Borkóstoló

A tavaszi, hányatott sorssal indult, de nagy élményt nyújtó kóstoló napunk hazahozott példánya került ma poharunkba a bortárolómra meghirdetett "igyunk fel mindent!" kampány keretében. A kantába került vörös ifjonti módon habzik és opálos, de az idő múlásával egyre csak kerekedik, és a kezdeti, szerintem túl-frankosos markáns jegyeket kezdi kiheverni. Megjelenik egy kis bors, majd az egész egybesimul valami vajas-pinuszos esszenciává, amelyet hosszan tartó, de illemtudó kesernye követ. A fajta mindvégig dominál, átíveli a komplex élményt, amit ez a bor nyújt. Annyit azért be kell vallanom, hogy nekem a pincében jobban tetszett, az emlékeimben nagyobb és sűrűbb konzisztenciáról maradtak emlékfoszlányok. u.i.: elnézést a sok idegen eredetű szóért, ma biztos ilyen napom van.

A Cévennekből érkezett házasítást egyenesen a termőterületről kaptam ajándékba, és szerzőtársaimmal egy szokásos sütögetés keretében kibontottuk. Ritkán van szerencsénk olyan kézműves bort kóstolni külföldről, amelyet nem a hiperek láncainak, hanem a környékbeli fogyasztók részére készítettek. Az anduze-i pincészet a Gardon folyó alluviális talaján termeszt syrah, merlot és grenache fajtákat "természetközeli" eljárással. Az utóbbi kettőből készült küvé évjáratáról nincs információnk, annyi látszik a címkéről, hogy palackba 2010-ben került. Szerfelett érdekes, mennyire más ez a bor, mint amit eddig Franciaországból kóstoltunk. A zöldes-muskátlis ízjegyek mindannyiunknak feltűntek, sokszor felötlött bennünk, hogy simán elmenne egy kékfrankosnak vagy egy Szent György-hegyi vörösnek. Éljen a francia-magyar ízrokonság!

Július 2-i helyzet Badacsonyban.

Híreink szerint az északi végeken a Hófehérke - Csipkerózsika - Piroska szentháromságban ölt testet Lindmayer György 2010-es szortimentje. Nem tudom, hogy a Felső-magyarországi megjelölés mit takar, de valamiért nem került rá az egri jelző. Szóval Csipkerózsika: a csavarzáras palackozás jót sejtet, a nyári rekkenő hőségben nem trezorba való bort keres az ember lánya, hanem frissítőt - hiszen már régóta vágyik egy jó tutti-fruttis tételre. Fábián szerint ezt megkaphatja ebben a borban. Rózsaszín, bordós beütéssel. Kellemesen szénsavas, kesernyés, savanyú. Eleinte még hiányzik az áhított zamat, de némi szellőzés és pörgetés után előbb illatban, majd később ízben is jön egy kis édeskés TF! Szerintem az elvárások nem teljesültek be ezzel a tétellel, de talán majd a következő (évben?) alkalommal...

Az előző alkalommal említett friss sorozat másik tagja ez a badacsonyi szürkebarát (a harmadik az illatos). A 2010-es év nem biztos, hogy kedvez a reduktív grigio-nak, ugyanis meg sem közelíti a rizlingeket. Nyilván más adottságokat és értékeket kell keresni a különböző fajtákban, éppen ezért nem is igazán értem az ötletet. Bár az is igaz, hogy máshol jól sült el a próbálkozás, itt mégsem találták meg Laposáék a mondanivalót. Ha jól figyel az ember, felfedezhető a fajta, de hiába a vulkáni talaj emblematikus és méltán híres szőlője, ez most kevés az üdvösséghez. Savak vannak, persze, hogy is ne lennének, hiszen az évjárat és a terroir diktál, viszont nem áll össze a kép. Talán egyszer megérne még egy próbálkozást, mert egy mérés nem mérés - mint azt hajdani mestereinktől is megtanultuk.

Az összetételéről a honlapon nincs információ, de a jegyzet-kezdeményen ez szerepel: CS+M A kezdemény sajnos annyiban is maradt még egy próbálkozással, miszerint szép, erős meggylé színű. Nem tudom menteni a jegyzetelőt, hogy nem folytatta, mert én sem éreztem benne azt, amit egy sillerben keresek. Szerencse, hogy vacsorához fogyasztottuk, mert így azért el lehetett kortyolgatni.

Gyulának tavaly is tetszett, én akkor sem voltam oda érte. Kíváncsi vagyok, a mai hamburgersütés kísérőjeként is megállja-e a helyét. GY korábbi jegyzete: Clin citrus illat egy kis kenyérrel. Alkohol-jelleg, kesernyés-savanykás, kellemes. A tavalyinál sokkal gyengébb, viszont alapvetően más. A szénsav helyén van, jól hűtve kellemes, étel mellé leginkább. GY: Az ismételt kóstolás eredménye: engem most - a tavalyihoz hasonlóan - levett a lábamról, jóllehet a 2009-es verzióhoz semmiben sem hasonlít a buborékon kívül. Már a fakó, hagymás (nem olyan, mint a képen) színe megragadó volt, a kortyolgatás közben pedig jött a nagy felismerés: ezt nem rozénak kell inni, hanem valami szikárabb fehérnek, mitöbb, Prosecco-nak. A hamburger elé igazán jó aperitifnek bizonyult. Én biz' innám ezt folyvást.