Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2012

Holló a Tagyonról

Hollósy Zsombor 2010-es tagyoni olaszrizlingjét a Nivegy-völgy iránt táplált mély érzéseink hevében bontjuk, kíváncsian várva, mi lakozik az általunk még ismeretlen borász egyedi grafikával ellátott palackjában.
Endre ként érez, de az valójában a terroir. Belátom, kicsit szokni kell, de ha valaki ráérez erre a köves, jó savú, emberes illatú borokat adó vidékre, aligha tud ellenállni neki többé.

Ebben a borban az a nagyon érdekes, hogy az olaszrizling karakteres jegyei mellett intenzív virágillat jelenik meg, és ezek kéz a kézben járva emelik ki egymás szépségét. Ráadásul egyre jobb, idővel nyílik: barackos süti, krémes csoki, rózsa, (Z:) lonc. Közepesen hosszú, enyhe kellemes kesernyét húz maga után.

Érzelmeink ismét viszonzásra találtak, a Tagyon-hegy most is pazar terméssel ajándékozott meg bennünket e madaras rizling formájában, a látogatás pedig már jó ideje érik bennünk, és a felkeresendő borászatok listája ismét bővült eggyel.

Tokaj Kereskedőház: furmint 2011.

Kép
Régóta kíváncsi vagyok, milyen is egy könnyed, friss furmint Hegyalján, de nem tudtam, hogy létezik ilyen, mígnem Gábor felvilágosított. Megvettem, megkóstoltam, és tetszett. Friss, szokatlan, de furmint illatú. Az íze ugyanilyen, még nem is tudom hová tenni igazán az ennyire új, fa nélküli tokajit (ha Tünde nem szól, talán észre sem veszem, hogy mindezek ellenpontjaként milyen olajos a lefolyása a pohárban).

Végre leírhatom ide Krúdytól azt a részletet, amelyet oly nagy örömmel olvastam:
"...Volt ott egy fehér bor ... egyéves, szőke, tokaji bor, amely még olyan gyengéd és izgalommentes, mint a szűz leány szerelme. Az ő íze az első csók íze, amelyet azzal a nővel váltottunk, aki idővel gyötrelmünk, álmatlanságunk, életuntságunk, lehajló fejünk felé guggoló árnyunk, majd gyilkosunk lesz. - De mindez még messzire van. - Egyelőre csak költeményekre (amelyeket úgynevezett gyémántkiadásban forgattak meg a magyar könyvkiadók), galambbúgásos szavakra, két száj által elharapott szőlőszeme…

Gere Tamás: portugieser 2011.

Kép
Finom, illatos, nyers és üde. Nem több, mint az átlag, de érdemes ezt is megkóstolni. Ezer forintért nagyon jó vétel.

Magnum Rapid

Kép
Az ELTE Kongresszusi Központ Gömb Aulájában megrendezett Borjour Magnumról nyilvánvalóan vidám hangulatban, mégis kissé vegyes érzésekkel jöttem el szombat este. Tetszett, hogy sok borász kint volt, nem mindenki a hosztesszeket küldte, és a látogatók számát pont jól hangolták a szervezők, oda lehetett férni, eszmét lehetett cserélni a kiállítókkal. Problémát jelentett viszont, hogy a bemutatkozó borászok számához képest nagyon kevés idő állt rendelkezésünkre (16:00 - 21:30), lehetetlenség lett volna még rohanva is meglátogatni mindenkit, akit szerettünk volna. A másik furcsaság, hogy pincénként általában csak három bor közül lehetett válogatni, így a szortiment korántsem volt teljes, ráadásul sokan a középkategóriás boraikkal készültek. Fájdalmunkat enyhítette az 500 Ft-ért vsárolható bornotesz, amely egy nagyszerű találmány: felsorolták benne az összes jelenlévő mindhárom borát néhány alap paraméterrel együtt, a standok számozása alapján pedig könnyen ki lehetett keresni a megfelelő…

Dolgos este kísérői

Kép
Hétköznapi összejövetelünk fontos apropója volt a szokásos tavaszi bortúra állomásainak összeállítása. A pécsi borvidékről fölmerülő lehetőségeket preferencia, illetve logisztikai sorrendbe kellett állítani. Nem kis feladat, amit száraz torokkal semmiképp sem ajánlott elkövetni. Így aztán a múltkorjában akciósan beszerzett Vida borainkhoz nyúltunk, hogy támaszaink legyenek.  Nem hiába, a feladat letudva (már csak azt is tudnánk, hogy a gyerekeket hova adjuk addig kölcsön...)

