutatva a tagokat, akiknél jobbnál jobb borokat kóstoltunk. A Cserépfalu határaiban lévő dombok négyszáz darab riolit tufába vágott pincét rejtenek, a szőlőt pedig a környező hegyekről szüretelik a gazdák, zömében a TSZ-től visszakapott területekről. Van itt leányka, chardonnay, zweigelt, egy kevés cabernet sauvignon és ki tudja, még mennyi fajta. A tagok összejárnak kóstolni, eszmét cserélni és a környező vidékekről neves borászokat, szőlészeket fogadnak vendégül, hogy folyamatosan fejlesszék szakmai ismereteiket. Ez meg is látszik a minőségen, nagy odafigyeléssel elkészített borokart kóstoltunk mindannyiuknál.


Mizser Lajosnál kezdtünk, aki a leánykájának két évjáratát is meg tudta nekünk mutatni. Még a korosabb tétel is kifejezetten üde, lendületes, savakkal jól alátámasztott bor volt, kiváló kezdés a hosszú utazás után. (leányka 13, leányka 14)

Nagy Gábor minden igényt kielégítő szortimentjében fehér, sillerbe hajló rozé és vörös egyaránt megtalálható. Szerettünk volna vásárolni nála, de nem lehetett, csak ingyen hozhattunk a rozéból, amelyik nagyon tetszett nekünk. Ez nem csak Gabinál, hanem a többieknél is így történt, szerettünk volna vásárolni annyi palackot, amennyit el tudunk hozni, hogy legalább névlegesen viszonozzuk mindazt a figyelmet és vendégszeretetet, amelyet irányunkban tanúsítottak, de a pénz a zsebünkben maradt, a sok jó bort pedig elhoztuk, ehhez ragaszkodtak vendéglátóink. (chardonnay-muscat ottonel 14, zweigelt rosé 14, cabernet sauvignon 14, cabernet sauvignon 12)

Boros Zoltán hosszú útról érkezett haza és csak kinézett a pincesorra, de máris a pincéjében kóstoltuk a borait. Itt is minden szép és jó, nemsokára visszakóstoljuk a kapott palackot, mert bevallom, itt már kezdtek tompulni az érzékeink. (cabernet sauvignon 14, cabernet sauvignon 13, olaszrizling 14)

Végül László a saját, termetes és szemet gyönyörködtető pincéjében ültetett le bennünket, ahol csak pislogtunk, hogy mennyi féle és milyen minőségű bor található. A nap olyan gyorsan eltelt, hogy máris mennünk kellett tovább Miskolcra, ahol folytatódott a kalandozásunk. (királyleányka 14, olaszrizling 14, chardonnay 14, zengő 13, cabernet sauvignon rosé 14, zweigelt+portugieser+kékfrankos, zweigelt+kékfrankos+portugieser+cabernet sauvignon 13, cabernet sauvignon 13, cabernet sauvignon 12)

Köszönjük szépen az Ősi Bortermelő Családból Származó Amatőr Borászok Első Cserépi Egyesületének a felejthetetlen élményt!

2014. december 13., szombat

Luca

Szent, vagy boszorkány?
Előbbiről nem is nagyon hallunk, pedig volt egy szent Lúcia, akit a pogányok nem tudtak megbecsteleníteni, ezért megtettük mi, és kitaláltuk, hogy a nevének köze van a lux (világosság, fényesség) szóhoz, így védőszentje lett a vakoknak, mert "fényhozó" (ez még rendben van), továbbá a párnakészítőknek, varrónőknek, mert hegyes szerszámmal dolgoznak ... (!) Hogy fényhozó, azért van rendben, mert Luca után hosszabbodnak a nappalok (persze, ez még a julián naptár korában volt így), tehát ez a "legsötétebb" nap. Innen Luca másik énje, a boszorkányos.
Luca széke nem másra való, mint meglátni a boszorkányokat a gyülekezetben, azután menekülni és elpocsékolni a mákos bejglibe valót.

Hogy azért borról is essék szó: két rozét kóstoltam. Frittmann 2013-as és 2014-es kékfrankosát. Párhuzamra Lucával most nem telik tőlem, mert legfeljebb izgalmasnak nevezhetem a frisset (csak kellett valami névnapi köszöntő), és úgy alakult, hogy egy tavalyi is akadt itthon ebből a tételből. Jó együtt kóstolni ót és újat, mert szembeötlőbbek a különbségek. A boltok polcain lévő rozékon - durva példáktól eltekintve - sosem veszem észre a változást, amint a kinézetük rózsaszínből narancsosba megy át, viszont ugyanígy nem kell böngésznem a címkéken az évjáratot, amikor jönnek az újak, mert mellettük már minden tavalyi feltűnően lagymatag. Tetszik ez a kékfrankos, mert még a 2013-as is ízletes, értékes, de mekkora élmény szemnek és orrnak az idei! Amint várható volt, a friss gyengébb egy kicsit, ugyanakkor savasabb. Málna is lehetne, ha volna benne cukor. Feltűnt viszont, hogy ez a bor nem OEM, hanem OFJ besorolású, de mivel továbbra sem vagyok tisztában az aktuális bortörvénnyel, egyelőre csak találgatok, mi lehet a tényleges különbség.

