Merlot kóstoló

Kóstolásunk keretében a tematika tárgya a merlot fajtára esett. Mindhárom kilóg valamivel a sorból: a pirosbor a színével, a debrői a termőterülettel (nem balatoni), a Sessio pedig az évjárattal és az árával.

Sorban az élményeink:

Pirosbor 2007, Kislaki Bormanufaktúra - Légli Géza:
Nevéhez hűen igazi piros színű bor, amelyhez enyhe barnás karima társul pohárszélen. Az íze először új, kicsit állatias érzetet nyújt, majd nem túl összetett, de szép. Édeskés illatokkal és aromákkal rendelkezik. Z: kecskeistálló illat.


Konyári Sessio 2006:
Konyáriék nagybora sötét színnel köszöntött bennünket. Az illata tetszett. A korty súlyos, csípős tanninokkal indít, majd erős keserű érzettel búcsúzik. Mindenképpen érdemes dekantálni, a szellőzéstől vajasodik egy kicsit.


Tóth és Tóth Debrői Merlot 2007:
Édeskés, nem kifejezetten fajtás, enyhén csípős, végül kesernyés. Remélem, nem bántok meg vele senkit, de nekünk itt és most jobban ízlett a Sessiónál.

Megjegyzések

  1. Túl finom a megfogalmazás a Sessioval kapcsolatban, mert emlékeim szerint a nap vesztesének (tehát nem csak a merlot-k összehasonlításában) hoztuk ki. Persze a rossz szájízünket megalapozza (vagy fokozza) e termék - többihez viszonyított - magas ára is.
    (Pár nappal később Krisztával otthon kibontottuk a tavasz óta pihenő Haraszti merlot-t is. Nálam ez nyert volna.)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése