Kovács Pince Badacsonyi kéknyelű 2010

Sikerült hozzájutnunk ahhoz a fahordós tételhez, amelynek reduktív változatát oly szívesen hordtuk haza lédigben a múlt év során. Többször meg is jegyeztük, megérne egy bejegyzést, mert kifejezetten fajtás és üde volt a tartályban tárolt egység. A gazda említette, hogy tervezi hordóba tenni, mert szerinte is szépre sikeredett a 10-es kéknyelű-termés.

Akkor is, most is szépen hozza a fajta jellegzetességeit, bár ez az ászkolt tétel már kevésbé volt lendületes. Tán érdemes lett volna még palackban (esetleg hordóban?) tartani egy darabig, ha nem az utolsót hoztam volna el a pincéből. Sebaj, az biztos, hogy minden évben ellenőrizzük majd az aktuális felhozatalt!

Megjegyzések