Borok az Akasztófa dűlőből

Miközben szerveztem a Wekerlei Napok Borút programját, azzal szembesültem, hogy hiába végre nem vagyunk egy időben a várral, az időjárás jól kibabrált velem. Ahelyett, hogy néhány telefonnal letudtam volna a szervezést, irgalmatlanul sok megkeresésbe, hívásba került összehozni a nem túl nagy, mindössze 10 boros sátrat felvonultató Borút kiállítói sorát. Sőt, nagyon úgy tűnt kilencnél elakadok. Hiába a szándék és az érdeklődés, a szüret nagy úr, és az ősz amúgy is bőven kínál munkát, fesztivált a borászoknak.

Talán két héttel a rendezvény előtt futott be a hívás hozzám a siklósi Brunyai Családi Pincészettől, hogy ők jönnek (amit bár már korábban eldöntöttek, erről én valahogy lemaradtam...). Remek, gondoltam, hívogatás letudva, bár így már háromra duzzadt a programon a villányi borvidéket képviselő sátrak száma. Utolsó két hétben viszont nem ugrálunk, tájékozódunk. Hallomásból nem sok derült ki a pincéről, lévén én nem ismertem őket, nem tudtam mire számíthatok.


Néhány tételt kóstoltam helyben, volt olyan, amely nem nagyon fogott meg, azonban a vörösborok közül több is eléggé rendben volt. Nekem ott legjobban az 2007-es Amice névre keresztelt cuvée tetszett, ebből beszereztem egy üveggel. Záráskor a sátor- és asztalbontók kaptak néhány maradék bontott palackot (ez ilyenkor határozottan lélekmelegítő), így volt szerencsénk a 2011-es Portugézához is. A pince képviselője emellett nagyvonalúan az egyesület számára is felajánlott jó néhány palack bort, amelyet a szervezői gárda a záróstábon fogyasztott el. Ezúton is köszönet érte mindenki nevében. Az Amice itt is nagy sikert aratott. A cuvée összetételére nem emlékszem, és a honlapjukon sem találtam meg ezt a bort. Esetleg Cabernet-k és Merlot? Endrének talán rémlik, elvégre komolyan körbeturnézta az összes sátrat (tessék kommentelni). Szép sötét anyag, nagyon gyümölcsös, könnyen csúszós, mégis testes. Az alkoholja nem kevés (15%), de nem lóg ki. Mindehhez kellemesen, nem túl durván társul a fa (vaníliás jegyekkel határozottan). Gábor szerint olyan, mint egy jó bikavér. A Portugéza vidám címkéje nagyjából fedi azt, amilyen a bor maga. Könnyed, gyümölcsös, játékos. Nekem és Endrének tetszett, a másik két fiú úgy emlékszem nem rajongott. Gábor most azt mondja, hogy hiányolta a portugieseres jegyeket.

Én az eddigi kóstolók alapján nagyon kíváncsi vagyok a többi vörösre is. Érdemes lesz kóstolni.

Megjegyzések

  1. Ez az Amice tényleg jó sűrű anyag: komoly templomablakot hagy maga után. Komoly alkohol, komoly hordó, combos, erős. Lehet, van mit simulnia még. Azért jó ám, már több, mint a fele elfogyott. Z: a címke túl neutrális.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése