Jásdi Nagykúti chardonnay 2007

Akad jópár régi jegyzetünk és sokukról csak halvány emlékünk van. Ebből is látszik, milyen jó lenne mindig hamar megírni a dolgokat, hogy ezáltal magunk is jobban emlékezzünk a borokra...
Jártunkban-keltünkben párszor betértünk a Jásdi Vinotékába és hoztunk egy kis kóstolót Csopak vidékéről. Ez a palack is így került terítékre. Kis tölgyfahordóban erjedt és érett, és ezt egy percig sem titkolja, a fa erősen jelen van. "Látványosan tükrös", "komoly ászok" - szól a jegyzetünk.
A beszerzés során azt az információt kaptuk róla, hogy valaha nagyszerű volt, majd egy kis mélypontra érkezett, de most ismét felemelkedett és régi arcát mutatja. Ezt az állítást nem tudjuk sem megerősíteni, sem cáfolni, mert korábbi állapotában nem volt szerencsénk hozzá, de megállapítottuk, hogy élete fénykorán azért már túl lehet.
Gy: Ez a stílus nekem valahogy nem fekszik, a savakat a korai szürettel tartják magasan, a bor így élénk ugyan, de nem kellően testes, és mindez kap egy erős, hosszú hordós érlelést, amely által fás-savas-nyers ízképzetet alkot. Persze, ez csak személyes vélemény, a bor egyébként remek, mindannyiunknak tetszett.
G, Z: mézes, gyantás, Retsina.
12,9% vol

Megjegyzések