A lényeg: hasznos, ha az asszony sokat ül ezen a napon.

2014. december 8., hétfő

Böjt bikavér 2012

Nemrég kóstoltam a csillagot, most, a kisböjt idején pedig a bikavér került terítékre a Böjt pince borai közül. Amaz magasra tette nálam á mércét. Emez pedig egészen más, jellegüknél fogva a két tétel nem is összevethető. Utóbbi bikavér létére szilárd egységet mutat, egy szépen összeérett küvé képét adja. Nincsenek burjánzó mellékágak, nevetgélő gyümölcsök, hanem egy komolyba hajló, fegyelmezett, mégis könnyen befogadható, abszolút szerethető kis bikuciról van szó. Ha kérdeznék, mi ez, bajban lennék. Van ott tannin, de beleolvad a kortyba, biztosnem nem egy alap kékfrankos+valami házasítás. Azt mondanám, hogy egy könnyű cabernet franc. Vagy sauvignon? Késő, hirtelen elfogyott. Persze, nyilván egyik sem, legalábbis nem önmagában, de majd erre talán később visszatérünk. De tényleg, nagyon gyorsan eltűnt és elsőre függőséget okozott.

2014. december 4., csütörtök

Beaujolais Nouveau Robert Debuisson 2014

"Na, ettől sem várok sokat" - éltem az előítélettel a palackban keletkezett dupla buborék láttán felbontás előtt. Tűnődtem, vajon a franciáknak haza kell-e vinniük az utóerjedt tételt, majd kárpótolni az áruházláncot, vagy szimplán ezért akciózzák. A csalódás azonban csak optikai volt, a pohárban már nincs semmi zavaró szénsav (max. egy kevéske, de az kifejezetten jól áll majd neki ízben). Ellenben pompás, lilásvörös, tükrös tiszta szín igen. Illata, ahogy kell, új és kicsit vad, igazi borünnepi hangulatot áraszt. Kökény és cigánymeggy jut eszembe. És egy praktikum mellesleg: hűtve tárolom a borokat, vörösök esetén az "azonnal bort nekem ide" típusú impulzus-bornyitás a túlhűtöttség és a szellőztetés igénye miatt sokszor nehézkes, ezért nálam a mindennapok bora inkább a fehérek (meg nyáron a rozék és mindenféle gyöngyözők) felé tolódik. Meg is jegyeztem a minap, hogy alig van itthon fehér. Persze, azért, mert az fogy, a vörös meg gyűlik. Ez viszont vörös létére behűtve az igazi, ahogy a szénsavasan maceráltakat fogyasztani illik, majd a melegedés során egy egész szép spektrumot kap az ember. Van benne nem is kevés nyers tannin, ami hosszan megtartja a kortyot, de nem bánt, hanem felfrissít (a dupla buborék helyett).

Napokig, sőt hetekig ellennék ezen, ha egy lakatlan szigetre vetődnék és egy ilyen fajta bor lenne az egyetlen táplálékom, természetesen egy mellékelt hűtőszekrénnyel. Szerintem nagyszerű! Főleg egy olyan évben, amikor a mi borászaink sajnos sok esetben nem lőhetnek Márton napra, az egyszeri fogyasztó nagyon örül az ilyen kellemnek. De abszolút értékét tekintve is egyszerűen pazar!



2014. november 30., vasárnap

Broken Hallelujah

 
Advent első gyertyájának meggyújtásához Leonard Cohen Hallelujah-jának Jeff Buckley-féle átiratát, és persze egy vörösbort választottam. "Anjou!" - kiáltottam, amikor megláttam az áruházban ezt a loire-völgyit, ráadásul best buy-gyanús áron. Mellé egy kis Caractère camembert, ez szintén elvileg a bon marché kategória. Minden összecseng, a bor egy közepes kékfrankos külföldi megfelelője, a sajt egy tisztességesen elkészített, de normandiai viszonylatban szintén csak gyenge-közepes minőségű lágysat. Itthon tanulmányozom csak a címkét, semmi chateau, semmi gyártói megjelölés, pusztán annyi, hogy Anjou (AOC) meg egy nagyáruházi "sommelier" aláírása és néhány paraméter a borról, többek között a fajta: nini, ez egy cabernet franc? Erről sokkal többet most nem is említek, volt egy kis szeder meg egy kellemes vízfesték illat, van egy kis savanyka, egyszerű nagyüzemi tétel lehet.

A zene viszont feledteti minden ételek, italok és lelkek hibáit. Semmi és senki sem tökéletes, tessék megbocsájtani! Boldog adventi heteket mindenkinek!


