Takler pince

Zen: Ehhez a látogatáshoz én ragaszkodtam. Bár leginkább kisebb pincékhez szoktunk menni, de jó néhány nagyobb "húzónevet" is meglátogatni, lefigyelni a technológiát, a szemléletet. Főleg, ha tényleg a gazda - vagy legalábbis az egyik vezet bennünket körbe. Nekünk Takler Andráshoz volt szerencsénk, aki jó vendéglátónak mutatkozott. A pincében tett kiruccanás és kóstolás után kényelmes kóstolóhelységben egy kerekasztalnál folyt tovább a beszélgetés és a kóstolás. Teljes létszámban képviseltük magunkat, azaz kilencen voltunk. Bevallom nem találtam meg azt a meghatározó élményt nyújtó ízt, de nem csoda 5-6 év távlatából illetve folyamatosan alakuló ízlés mellett, és persze az eltérő évjárat miatt is, de kellemes borokhoz volt szerencsénk. A beszélgetés is érdekes volt. Egy nagyon fontos dologra hívta fel András a figyelmünket: mégpedig a blogírás felelőssége (pedig nem is tudta, hogy mi is blogolók vagyunk). Nem mindegy, hogy egy véleményt milyen köntösben tálal az ember. Egy nagyobb olvasottságú blog adott esetben hitelrontást is elkövethet íly módon. Velünk is előfordult, hogy meggondolatlan fogalmazással nem szerencsés bejegyzést tettünk közzé. Jó lesz odafigyelni...

E: Miért van, hogy többünknek az a '8-as franc ízlett a legjobban, amit a pincében, hordóból kóstoltunk? Talán, mert Taklerék szerint még messze nincs készen?
Valakiből kibukott a sokadik tétel után, mint össznépi vélemény, hogy kifinomultak, és hibátlanok ezek a borok, de nem adják azt az élményt, amit talán adhatnának. Mintha nem csupán összesimultak, hanem el is laposodtak volna. Megemlítettük egy kóstolónkat, ahol ugyanilyen élményünk volt. Takler András felvállalta, hogy ez a kerekség (ami miatt mi nem találunk fogást a boron) szándékos, és szerintük így érhető el a hibátlan szőlőből készülő, maximális élményt nyújtó bor. Ezt a hozzáállást elfogadom, sőt tisztelem is, de valamiért mindig a Villa Tolnay jut erről az eszembe - mintha a stílus (a saját stílus megmutatása az összes borban) mindennél előre valóbb lenne. Amíg fel nem növök hozzájuk, iszom a rozéjukat.


Kadarka siller '08
Merlot '08 - hordóminta
Cabernet Franc Réserve '08 - hordóminta
Pinot Noir '08
Cabernet Franc '07
Kékfrankos Réserve '06
Bikavér Réserve '06 - KF 35%, Merlot 30%, CS 15%, CF 15%, Kadarka 5% - 25% barrique
Bartina Cuvée '06 - KF 33%, CF 33%, Merlot 25%, CS
Primarius Merlot '06

Megjegyzések