Pók Tamás

2013.03.17.



A feljegyzés tanúsága szerint az első észrevételünk, hogy prés ebben a pincében sincs.

A borász felettébb kedves ember és finom hidegtálak mellé ültetett le bennünket. Végigmentünk a borsoron, amelyek a következők voltak.

Rigópohár 2009.
A Pajadosból származó házasítás (furmint-hárslevelű) kicsit füstös illatú (kiderül, első töltésű hordóban érett), tartalmas, seprőn tartott tétel. A palackot nézegetve először az szúrt szemet, hogy nem láttam a hivogató Pajados szót, majd az is feltűnt, hogy FN kategóriájú borról van szó, amit nem értettem, de ez azért van, mert a furmintnak nem készült itt fajtaleírása. Fajtaleírás hiányában nem állhat oltalom alatt a bor, vagyis nem lehet OEM kategóriájú.

Leányka 2011.
A borász mentegetőzik, mondván, ez még nincs teljesen készen. A síkhegyi, 55 éves tőkékről származó bor jóval több, mint a szokásos fajtatársai.

Rozé 2011.
Bevallottan nem rozénak tervezték. Ennek azonban némileg ellentmond az a tény, hogy egy olyan kadarka klón az 50%-ot kitevő része, amely Pók Tamás elmondása szerint nem alkalmas vörösbor készítésére (a másik fele kékfrankos). Annak ellenére viszont, hogy semmenyit nem ázott héjon, nem egy halovány üdítő. Az egy év hordófogság szintén nem ez irányba mutat, ami után megérthető Gyula lelkesedése és vásárlási szándéka.

Négykezes 2010.
Ez tulajdonképpen egy birtokbor, és itt jön el a hiányzó prés okozta többlet. A "rendes" borok mindegyike színléből erjed, majd a törkölyök levének házasítása (rendben, valaki mégiscsak kipréseli ezeket) adja ezt a bort, vagyis együtt erjednek, érnek.

E pontig is éreztük borász és "gyermekei" iskolázottságát, tartalmas létét, de ami ezután következett, az már tényleg felsőfok. A két kékfrankos és egy ráadás.

Kékfrankos 2009. Nagygalagonyás
Talán a nyárvégi visszakóstoláskor készült róla feljegyzés, és a többieknek is van emléke róla, mert sajnos az írnok itt kikapcsolt egy időre. Meglehet, annyira tetszetős volt ez a bor. Hiba nem volt benne, az bizonyos. Hanem a borász azt azért elmondta, hogy bizonyos évjáratokban a szerinte a talaj okozta ellustulás miatt annyira lágy az itteni bor, hogy sokan pinot noir-nak vélik.

Kékfrankos 2009. Nagyeged
Ez a dűlő a legmagasabban fekvő az Egri borvidéken. Az 506 m magas hegyen 490 méterig a szőlő az "uralkodó növényzet". Itt is csak nyári emlékeim vannak igazán. Nem érti az ember, hogyan lehet ekkorát ugrani az egyébként nagyszerű Nagygalagonyás után. (Ekkor debütált a gyorsdekantáló készülék is, amit azóta rendszeresen használok.) Elképesztően koncentrált, gyümölcsös, kerek ez a bor. Fergeteges.

Pajdos (nem elírás) 2009.
A borászatot ismertető szórólapon ez a tételt a két kékfrankos elé szúrták be, amivel zsigerből egyetértek, mert nálam a fajtabor a csúcs. Vagy Pók Tamás is így gondolja, vagy még ő sem tudja, hol végez majd az új "termék", amely kékfrankos, cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot, pinot noir és kadarka házasítása. Ez egy Grand Superior (lesz). Ennél a kategóriánál a hegybíró még szigorúbb feltételeket szab pl. a szüret idejére, a maximális terméshozamra, a minimális mustcukorfokra vonatkozóan. (Egy példa a termésátlagra OEM, Superior és Grand Superior kategóriát megcélozva: 13,6:8,1:6 t/ha)
Na, de ki emlékszik?

Egyetértettünk a borásszal még abban, hogy Egerben mutat legszebben a pinó, hiányoljuk is nála.
Pók Tamásban az eddigi legnyájasabb borászt ismertem meg, nem mellékesen a borai is csodásak, a dűlős kékfankos lekvár pedig igazi különlegesség.

Megjegyzések