Bejegyzések

Muskotálykóstoló 2013

Kép
Muskotály fajtakóstolót kaptam szülinapomra a fiúktól (khm, ami ugye, februárban volt, de jobb később megírni, mint soha). Jó ideje beszéltünk már róla, végre nyélbe ütöttük, azaz pohárba töltöttük. Kis társaságunk ki is bővült erre az alkalomra. Szép kerek szám, tíz tételes ajándékom volt. Vegyesen kerültek ottonelek és lunel-ek a sorba, de 3:7-es aránnyal a sárgamuskotály került túlsúlyba. Ezt egy picit sajnálom. a sorunk A kóstoló két körös volt, az első körben vakkóstolással , másodikban már a termelő, a fajta és az évjárat is ismert volt. Lássuk az eredményeket (t'om, nem kapkodtam el a beírást, nagyon kifinomult írásra sem lehet így számítani...): 1. Szászi Endre, 2011-es ottonel alk. 12% Első körben vakon: kis büdöske jön. Gy: szerint öregebb tétel, nem túl illatos, olajos, vajas, tipp: ez lunel. A: igényes, kellemes. G: nem elég savas, enyhe kesernye, élesztős, tipp: ez ottonel. Z: erőteljes ízű, tartalmas, ásványos. Második körben: mindenkinek tetszik, S szeri...

Márton intelme

Kép
Épp bevásároltam, amikor a bor osztályon áthaladva Szent Márton a fülembe súgta, nehogy elfelejtsek újonnan készült bort kóstolni ma. Alávetettem hát magam a szent akaratnak, meg aztán egy bejegyzés is dukált már, legalább így ünnepkor. Elcsüggedtem viszont, amikor újbort csak tavalyit találtam, de hosszas keresgélés után égi útmutatással megleltem az üzlet egyetlen 2013-as tételét, Günzer Tamás rozéját. Hogy miért pont ezt? Egyből érkezett a válsz, miszerint van otthon egy kis maradék Günzer Zoltánom vákuumzár alatt, annak ízét pedig jól ismerem, mert legutóbb Wekerle útvesztőin egyetlen testi táplálékomként szolgált. Adódott hát a jeles alkalom az összehasonlításra, éljünk vele! A jól bevált "egy korty innen - egy korty onnan" módszertannal készítettem mélyinterjút, melynek aktuális eredménye: Tamás: frissebb (persze, hisz ezt most bontottam), de szikárabb, egyöntetűbb és vadabb Zoltán: összetettebb, édesdedebb, harmonikusabb Tamás: Zweigelt + Pinot Zoltán: Pinot ...

Mi, mi, mi?

Kép
Azért e cím, mert túl sok minden jutott eszembe a fogalmazás közben. 1 - Üres üveget kaptam A szöveg az lett volna - bár ez a fotón nem látszik (ezért is kapok majd)-, hogy lám, üres palackot sóztak rám. Hiszen csak sötét üveget nem fényképeznék üresen. 2 - Ez a leány a Balatonban mégis mit mos? Na, jó: ízléstelenül rövid, ugyanakkor értelmetlenül hosszú szoknyájában mégis mit akar elérni? Ráadásul dél-balatoni lehet, hiszen Szigligetet gyanítom a túlparton. Innen a harmadik: 3 - A céda FN! Ugyanis földrajzi jelzés nélküli az Istenadta. 4 - Cato Ez vajon mire utal? Amikor hallottam e gyöngyözőbor nevét, egyértelműen a muskotályra (ottonel) gondoltam, a Moscato név összeegyeztethető ezzel.. A címkén viszont ez áll: Mos Cato. A Mos-t értjük, de mit keres itt Cato? A nyomozást felfüggesztve leírom gyorsan az élményeimet. Először is: sosem ittam még meg egyedül egy palack bort egy este (ez újabb mélység lenne?). Eddig. Természetesen a szén-dioxid hozza az illatokat - káprázatos...

Étvágygerjesztőül (Wekerlei borút 2012.)

Kép
Talán kissé megkésve, de mégiscsak leírom a tavalyi emlékeimet a Wekerlei borútról. Évek óta azzal az elhatározással kezdek bele az itteni kóstolóba, hogy most aztán tényleg mindent felfedezek (ami szóba jöhet egyáltalán). A kínálat nagysága éppen azon a határmezsgyén áll, amelyről azt képzelem, képes vagyok befogadni, és felfogni egy hétvége alatt. Sajnos ez idén (tavaly) sem sikerült. De hadd mentegessem magam. Először is, úgy látszik, nem vagyok alkoholista. Továbbá a kóstoló sor több borásznál is hosszabb volt a tervezettnél. Válinál előkerült a júliusi "pincelátogatáskor" még csak kilátásba helyezett siller. (Nem mintha a többit, a már ismerteket nem vettem volna kézbe ismét.) A Koch borászatnál muszáj volt kóstolgatnom, mert egyrészt korábban csak elvétve ittam az ő boraikat, másrészt igen megnyerő volt a vendégeket fogadó úr. ... a Hárs élményt pedig talán nem is kellene magyaráznom, ha figyelembe vennénk  a tavaszi 32-es kóstoló nkat. Nem kellene, de ...

6. Wekerlei Borút - újdonságok jegyében

Kép
A  Wekerlei Borút 2013-ban immár hatodik alkalommal  mutatja meg, hogy van bor a „váron kívül is”. Nem nagy fesztiválon, hanem egy kis közösségi rendezvényen kóstolhatnak borokat az ország több borvidékéről azok, akik eljönnek 22. Wekerlei Napokra szeptember 14-15-én.  A nagy rendezvény részeként a szervezésemben elkövetett mini borfesztiválon általában tíz körüli a kiállítók száma. A száz éves házakkal körülvett  Kós Károly téren  biztosan jut idő beszélgetni a borászokkal és egymással is, körbe járni, maj' mindent megkóstolni.  A fűben, vagy padokon ülve a zenepavilonból, vagy a színpadról szól a zene, pohár a kézben, és bebarangolhatjuk az ország számos borvidékének ízeit. Fotó: Toldy Miklós Forrás: wekerletelep.hu A kiállítók, többnyire maguk a borászok,   szívesen beszélgetnek a borok és az azok készítése iránt érdeklődőkkel . A Wekerlei Borúton az elmúlt öt évben 11 borvidékről több mint 20 pince és borászat hozta el közel 150 féle borá...

Volt egy rendes borút

Kép
Az elmúlt hétvégén, a hosszú hétvége nyár végi hajrájában a 71-esről láttuk Balatonrendes és Ábrahámhegy között az Orbán Gergely szervezte falunap-szerű két napos rendezvényt. Remélem jövőre is lesz, mert kell az a két nap, hogy végig érjen az ember, amely nekünk most nem adatott meg. Rizling-gerincen haladva be-be nézett egy-két rozé és vörös is: a Kőróka érdekes volt, lágyabb savak jellemzik, talán ezért kevésbé karakteres Szatmári számomra nem volt emlékezetes a 2HA szürcsije (pinot gris) kiemelkedő, sajna a Tabunello (sangiovese brunello) már kevésbé, pedig arra ráizgultam a Sabarok kifejezetten jók voltak, de az utolsó állomás lévén (ahol ráadásul egy olivaolajas nőcske hölgy vonta el a figyelmünket a lényegről) nem részletezném Hollósy Zsombor lett nálam a nap sampionja, minden tétel különlegesen zamatos, kétszer is megfordultunk nála Ennyi fért az esténkbe, kissé megfáradva, de elégedetten tértünk haza éjfél után.

Ebner 7-es hordó

Kép
Előkerült Endre névnapjára a tavalyi szerzemény (a bor összetétele a hivatkozáson). Dekantáltuk annak rendje és módja szerint, de várni már sokat nem tudtunk. Illatában füst és avar, de gyümölcs is. Aszalt meggy és medvecukor. Ezek a hordó és az éltes korból adódó palackbuké jellemzői lehetnek? Mindenesetre a hordó biztosan bejátszik. Kitöltéskor a palack alján volt némi borkő, de ez nem baj. Színe fekete, peremén a meggy színe is beköszön, nem csak az illata. Ízében savanykás villanás, szép kerek tanninokkal. Amíg a szájban játszik a korty, addig zamatos, selymes, ugyanakkor rövid lecsengésű. A maradék íz kesernyés, nem bántóan, amolyan dohányosan. Az utóízben is érezhető a savanyúság, de ez már tényleg elenyésző. Endrének a bors is felidéződik, Zenina viszont tiltakozik a savanyúság ellen. Olyan mintha erős lenne az alkoholja, pedig nem az: 13% Valami elemi erő lakozik benne. Ma is él és virul!