Tisli RR 2009

Eljött az ideje a 9-es tislizének, amelyet párban a rozéval ejtettünk meg, immár közösen. A rozéról csak annyit, hogy különlegességről, vagy kiemelkedő minőségről nem tudunk beszámolni, ugyanakkor az említett paprikásság a második-harmadik körnél számomra is észrevehető volt.

A rajnai ezzel szemben szép illatokkal kecsegtetett, igazán friss, gyümölcsös, kerek volt a bemutatkozás. Emlékeim szerint a kóstolás után már nem voltunk ennyire lelkesek, mert ugyan a fajtajelleg megismerhető volt, de a savai nem érték el az általunk elvárt szintet, így kissé laposnak tituláltuk. Némi szén-dioxiddal érdemes lehet megerősíteni palackozáskor (?). Bizonyára nem volt egységes a vélekedés, ezért kérem a többieket, hogy a bejegyzésbe rögzítsék esetlegesen eltérő álláspontjukat. Mindazonáltal nem volt kellemetlen élmény, jól behűtve ízletes frissítőnek is beillik - Uram bocsá' talán egy kis szódával még inkább.

Megjegyzések

  1. Én is megnéztem, lehet hogy savban lehetett volna nagyobb, az érett rizling érzést viszon igen jól hozta, beleértve azt a petróleumos ízt, is amely csak a komplexebb rizlingek sajátja.

    VálaszTörlés
  2. Közben eltelt 2,5 év?
    He-he!!!

    VálaszTörlés
  3. István, köszönjük a frissítést, nem is gondoltam volna, hogy:
    1. a 2009-es tételt még lehet kapni
    2. ilyen jól tartja magát

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése