Heimann: Mamma Róza 2011.

Az esküvői borok körüli munka estéjének második bora. (Az első itt olvasható.)

Elsőre azt gondoltam, kadarka, annak ellenére, hogy közvetlenül a nyitás után nem túl illatos. Gábor szerint zamatos, és édeskés (én egyetértek, ha másért nem is, mert rá vár a nyaktiló). Folyik a munka (kapszulázás, címkézés), és folyik a bor. Egyre jobb, vagyis inkább fejlődött valamennyit de nem az igazi, hiányoljuk belőle a harmóniát. Azt mondjuk, lélegeznie kell még egy kicsit.
A visszakóstoláskor megállapítjuk, hogy az illata nem szép. Ízben férfias, kesernyés, nem igazán gyümölcsös.
Nem túl nagyívű bor, sőt a szó szoros értelmében, az íve (a nyitás utáni fejlődés) meglehetősen laposra sikerült. Bennünket nem győzött meg.
Másik végkövetkeztetésünk: meg kellett volna inni gyorsan!

Alkohol: 13%
Ára kb.: 1400 forint

Megjegyzések