Poharazó

Előre leszögezem, nem vagyok igazi ínyenc, borszakértő vagy ilyesmi. Nem mintha valaki is feltételezné, csak amolyan önvédelmi reflexként írom le, mielőtt rámzúdulna a "húúú", meg a "de hát". Mély meggyőződésem, hogy a jó bor éppoly finom a kis talpatlan gravírozott decis boros poharunkból (a hétvégi ebédek melletti poharazások elengedhetetlen kelléke), mint a méreg drága Riedel kehelyből. Mondom, jön a hördülés. A vacak, meg mindenből vacak. Valószínűleg azért is nyúltam a billentyűhöz, mert kis kezű nőként utálom a nagy ballonokat egyensúlyozni (hát még utána mosogatni, bár ott a kis kéz előny). Szeretek kényelmesen kóstolni. Jó-jó, azért vastagfalú üvegpohárból csak végszükségben innék (és nem kóstolnék!) bort, de azért én úgy vélem a pohár inkább egy hangulatkeltő eszköz. Mint a szép ruha a színházban. Mackóban is jó az előadás, de amikor kirittyentjük magunkat, akkor lélekben is rákészültünk a nem mindennapi élményre. Persze azt elfogadom, hogy a bornak kell némi tér, hogy megpörgethető legyen és kiszabaduljanak az illatok, de néha úgy érzem, nagyobb a körítés, mint kéne. Mondjuk, nagy estélyiben megyünk pinceszínházba. Na, jöhetnek a "húúú"-k és a "de hát"-ok.

Megjegyzések

  1. Húúú, dehát valójában igazad van! Szerintem minden pohárnak megvan a maga helye. A kis poharazó idilli társa egy kellemes ebédnek, vagy délutáni beszélgetésnek, egy borozgatásnak a pince ajtajában lévő kispadon, pl. egy kedves kis rizlinggel megtöltve. Szívmelengető. Amikor kifejezetten a kóstolás a cél, akkor nyilván nem árt a borhoz illő talpas pohár. Megjegyzem, a tárgyban jelzett pohárkáitok nem csak hangulatosak, hanem öblös formájuk révén a kóstolási igényeknek is egészen meg tudnak felelni, mezitlábas talpaspohárként is felfoghatóak.

    Javaslom, hogy töltsetek fel róluk egy képet, vagy majd nyáron egy grillezéskor fotózzuk le együtt. :)

    VálaszTörlés
  2. En is pont erre gondoltam:egy borozgatas a pince ajtajaban levo kispadon...ott furan is nezne ki egy bazi draga,nagy riedel...szerintem.

    VálaszTörlés
  3. Senki sem alszik a "környéken"?
    1. - Egyetértek.
    2. - Nem értek egyet.
    3. - ?

    1/1 - Ezt Gyula és Juci már leírta.
    1/2 - A tisztítás tényleg problémás. Volt már, hogy megkívántam egy korty bort, de belegondoltam, hogy elő kell vennem egy borospoharat, azután azt el kell mosnom, és végül a legproblémásabb, a szárítás. Végül nem ittam.
    1/3 - Persze, hogy ebben is van egy rakás sznobizmus (én részben ezért vagyok Schott-párti, mármint azért, mert olcsóbb is).
    1,2/1 - Egyetértek azzal is, - de ez mintha már a fő mondanivalód ellen szólna - hogy a pohár jelentős mértékben hangulatkeltő eszköz, ezért nem kell, viszont nem is lehet túlzásba vinni.
    2/1 - Amit Juci, és Gyula leírt, az szép, de szerintem az az élmény a pince előtt nem az egyszerű pohár miatt, hanem annak ellenére volt/volna kellemes.
    2/2 - Praktikusabb az egyszerűbb, és olcsóbb pohár, de, ha úgyis veszek szép, és jó borospoharat (márpedig veszek), akkor miért ne innék mindig abból. Ehhez képest a plusz egyszerű poharak fenntartása jár inkább többletköltséggel. (Ez meg jól jön a kukoricatöréskor.)
    3 - Jól értem, hogy nem poharat szeretnél Karácsonyra?

    VálaszTörlés
  4. Endre a 2/2 pontban magadnak mondasz ellent (az 1/2-es pontban elmondottak alapján). Azazugyan veszel szép és jó (nyilván drágább, ezért jobban óvott) poharat. Mondod, hogy ha már van, akkor abból iszol. De mégse, mert macerás a mosogatás... na akkor?

    VálaszTörlés
  5. Nem állítottam, hogy ellentmondásmentes vagyok (még azt sem, hogy normális).
    Egy kortyért bizony gyakran csak a gagyi borospoharat veszem elő.
    Furcsa mód várom már, hogy elkopjon (korsó - kút eset), és jó pohár használatára kényszerüljek.

    VálaszTörlés
  6. Feltörltöttem egy képet az ominózus poharakról.
    A magam részéről skizofrén állapotban vagyok, mert nagyon szeretem ezeket a poharakat, szerintem is ez az igazi boros ivópohár. Ellenben a kóstolópohár előnyei sem vitathatók, mert az illat-élményt, és a bor szellőzését is korlátozza a csekély térfogat.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése