Koccint. Szimat. Mi ez?

Mára beszéltünk meg egy kis összejövetelt a fiúkkal. Amíg a csajok aludtak rájuk bíztuk őket, hogy még  a vacsihoz ezt-azt beszerezzünk. A vásárlásból kitikkadtan érkeztünk haza. A gyerekfelügyelők már kitöltött pohárral toporogtak - ne is pakoljak ki, mert nagyon szomjasak. Koccint. Szimat. Mi ez? Chardonnay? Gábor a sajátra emlékezik, szerinte fajtás (azaz olasz). Tanakodunk. A jellegzetes hordó miatt emlékeztet a sajátra (ezért böktem ki a chardonnayt) és felmerül még a finom seprőn érlelés is. Első korty, ugyanez az eredmény, kicsit puncsos hordó, kicsit vajas batonázsos (???). Komoly savak. Mijez?! Ja, hogy tényleg olasz? És Maróti! Nyamm-nyamm.

A pünkösdi hétvégén ruccantunk ki családilag a Mátrába. Siroktól már csak egy nagyobb köpés Gyöngyös, ahonnan Gábor szeretett volna vásárfiát hozni. Mi mást, mint a korábbi bortúrán megismert Maróti Attila borait. Orvul beletelefonáltunk a vasárnapjukba, de nem vették zokon, sőt baráti fogadtatásban volt részünk. A fiúk eltűntek a pince irányába, a csajok meglátogatták a házigazdák kiskamasz fiát, az asszonyok pedig a teraszon diskuráltak. Jó társaságban röpül az idő... Gábor nem cicózott, összesen 18 palackkal távoztunk, mikor végre útra keltünk. A fiúk nem kis örömére.

Gábortól jön az infó, hogy a fahordó stimmel (abban erjedt, abban érett). Komolyak a savak, Gyula szerint már-már cseres: "összehúzza a nyelvem".  Ez majdnem hátránya. Illata nagyon kellemes, virágos. Garaton enyhe kesernye. Alkoholt nem tudunk, de bizonyosan nem alacsony.

A következő felvonás egy 2011-es hárslevelű. Ööö, nagyon hasonló jellegű első szaglintásra az olaszhoz. Valamivel sötétebb a pohárban, kicsit édeskésebb (mézes, virágos) az illat, de a hordó nagyon kifigyel itt is és erőteljesek savak. Gábor most jelzi a garatkesernyét. Én csak ideírom, a fiúknak nem is merem mondani, nekem a sava és hordó mellé egy kis cukrot elbírna. Szép kis tartalmas bor, mondja Gyula, de nem túl komplex. Preferálja az olaszhoz képest.

Harmadjára egy 2007-es hárslevelű bomlott. Ez a bor a fiúk fent említett 2011-es látogatásakor osztatlan sikert aratott. Endre tavaly bontotta az akkor beszerzett tételt és gyönyörű volt. Most nem érzetük a kirobbanást, de könnyen lehet, hogy csak ez a palack bibis, mert Gyulával dugóra panaszkodunk. Színe sötét arany, olajos a mozgása. Gyula jelzi, hogy mennyire gazdag, összetett, csupa felfedezni való - a szokásosnál kicsit későbbi szüret? - szárazanyag tartalomban erős, ismét komoly savak.

Jöhetnek a kékek, mondá Gábor. Kékfrankos rozé. Full reduktív, ez az egy tétel fajélesztős - szakmás barátunk, Gyula szerint egyértelműen. Csajos, illatos, szörpös, málnás, savas. Amilyen egy jó rozé. Már a csaj szerint... 

Egy egészen sötét, feketés bordós kékfrankos a végállomás a sorban a 2011-es évből.  Gyula szerint nagyon szép fajtás frankos, kis dzsindzsás jegyekkel. Filozofálunk arról, hogy a Mátra dűlőnként micsoda eltéréseket tud kihozni a kékfrankosból (lásd Karner Gábor frankosai...) "Hmm." - ilyen hangok jönnek - "Micsoda tartalom!" felkiáltások. Gyula azt a kissé elhamarkodottnak tűnő kijelentést teszi, hogy a kékfrankos a Mátrában a legszebb. Egyöntetű megjegyzés, hogy a Mátra kihozza a kékfrankosból a nagyságot és komolyságot. Kezdenek a fiúk szuperlatívuszokban beszélni, én jegyzetelek, nem véletlen, hogy emiatt a bor miatt kellett Gyöngyösön megállnunk idén is. Szerintük a kóstolósor csúcsa ez. Na, mostmár én is kortyolok. Hú, ez tényleg jó. Bár én mérsékelten vagyok kékfrankos rajongó, de ez tényleg nagyon rendben van. Komoly tartalom, zamat, kávés kesernye, támogató savak, mellette erdei gyümölcsök. Szépséges.

És akkor most jöhet a vacsi.