2014. november 24., hétfő

GT turbó

Günzer Tamás friss irsaija szén-dioxiddal alaposan felturbózva (tehát gyöngyözőként) került terítékre a hétvégén. Már majdnem megszólaltam, hogy nekem még elférne benne egy kis cukor, amikor Zenina és Gábor szinte egyszerre mondta ki, hogy túl édes nekik.
Abban azért kiegyeztünk, hogy kellemes italról van szó, amely villányisan nem parfümös (nagy örömünkre), és még tartalma is van.

2014. november 19., szerda

Merus vini

A múlt szombaton meg is ünnepeltük Mártont minden hozadékával együtt. A sor kihagyhatatlan része a Bogyólé, amely hol jobb, hol kevésbé jó élményt ad, de az, hogy kihagyhatatlannak gondoljuk, mégiscsak jelenthet valamit. Már megkóstoltam az esténk előtt, de nem mertem megírni a véleményemet, és nem azért, hogy ne befolyásoljam a többieket, hanem, hogy ne vegyem el a kedvüket. Azt hiszem, jól is tettem, mert igazságtalan lett volna a Vylyannal szemben, hogy egyedül az ő borukról jut eszembe ezt a címet adni egy bejegyzésnek (ami nyelvtanilag vagy helyes, vagy nem).
Nekünk, magyaroknak kevésbé okozhatna törést az (ha okozna bárkinek is egyáltalán), ha a vinum szó "eredetvédetté" válna, mert azt nevezünk bornak, amit akarunk (voltunk oly ügyesek (akkoriban), hogy pl. a champagne kifejezésre is alkottunk magyar szót). Tudniillik, a vinum vizezett bort jelent eredetileg, elsősorban ezt fogyasztották (érthető, hiszen ez volt a normális folyadékbevitel eszköze), a tiszta bort pedig merumnak hívták (merus: tiszta, vegyítetlen, hamisítatlan).
Összefoglalva (bár közösen nem elemeztük a borokat): a Vylyannal szemben illetlen lett volna, ha egyedüliként az ő újborukat kritizálom, mert mind vinumnak, azaz vizezett bornak tűnt (a szótáram szerint a merus - mint a magyarban - mind, csupa, összes értelemben is használható). Elég nyilvánvaló, hogy ez a 2014. év hibája inkább, ezért őket sem pocskondiázom.

Érzem én, hogy mégsem lehet ilyen savanyúan befejezni az aktuális újborokról szóló beszámolót, ezért kiegészítem egy mikszáthi gondolattal:
A bor kétféleképpen terem, részint a szőltőn, részint a folyóvizekben, aminő a Duna, Tisza, Rába, Rábca stb. A bor ezen künböző keletkezését veszem bázisul a különféle borivók meghatározásánál. Vannak, akik azért zúgolódnakhogy minek terem a folyóvizekben is, és akadnak olyanok, kik meg nem eléglik azon kontingenst, melyet a folyóvizek nyújtanak, hanem még ők maguk is vizet kevernek a borba. Ez utóbbiak aztán ismét két részre szakadnak, azokra, akiazért vizezik a bort, hogy jobb legyen, és olyanokra, akik azért vizezik, hogy több legyen.
Tisztelet ez utóbbiaknak! Komolyan csakis ezekről és a vízgyűlölő borivókról szólhatunk ...

(A borivók)


2014. november 13., csütörtök

Óbor, vagy újbor? Másvilág

A kérdés az év más szakában (ma már) egyértelműen butaság lenne, ilyenkor esetleg feltehető. Ha másért nem is, mert most elő lehet hozakodni a régi bölcsességgel: biztosan nem az óbor a jobb, mert ha az lenne, már megitták volna.

Egyetlen újbort kóstoltam meg egyelőre, az alapján viszont én az óborra szavaznék. (Ilyen gyenge lábakon álló készítményt még alig ittam.) A szombati Márton napi összejövetelünk végére, remélem, másképpen fogok érezni!


A Szépművészeti Múzeumban időzöm és egy-egy tárlatvezetés, előadás előtt - amelyek tematikája mind a másvilág valamilyen megközelítése, értelmezése - magamhoz veszek egy korty bort. Ezen az estén a Sauska van itt, akik egyáltalán nem segítenek a fenti kérdés eldöntésében - nem is szoktak ilyen korán friss borral előhozakodni. ... maradnak az ó-k. (Ez olykor a vezetéseken is előjön, amikor az ember rácsodálkozik valamire.)

Három ó is lett (kettő pedig francia, de hogy ők mennyit értettek, azt nem tudom).
Egy ritka jó vezetés;
egy egész jó alap furmint, és
egy, kimondottan a Rembrandt kiállításnak szóló, hasonló nevű házasítás (amely eddig nem létezett más néven sem). Annak ellenére, hogy az összetétel végén kullog, a merlot-t éreztem benne egyértelműen.