Polgár chardonnay-muskotály cuvée 2008.

Izgalmas összeállítás, gondoltam, kóstolandó!
Háromszor töltöttem, mindhárom alkalommal az első mintavételezés az illatából nagyszerű élmény volt. Az egy pillanatig domináns, de legalábbis határozott vattacukor illatot a továbbiakban azonban nem találtam Sebaj, számítottam rá, hogy nem vattacukor van a palackban.
Jól összesimult a két fajta, ízletes, friss elegyet alkottak. Azon kritikám is csak esetleges, hogy a chardonnay túlzottan megfékezte a muskotályt, szinte keresni kellett annak szeleburdiságát, továbbá, hogy korábban is leállíthatták volna az erjedést, és lehetett volna a 14 helyett csak 13%-os az alkoholja, egy hangyányival több cukorral, mert ezt az alkoholszintet a savak is bánják, hiszen vonzóak számomra az édesebb borok, a muskotály hallatán pedig főleg ez irányba indul meg bennem (is?) egy asszociációs folyamat. Azért ez egy kellemes nedű, korrekt áron.

Megjegyzések

  1. Gondoltam, újra megpróbálom, ezúttal még valóban primőrként. (A címkék között eredetileg nem is szerepelt ez a jelző, hiszen tavasszal ittuk.)
    Kellemes, de semmi különös, szerintem később jobb lesz.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése