Tüske pince, Halmai Csaba

Mint kiderült, ide is csak az "erőszakosságunk" folytán jutottunk be - ezt Halmai úr mondta, és tény, hogy Endrének a szokásosnál határozottabban kellett ecsetelnie a telefonban, miért is szándékozunk az idejét rabolni. A szigorú modorú borásznál indításképpen mindannyiunknak két poharat kellett magához vennie, merthogy össze fogunk kóstolni dolgokat. Volt is mit: az akkurátusan megtervezett, koncepciózus borkészítési kísérletek (ld.: merlot alanyok próbája) eredményeit. A borász a kérdéseinkre néha protekcionista módon reagált, egyszer megkérdezte, hogy mi a konkurenciától jöttünk-e, majd a kérdésünkre, hogy a siller mennyi ideig állt héjon, "Nem mondom meg" volt a válasz, másszor viszont egy-egy bor előállításáról kérdés nélkül a legaprólékosabb leírást adta.
Az estébe nyúló alkalom során egy érdekes egyéniséget és nagyon szép borokat ismerhettünk meg, a túránk első komoly terroir-élményeként pedig először találkoztunk a vidék csokoládés fűszerességével, glicerin-édességével és döbbenetes alkoholszázalékaival. A kóstoló maradékai pedig további örömforrásként szolgáltak.


Siller 2009: Merlot bázis
Rozé 2009
Szekszárdi házasítás 2009(?)
Kékfrankos 2009/2007 szimultán
Merlot 2007 125A/5BB szimultán: két különböző alany, rájuk KT3-as (kecskeméti) Merlot oltva
2009 5BB
Cabernet Franc 2006.: (azt írja: 1kg tőkénként, egy éves nagy tölgyfahordós érlelés) 50% első, 25% másodtöltés, a többi tartály(?)

Megjegyzések