Bock Portugieser - két felvonásban

A variációk egy témára jegyében ugyanazon szőlőfajtából (és hallomásunk szerint ugyanazon szőlőből) készült rosé és vörös borokat kóstoltunk.

I. felvonás - Bock Portugieser rosé 2010.

Rosé hűtőből elő.
Színe: hagyományos rózsás rosé. Illatában tutti-frutti, szerintem erősen hajaz a hajdani Gabi fogkrémre. Endre ezt megerősíti. Ízében Gábor szerint "nagyon Portugieser!" Mindannyian egyetértünk abban, hogy friss, de nem túl harsány. Visszakóstolva Gyula mandulát emleget. Kellemes, nem túl bonyolult bor, kissé csajos, de a tutti-frutti vonalon visszafogott. Ezzel én is, mint egy szem csaj, egyetértek.
Rosé jobbra el.
II. felvonás - Bock Szent Márton Bora villányi portugieser 2010.

Vörös hűtőből elő.
Gábor kidugózásnál sült oldalast emleget. Gyula annyiban ért egyet, hogy húsos a dolog. A fiúk az "illatát" nem feltétlen kellemes jelzőkkel illetik. Finoman szaglászva - azaz nem megpörgetve, mélyet szippantva, hanem csak óvatosan közelítve - én kávés nápolyit érzek, amelyikben az ostya kicsit jobban megsült. Némi szimatolás után Endre is, Gyula is alátámasztják ezt. Ízében meggyes, kellemes, nem túl komoly, de kellemes bor. Elhangzik a füstös jelző is, ezt én passzolom, azonban nem sokkal később pisztáciát érzek.
Függöny.

Megjegyzések