Névnapi Pinot Noir

Még a tavalyi egri túránkon szereztem be ezt a Pinót. Azóta vagyok híve a fajtának, amióta 2005- ben Wunderlich Lojzinál egy teljes (értsd: félkésztől a min. 5 féle barrique-ig) üzemlátogatás legvégén, az egyik kapu melletti acéltartályból csapoltunk egy pohárkával. Ez meghatározó élmény volt számomra, mert a tizenegynéhány fajta után nem gondoltam volna, hogy ennyire karakteres és egyértelmű benyomást okozhat még.

Visszatérve Dula Bence 2003-as egri Pinot Noir-jához, fontos megemlíteni, hogy egy generációs hagyományokon alapuló, dűlőszelektált Mezey-Mayer-Dula kooperációt ismerhetünk meg.


2007 márciusában tett rövid látogatásunk során, a Dobó tér patakon túli oldalán lévő borvendéglőben (talán a többiek emlékeznek a nevére is) volt szerencsénk magával a borásszal és boraival megismerkedni. Itt találkoztunk először, a talán mások által is kedvelt PinoTriad-dal.

A szóban forgó palackot ebéd előtt bontottam ki. A palack hátoldalán található leírás alapján is jó választásnak tűnt, mert amott őzpörkölthöz, mártásokhoz ajánlotta dr. Dula, emitt, az asztalon pedig kakukkfüves szarvastokány erdei vargányával illatozott. Kibontás után rögtön érezhető volt a tölgyfahordós érlelés jellegzetes illata. Ez ízében is egyértelműen tükröződött, bár nem tolakodóan. Nekem kellemes harmóniában volt savassága a barrique füsttel és a gyümölcsökkel, de Zenina fanyarabbnak ítélte. Szerinte sajtok mellé alkalmasabb lehet. Részemről kifejezetten ízletes kísérője volt az ebédnek, de az esti csendes időtöltés mellé, magában is megfelelt.

Megjegyzések

  1. Bikavér Borháznak hívják - fogadjunk, erre senki nem tippelt!
    Azóta is vizslatom a polcokat, hátha meglátom ezt bort, és tegnap végre ...
    Mindjárt kettőt vettem, de nem ám azért, mert nem bírtam két napot várni (tehát holnap viszem az egyiket), hanem, mert az egyik 2008.03.21.-i, a másik december 9-ei palackozású. (Érvelni tudni kell!) Még egy képet is összeszenvedtem a címkéről, mire eszembe jutott, hogy talán már megemlegettük itt ezt a bort.
    Az ára sajnos jóval magasabb, mint akkor, ott Egerben volt. Emlékeim szerint 2000±500Ft-ba kerülhetett, most 3600Ft-ba.

    VálaszTörlés
  2. Most tévedtem erre az oldalra. A 2008-as borfesztiválon megleptem magamat egy PinoTriaddal. Azóta szeretnék újra hozzájutni. Nem tudja véletlenül valaki, hogy Budapesten hol kapható? Akár egyesével is érdekelne!
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Viktória!
    Tegnap láttam 2 palackkal a soroksári madaras teszkóban. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése