Badacsonyi Zeus 2000

Sokat váratott magára ez a számomra kedves bor. Ajándékba kaptam Gábortól talán úgy öt évvel ezelőtt a születésnapomra, mert egy korábbi badacsonyi Szeremley-kóstolás során nekem nagyon megtetszett ez a késői szüretelésű édes, "olajos", mégsem tokajisan nehézkes bor. A tavaszt éreztem benne akkor, virágos, mézes édességgel, aranyló színnel. Az élményre rátett egy lapáttal a mesés kilátás a lugasok alól, a jó társaság, és a remek kóstoló sor (kedves és szakszerű kiszolgálással!). Ilyen hosszú idő távlatából visszakóstolni egy bort mindig érdekes, mert szinte sohasem hozza ugyanazt az élményt az újrázás. Hogy ennek a bor változása (erősen izgultunk a tárolás problémái miatt is), az ízlésünk alakulása (remélhetőleg fejlődése), a körülmények határozott különbsége, emlékeink csalóka játéka, avagy ezek együttállása-e az oka, azt sohasem tudjuk meg. Hogy ennek ellenére miért is maradt meg ilyen sokáig? Valami Alkalomra (így nagybetűsen) vártunk. Aztán jött Dorka. Gondoltuk, majd a költözéskor, közben jött Eszter. Így el is szaladt ez az öt év, és most karácsonykor megérett az a bizonyos alkalom. Ennyi felvezetés után jöjjön a kóstoló élmény.

December 24-én miután csemetéinket ágyba tessékeltük, desszert gyanánt bomlott ki a kilenc éve szüretelt tétel. Azonnal modellként is szerepelt, ugyanis Gábor szokás szerint lencsevégre kapta. Érdemes is alaposan szemügyre venni a képet, ugyanis a bor színe komoly változáson ment kersztül. Ez a brandy szín alapból nem sajátja, inkább valami világos arany színe volt egykoron. Ezen el is meditáltunk egy darabig. Illatában Gábor valami frisset érez, és zöld diót. Később azt vetem fel, hogy fa illat. Nem a hordóé, hanem a friss fáé, amikor megmunkálják (de nem fenyősen!). Ebben megegyezünk. Ízében először valami virágosat éreztem, de az aztán tovatűnik megfoghatatlanul. Gábor szerint esszenciális édessége mustossá teszi. Elhangzik a mézes, gyantás jelző is. Ez utóbbit én megcáfolnám, az előbbire pedig azzal a kikötéssel, hogy valami karakteres, pl. gesztenyemézről (Gábor személyes kedvencéről) beszélünk. Nagyon enyhe, kellemes kesernye van a nyelés végén. Kora ellenére nincs benne a jellegzetes öreg íz. Selymesen sima, jól csúszik. A kesernyét én valami olyan suta megjegyzéssel probáltam leírni, hogy az édességhez ott jön valami karakter (a sav? vagy az alkohol?). Nekem a dió, mint "gyümölcs" jön elő, ha nem is ízben, de metafórában mindenképp, ami édes, mégis nagyon karakteres ízű.

Bevallom, hogy első gondolatom az volt, csalódtam. Nem azt az élményt kaptam, amit vártam - hogy is kaphattam volna? De egyre tovább ízlelgetve megtetszett ez az érett Zeus. Más, de nagyon jó. Tavaszt vártam. Őszt kaptam. Mindkettő gyönyörű évszak. Fontolgatom a 2002-es tétel beszerzését egy rögtönzött összehasonlításra. (alc.: 11,5%)