Először a 2008-as kékfrankost bontottuk ki. A színe szép meggyes. Illatában először valamilyen indiai fűszerkeverék bujkál, a fa letagadhatatlan. Orvul valami főzelék (borsó?) is bekúszik, de aztán szerencsére odébbáll. Először még túl hideg, de aztán bontakozik szépen. Az ízében is a fa dominál, komoly barrique-nak tűnik, pedig nincs ráírva. Bár nem túl erős (alk.: 12,5%) ez jó, mert nem nyom el semmit. A terroir is adja magát. Testes és elég komolyra hangolták. Az összhatás szokatlan egy kékfrankostól, ebben eg…

Ibolya és szőlővirág

Kép
Vendégségbe készültünk pár hete borászok, borszakértők közé. Csak illik valamit vinni a gyerekeknek szánt gyümölcslén túl. A sajátot Gábor még nem akarta mutatni félkészen, venni kellett valamit hamarjában. Útszéli közért polcának legjobbja, egy Szeremley 2010-es olasz- és rajnai rizling házasítás került a kosárba Badacsonyból. A vendégségbe mégse jutott el, mert túl hétköznapinak éreztük, féltünk beégünk vele. Így bevillantottuk a szokott társaságban, jó lesz indítani felkiáltással. És milyen jó is volt!

Színe zöldes sárgás, fényes. A kis kén elillanása után valami izgalmas édes, virágos illat árad a pohárból. Gyula csodálkozó kérdése: "csak nem fás?"  Csak nem. Vagy igen? Ízében érett is mégis friss. Ott vannak a citrusok, kissé savanykás, enyhe bubi mégis a mézes illat édeskéje is belekeveredik. Lecsengésben befigyel egy kis keserűmandula, de semmi durvaság. És a szánkban is ott leledzik egy kis virágcsokor. Jó!

Nahát, a címkén: "ibolya és szőlővirág citrusokkal"…

Ebner pinot noir 2006

Kép
13%
Selection
Barrique

Nem készítettünk jegyzetet, de nem is tudtuk hová tenni. Vagy túljutott már egy ponton, ahonnan nincs visszaút, vagy túl sok fát kapott (vagy mindkettő), mert a boron eluralkodott valamilyen erőteljes (számomra) avar illat és íz. Jó lett volna vele hamarabb összefutni.

A palack vonzó összképet mutat. Elegáns benyomást kelt, a kép alapján akár közelről fotózott szivargyűrű is lehetne.

Takler kékfrankos 2009

Kép
Néhány hét elteltével másodszor is remek élményt nyújtott Taklerék frankosa. Ha minden igaz, 2011 végén palackozták, 13%-os telítettséggel. Pár hete vettem egyet 1400-ért, majd gyorsan még egyet, hisz ennyiért jócskán megéri. Tartalmas, izgalmas, bármilyen étkezéshez, de önmagában is kerek, ízletes tétel.

Haraszti siller 2011

Rövid jegyzet archiválásra:

12,5%
merlot 50%, portugieser, cabernet sauvignon
Z, E: meggy, E, G: málna is
G: nyelven szúr, Gy: vörösbor jellegű, de annak nem elég erős, nem elég tartalmas, sillernek viszont túl vörösboros
kenyér, kovász, kis CO2
vagy csak szimplán hidegen ittuk? igen!
kicsit melegedve kinyílt, igazi szép sillerré vált

Szeremley rizling 2010

Kép
Rövid jegyzet archiválásra:

A többek által dicsért és best-buynak titulált 2009-es méltó utóda lehet.

12,5%
"ibolya és szőlővirág citrusokkal"
szín: zöldes sárga
illat: E: kicsi kén, Gy: fás? Z: édes, virágos
íz: Gy+G: érett ízvilág
E: friss, citrusos, savanykás, pici buborék? hátul kis keserű mandula?
Z: íze is édeskés, itt is van virágosság

Mindenki imádta!

Bock portugieser 2011

Rövid jegyzet archiválásra:

Kissé összecseng Műtannin kesergésével:

13%
sokat nem tudunk mondani róla
friss, új, de sem a fajta nem érződik, sem más nagy értéket nem tud felmutatni
G: de a fajta azért érződik a jellegében

Weninger és Gere rozé 2011

Kép
Rövid jegyzet archiválásra:

12%
kiugrik az illat a pohárból
nőies vonal. de nem túlzottan
friss citrusok az illatban
sava nem túl erős, de nem is zavaró a hiánya
meglepő módon, kevésbé behűtve jobb
jó kis üdítő